Biden alelnök a tárgyalások helyszínére érkezik.
Fehér Ház | Alelnöki Hivatal | Azonnali közlésre |2015.február 7.
Bayerischer Hof szálloda | München, Németország | (helyi idő szerint) 15:32
AZ ALELNÖK: Nagyon köszönöm. Bárcsak azt mondhatnám, hogy azokkal a telefonbeszélgetésekkel minden problémát megoldottam. Hát nem!
Hölgyeim és uraim, ahogyan az Elnök úr a mai nap folyamán már említette, valóban ugyanitt álltam hat évvel ezelőtt, és kormányzatunk első nagyszabású külpolitikai beszédének keretében az „újraindításról” beszéltem. Ma azért vagyok itt, hogy arról beszéljek, hitet kell tennünk, nem elég újraindítanunk, hanem hitet kell tennünk az egységes, szabad – és szabad Európa alapvető, sziklaszilárd elve mellett. A mellett, hogy tiszteletben tartjuk a határok sérthetetlenségét; a mellett, hogy ne legyenek érdekszférák; és hogy minden nemzet szuverén joga, hogy megválaszthassa szövetségeit.
Európa nem csak legszorosabb szövetségeseink hazája. Európa, Önök mindnyájan, a sarokkövei mindannak, amit az Egyesült Államok a világ többi részén tesz. Hadd ismételjem meg: Európa a sarokköve mindannak, amit az Egyesült Államok világszerte tesz.
Önök Amerikának nem csak végső esetben partnerei, hanem elsősorban azok, amikor Európában és a világ más részein kihívások merülnek fel.
Azóta, hogy 1980-ban először vettem részt ezen a konferencián, figyelemreméltó utat tettünk meg az egységes, szabad és békés Európa álma felé – az Európai Unió szívében létrejött az egységes Németország, azon merész előfeltevés alapján, hogy a nemzeteknek nem szükségszerű megismételniük a múlt konfliktusait; Kelet- és Közép-Európában pedig, nem egészen egy generáció alatt szabad és virágzó demokráciák váltották fel a rab nemzeteket.
Együtt hajtottuk ezt végre – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig kiterjesztettük az euro-atlanti szövetségi közösséget, még több embert vonva be a demokratikus kormányzás, a kereskedelem és az áruforgalom egymásba kapcsolódó hálózatába.
És együtt kerestük, jóhiszeműen, őszinte jóhiszeműséggel, annak a lehetőségét, hogy Oroszországot bevonjuk a demokratikus nemzetek és nyílt társadalmak e közösségébe; vagy legalábbis konstruktív kapcsolatot alakítsunk ki vele.
Hat évvel ezelőtt ezen a pódiumon azt mondtam, és most idézem magamat: „Obama elnök szavaival szólva, itt az ideje, hogy megnyomjuk az újraindítás gombot, és újra elkezdjünk befektetni mindazon területekbe, amelyeken együtt lehet, és együtt kell dolgoznunk Oroszországgal.”
Ez az, amire mindenki emlékszik. De azt nem gyakran ismétlik el, amit utána mondtam. Azt mondtam: „Azt azonban nem fogjuk elismerni, hogy bármilyen nemzetnek érdekszférája lenne.” „Továbbra is azt a nézetet fogjuk képviselni, hogy a szuverén államoknak jogukban áll önálló döntéseket hozni és megválasztani a saját szövetségi rendszerüket.”
Ezt komolyan gondoltam, amikor elmondtam, és Amerika komolyan gondolja most is, ahogy elismétlem Önök előtt.
Ahogyan azt a nagykövet is elmondta ma délelőtt, azóta, hogy megnyomtuk azt a bizonyos újraindítás gombot 2009-ben, az akkortól 2012-ig eltelt időben nagyon sok mindent elértünk az Oroszországgal való együttműködésben, hogy előmozdítsuk kölcsönös érdekeinket, és, meggyőződésem szerint, Európa érdekeit. Aláírtuk az Új START Egyezményt, amely egyharmadával csökkentette stratégiai nukleáris fegyverkészleteinket; létrejött egy életbevágóan fontos utánpótlási útvonal csapataink számára Afganisztánba és Afganisztánból; az Egyesült Nemzetek Szövetségének Biztonsági Tanácsában megszületett egy sor határozat, amely nyomást gyakorolt Észak-Koreára és Iránra, és lehetővé tette a beszédem idején is folyó komoly nukleáris tárgyalásokat.
Mi mind, mindannyian egy olyan Oroszországba invesztáltunk, amelyről azt reméltük, és reméljük még ma is, hogy egy napon létrejön: egy, a világ gazdaságába integrálódott Oroszországba; egy gyarapodó, a nemzetközi rendbe jobban beépült Oroszországba.
Ugyanebben a szellemben támogattuk a NATO-Oroszország Tanács létrehozását is, csakúgy, mint Oroszország tagságát egy sor más intézményben is, az Európa Tanácstól kezdve a Világkereskedelmi Szervezetig. Sajnos azonban, és komolyan gondolom, hogy sajnos, ahogyan azt a kancellár asszony is kiemelte ma délelőtt, Putyin elnök más utat választott.
Bármennyire is nem szerettük volna, azt láttuk, hogy Oroszországban egyre nő az elnyomás, beleértve azt a barbár gyakorlatot, hogy pszichiátriai intézeteket használnak az ellenzéki hangok elhallgattatására. Láttuk az Ukrajnában bevetett katonák édesanyjainak hallgatásra kényszerítését; Oroszország szomszédjai azon jogának a semmibevételét, hogy megválasszák a saját jövőjüket; Ukrajna, de hozzátehetném, Grúzia és Moldova szuverenitásának és területi épségének megsértését; Oroszország saját, Helsinkiben, Párizsban és Budapesten vállalt kötelezettségeinek megszegését.
Mindennek következményeképpen – a Putyin úr által hozott döntések következményként, a világ ma másként fest, mint amikor hat ével ezelőtt itt Münchenben beszéltem, de még két évvel ez előtthöz képest is.
Amerika és Európa próbatételen esik át. Putyin elnöknek meg kell értenie, hogy azzal, hogy ő megváltozott, a mi nézőpontunk is megváltozott. Elmozdultunk onnan, hogy ezt a fontos kapcsolatot újraindítsuk, hogy hitet tegyünk azon alapvető, sziklaszilárd elvek mellett, amelyeken az európai szabadság és stabilitás alapszik. És ismét elmondom: ezek a sérthetetlen határok, az érdekszféra-mentesség, a szuverén jog ahhoz, hogy megválasszuk szövetségeinket. Ezt nem tudom elégszer elismételni.
És újra hangsúlyozom, ahogyan a kancellár asszony is mondta ma reggel, ahhoz, hogy megvédjük ezeket a fontos határokat, lézer-pontossággal kell fókuszálnunk azokra a szélesebb fenyegetésekre, amelyek az egységes, szabad és békés Európa-projekt egészét veszélyeztetik.
Most engedjék meg, hogy egy pillanatra hármat emeljek ki ezek közül a fenyegetések közül. Az első a kísérlet arra, hogy aláássák Ukrajna szuverenitását; a második a korrupció, mint eszköz használata arra, hogy kormányok hatalmát ássák alá; a harmadik pedig az energia kényszerítőeszközként való használata.
Az azonnali teendőnk az, hogy eltökéltek és egységesek maradjunk Ukrajna támogatásában, ahogyan azt a kancellár asszony is elmondta ma délelőtt. Ami ott történik, az Ukrajnán túl is hatásokat fog kiváltani. Mindenkinek számít – nem csak Európában, de világszerte –- mindenkinek, akit az a veszély fenyeget, hogy agresszió éri; mindenkinek, aki azt várja el Oroszországtól, hogy tartsa tiszteletben a megállapodásokat, amelyeket aláírt, legyen az ENSZ egyezmény, a Budapesti Memorandum vagy akár a minszki megállapodás.
Közösen egyetértettünk abban, hogy az országoknak soha ne legyen többé lehetőségük erőszakkal újraírni Európa térképét. Ezt mondtuk. Ezt mondták Önök mindannyian. Mi is ezt mondtuk. Számos alkalommal elutaztam Ukrajnába – az elmúlt évben háromszor. Leültem azokkal a férfiakkal és nőkkel, akik nem rettentek meg a mesterlövészek golyóitól a Majdanon, ahogyan Önök közül is sokan. Az ő bátorságuk adott esélyt Ukrajnának, hogy maga mögött hagyja történelmét és legújabb, korrupcióval terhelt történelmét, és végre valódi demokráciát építsen, ami már időtlen idők óta nem létezett az országban – nemcsak névleg, hanem a valóságban; egy olyan gazdaságot, amelyet már nem terhel a korrupció és a törvények felett álló oligarchák.
Ez nem könnyű. Ez egy nehéz átmenet, ahogyan azt Önök közül sokan jól tudják ebben a teremben, hiszen néhányan Önök közül már túl vannak ezen az átmeneten. De mindaddig, amíg az ukránok hisznek ebben a projektben, nekünk hinnünk kell bennük. Már megmutattuk azt, micsoda erő születik, ha egységesen lépünk fel.
Gondoljanak csak bele: Oroszország hiába próbálta megakadályozni, hogy az ukránok megtartsák történelmük legszabadabb és legtisztább választását – ők megtartották. Oroszország arra törekedett, hogy megossza Ukrajnát kelet és nyugat között, de az ukránok nemzetként ma egységesebbek Lvivtől Harkivig, mint, merem állítani, valaha is az elmúlt 25 évben, annak ellenére, hogy Oroszország támogatja azokat az erőszakos elemeket, akik a gyűlöletet szítják a Donbaszban. Oroszország megpróbálta titokban tartani zöld emberkéinek kilétét és a sok tankot, amelyeket nekik adott. De mi cáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgáltunk Önöknek arról, hogy valóban léteznek. Láthatták a saját szemükkel, ahogy mondani szokás.
De már azt is a nyilvánosság elé tártuk, hogy mit tesznek az egész világgal. S mindez azért van, mert Oroszország meg akarta akadályozni, hogy Ukrajna társulási szerződést kössön az Európai Unióval. Az Ukrajna európai jövőjét jelentő szerződést mégis aláírták, s az itt jelenlévők közül sokan ratifikálták.
És Oroszországnak meg kell értenie, hogy amíg így folytatja, az Egyesült Államok, és Isten segedelmével egész Európa és a nemzetközi közösség továbbra is újabb költségeket ró majd rá az alapvető nemzetközi normák megsértése miatt.
Merkel kancellár és Hollande elnök éppen most utaztak Kijevbe, majd Moszkvába, hogy diplomáciai megoldást keressenek e válságra. Az elnök és én egyetértünk abban, hogy erőfeszítést nem kímélve mindent meg kell tennünk az életek megmentése és a konfliktus békés megoldása érdekében. Ahogy Merkel kancellár mondta ma, ez megéri a próbálkozást. Ez minden próbálkozást megér!
De a meglévő—a minszki—megállapodást, vagy bármely Oroszországgal kötendő jövőbeli megállapodást a szerint kell megítélnünk, hogy Oroszország hogyan cselekszik, nem a szerint, hogy mit ír alá. S Oroszország közelmúltbeli tettei alapján ténylegesen a tettek számítanak, és nem a szavak. Putyin elnök, ne beszéljen nekünk! Mutassa meg nekünk!
Túlságosan sokszor fordult elő, hogy Putyin elnök békét ígért, és tankokat, csapatokat és fegyvereket szállított. Így biztonsági téren továbbra is segíteni fogjuk Ukrajnát—nem azért, hogy háborúra buzdítsuk, hanem azért, hogy meg tudja védeni magát.
Hadd legyek világos: Nem hiszem, hogy Ukrajnában van katonai megoldás. De hadd mondjam meg ugyanilyen egyértelműen: nem hisszük, hogy az oroszoknak joguk van azt tenniük, amit tesznek. Szerintünk tisztességes békekötéssel kellene próbálkozniuk. Abban viszont hiszünk, hogy az ukránoknak joguk van az önvédelemhez! (taps)
A minszki megállapodás lényege a békés megoldáshoz vezető út. Nem tudom, hány órát, milyen rengeteg időt töltöttem Porosenko elnökkel Kijevben vagy telefonon.
Ő hozott néhány meglehetősen merész döntést, ami még a saját választói között sem mindenütt talál helyeslésre. Sokan úgy tartják róla, hogy túl sokat engedett. A főbb dolgok azonban benne vannak a minszki megállapodásban: az első az orosz csapatok teljes visszavonása Ukrajnából; a második a nemzetközi határ ellenőrzésének visszakerülése az ukránokhoz; a harmadik egy nagy létszámú nemzetközi felügyelő misszió létesítése az ukrán-orosz határon.
Ne áltassuk magunkat! Moszkvának tökéletesen meg van rá a lehetősége, hogy leállítsa a szeparatisták katonai törekvéseit. Ha bárki mást mond, ne higgyenek neki! Biztosíthatom Önöket, hogy így van. Lehetnek esetleg olyan szeparatisták, akik saját szakállukra is tovább harcolnak? Talán igen. A zömük, a vezetőik, a képzett harcosok azonban közvetlenül Putyin irányítása alatt állnak.
És hadd fejezzem ki egyértelműen, hogy mi a közös célunk, vagy legalábbis amit annak tartok, s aminek annak kellene lennie: újból megerősíteni a határok sérthetetlenségének elvét, valamint az országok jogát saját szövetségeseik megválasztásához.
S hadd fejezzem ki ugyanilyen egyértelműen azt is, hogy mi nem a célunk. Az Egyesült Államoknak nem célja—ismétlem: nem célja—hogy legyengítse vagy lerombolja az orosz gazdaságot! Ez nem célunk!
Putyin elnöknek viszont egyszerű és határozott döntést kell hoznia: kivonul Ukrajnából, vagy további elszigeteltséggel, otthon pedig növekvő gazdasági nehézségekkel szembesül.
De mint Ukrajna története mutatja, az európai biztonságnak több dimenziója van. Egyfelől, természetesen, ott a NATO kemény katonai ereje; de fel kell lépni a korrupció ellen is, amit most eszközként használnak arra, hogy Európa egyes részein aláássák a nemzeti szuverenitást.
A korrupció egy rákos daganat. Ha nézik a Superman filmeket vagy a képregényeket: úgy hat a demokrácia működésére, mint a kriptonit. Elszipkázza a forrásokat. Lerombolja a kormányba vetett hitet. Legyengíti a katonai készenlétet. És sérti az emberek méltóságát.
De mivel Putyin elnök és mások külföldön kényszerítő eszközként használják a korrupciót, az ellene folytatott harc nem csak jó kormányzásnak, hanem önvédelemnek is számít. A szuverenitásról szól. Lehet, hogy nem könnyű harcolni ellene, de nem titok, hogy mit kell tenni. Lehet, hogy nehéz, de a kulcsa az átláthatóság, a nyilvánossá tétel, a független ügynökségek, a rendőrségek és bíróságok átvilágítása, a kormányhivatalokban pedig olyan ellenőrök, akik szabad kezet kapnak a visszaélések kivizsgálásához.
Ukrajna merész lépéseket tett egy új Korrupcióellenes Hivatal felállításáért, és a Legfőbb Ügyészség megreformálásra vonatkozó jogszabályokat is elfogadott, amit most kell megvalósítaniuk. A kezdet ígéretes, de még sok tennivaló maradt. Az elnök és a miniszterelnök már biztosan nagyon unják, hogy hetente egyszer-kétszer emlékeztetem erre őket.
Természetesen nem Ukrajna az egyetlen ország, amely ezzel a csapással küzd. Sok más ország van, amelynek alaposan át kell gondolnia, hogy mit tegyen intézményeinek megerősítéséért és a hazai korrupció ellen.
Épp most beszéltem arról az egyik ilyen európai ország vezetőjével, aki tudatában van ennek és a segítségünket kérte, hogy miként segítsünk.
Azt is biztossá kell tennünk, hogy egyetlen ország–Oroszország vagy bármely más nemzet—se használhassa egy másik ország zaklatására vagy politikájának megváltoztatására kényszerítő fegyverül az energiát. Régóta tudjuk—régóta tudják Önök is—hogy nagy-nagy problémát jelent, ha egy ország egyetlen energiaforrástól függ. Most jött el a cselekvés ideje!
Európa már jelentős haladást ért el. Például Önök már elfogadtak az integrált energiapiac megteremtésének kedvező törvényeket. Most pedig ideje, hogy megvalósítsák ezeket a reformokat, s az üzemanyagok, források, tranzitútvonalak sokféleségét szorgalmazzák, s többet invesztáljanak a különféle infrastruktúrákba— interkonnektorokba, tárolókba, LNG-terminálokba—amivel felszabadítják a piaci erőket. Mi, az Egyesült Államok szeretnénk segíteni, amiben csak tudunk. Nagyrészt a mi érdekünk is, hogy Európa ne legyen függő helyzetben.
Az viszont Önökön múlik, hogy az energiabiztonság kérdésével új fejezetet nyissanak az európai integráció és a piacbővítés folyamatában, amely még az Európai Szén-és Acélközösséggel indult. Rémisztő rágondolni, hogy talán én vagyok az egyetlen, aki még emlékszik erre.
Ha végre jól csináljuk, óriási mértékben hozzájárulunk Európa biztonságához és függetlenségéhez.
De a transzatlanti szövetségben van egy még nagyobb fontosságú dolog is, amivel foglalkoznunk kell: ez a NATO. Gyanítom, hogy akárcsak én, aki az utóbbi 41 évben szenátorként és alelnökként foglalkoztam vele, mások se nagyon gondolták, hogy 2015-ben arra összpontosítunk majd, hogy Európán belül megerősítsük a NATO kapacitását és képességeit, valamint erősítsük a gazdaságainkat.
Eltökélt szándékunk, hogy a NATO erősebb legyen, mikor kilábalunk a válságból, mint annak előtte volt. Mint már említettem, a Washingtoni Szerződés 5. Cikkelyébe foglalt kollektív védelem szent elkötelezettséget jelent, s nem csak most, hanem mindörökké.
Walesben a szövetségeseink és mi mindannyian megígértük, hogy a kapacitásbeli hiányosságok pótlásán, készenléti képességeink fejlesztésén, egy ténylegesen gyors reagálású erő felállításán fogunk munkálkodni, valamint azon, hogy szövetségünk jobban kezelhesse a jelenlegi és a jövőbeni fenyegetéseket.
De elnézést kérek, a NATO nem önfenntartó szervezet! Nem finanszírozza önmagát. Jöjjenek csak el velem a választóimhoz, és kérdezzék meg tőlük, hogy finanszírozzuk-e, vagy sem. Kérdezzék meg az itt jelenlévő szenátusi és képviselőházi kollégáimat is. Minden NATO országnak teljesíteni kell azt a kötelezettségét, hogy a GDP két százalékát védelemre fordítja. Tisztában vagyok vele, hogy jelenleg nem mindegyik tudja ezt megtenni. Ez viszont a közös biztonság kérdése, és a közös biztonság közös felelősséget jelent.
Mint mindannyian tudjuk, végső soron hazai gazdaságaink életképességén múlik, hogy milyen erőt és hatalmat képviselünk a világban.
Bár az Egyesült Államok gazdasága az utolsó negyedévben 5 százalékos mértékben növekedett, az amerikaiak egyértelműen még most is érzik az Egyesült Államok történelmében eddig előfordult legnagyobb recesszió— hajszál híján válság—hatásait, a még mindig mutatkozó utóhatásokat.
Támogatjuk az Önök munkahelyteremtésre, az európai hazai kereslet növelésére irányuló erőfeszítéseit, elsősorban azokat, amelyek a monetáris unió intézményeit erősítik.
A jó hír az, hogy most már tudjuk, hogy milyen típusú politikák ösztönözhetik hatékonyan a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást: az infrastruktúrába és a humán tőkébe eszközölt befektetések, a kereskedelmi és befektetési akadályok csökkentése, valamint az üzleti környezet javítására és a gazdasági játéktér kiegyenlítésére irányuló reformok.
Ezért vagyunk mi is, mint Önök közül is sokan, az úgynevezett T-TIP, a transzatlanti és Kereskedelmi Befektetés [sic] szilárd támogatói. Most hadd fűzzek magyarázatot valamihez, amit ma reggel hallottam: a T-TIP nem a TPP (Trans-Pacific Partnership) mostohagyereke. Nem döntöttünk úgy, hogy a jövő a csendes-óceáni medencéé. Mi csendes-óceáni hatalom vagyunk, és azok is maradunk. De atlanti hatalom is vagyunk. És a Csendes-óceáni Partnerség, amin jelenleg dolgozunk, egyáltalán nem azt jelenti, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnénk a csendes-óceáni országok szempontjaira. Mindezekkel az a célunk, hogy egyértelművé tegyük: nemzetközi szempontból mind a csendes-óceáni, mind a transzatlanti viszonylatban új szabályokra van szükség.
Gondoljanak arra, hogy apáink és nagyapáink és nagyanyáink mit tettek a második világháború végén. Egy sor új szabályt állítottak fel a jövőre nézve. Ezek 50-60 évig működtek is. De amit az ír költő, William Butler Yeats Húsvét vasárnap 1916 című versében Írországáról mondott, az inkább vonatkozik…az alábbi sor inkább vonatkozik Európára és a mai világra, mint Írországra 1916-ban. Így hangzik: „Minden megváltozott, teljesen megváltozott: Szörnyű szépség született.” Teljesen megváltozott minden. A globalizáció valóság. Tehát nagyon erősen hiszünk abban, hogy közös érdekeinket és kölcsönös növekedési lehetőségeinket szolgálja az Atlanti-óceán mindkét oldalán, ha a T-TIP-pel kapcsolatban megállapodásra jutunk.
Ha lenne elég időnk, kifejteném, hogy nem csupán gazdasági, de valós geopolitikai előnyei is vannak egy tisztességes nemzetközi kereskedelemre vonatkozó 21. századi szabályrendszernek. Nem könnyű tető alá hozni egy ilyen megállapodást, s ezt sem lesz könnyű, de gazdaságaink és partnerségünk szempontjából szükséges, hogy segítsünk a globális gazdaság jellegének formálásában.
Már ma is 5 billió dolláros kereskedelmi kapcsolatunk van Európával. A szabályozási költségek csökkentése és a fokozottabb kompatibilitás terén már a kisebb előrelépések is jelentős új gazdasági lehetőségeket—köztük új munkahelyeket—teremthetnek az Atlanti-óceán mindkét oldalán.
Ahogyan a NATO a globális biztonság normáit erősíti, a T-TIP ugyanúgy erősítheti a globális kereskedelmi rendszert, s az itt élők javára vonhatja szorosabbra a két kontinenst összefűző szálakat.
Ha véglegesíthetjük a tárgyalás alatt álló csendes-óceáni kereskedelmi megállapodást, és egy szabad és tisztességes kereskedelmi koalícióba tömöríthetjük a világkereskedelem kétharmadát, akkor mi szabjuk meg a 21. századi kereskedelem szabályait és normáit, s ez a koalíció túl nagy lesz ahhoz, hogy egyes országok figyelmen kívül hagyhassák a szabályokat, amelyekben megegyezünk.
Ha megtesszük mindezt, nem csak a problémákkal szállunk szembe, de kiváló alkalmunk nyílik arra is, hogy alapjaiban megszilárdítsuk a transzatlanti közösséget. Ez pedig igen jó lenne, mivel világszerte nagyon sok tennivalónk van.
Amerikát, mint Önök közül is sokakat, globális felelősség és messze ágazó kötelezettségvállalások terhelik, s ezeknek úgy tehet leginkább eleget, ha a legközelebbi szövetségeseivel közösen teszi.
E megoldásra váró problémák között van Irán; az éghajlatváltozás; az ISIL, azaz, ahogy a térségben emlegetik, Daesh; az erőszakos szélsőségek; háttérben pedig ott vannak a nemzedékiváltás kiváltotta felindulás a Közel-Keleten.
Mint az elnök Nemzetbiztonsági Nyilatkozata mondja: “Lehetőségünk van rá—és kötelességünk is—hogy élen járjunk a szabályok, normák és intézmények megszilárdításához, alakításához, adott esetben pedig megalkotásához vezető úton, ami a béke, a biztonság és a jólét alapjait, s az emberi jogok védelmét szolgálja majd a 21. században.”
Ez ennyire egyszerű. S ennyire bonyolult is! Ennyire egyértelmű és ennyire fontos. S végül is ez a tét. Mi, akik most e teremben jelen vagyunk, egy olyan pillanatot élünk át, amilyen csak minden negyedik nemzedék életében fordul elő. Fel kell nőnünk e pillanathoz. Azután, mint elődeink tették, újabb 70 évre mi is lefektethetjük a biztonság, a jólét és a béke alapjait.
Ha megbocsátanak nekem, most egy másik ír költőt, Seamus Heaneyt idézném, aki azt mondta: „A történelem megtanít arra, hogy a síron innen ne tápláljunk reményeket, de azért egyszer az életben előfordulhat, hogy felcsap az igazság hatalmas hulláma, s remény és történelem összecsengenek.”
Nem garantálhatjuk, hogy így lesz. De van egy tippem. Van egy tippünk. Huszonkilenc éves kölyök voltam, amikor megválasztottak. Sokkal optimistább vagyok a kilátások tekintetében, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy a 20. századi vérontásokat elkerülő irányba tereljük a 21. századot, és ha együtt dolgozunk. Tippeljünk hát arra, hogy a remény és a történelem sikeresen összecsengenek.
Köszönöm. (taps)
Forrás: Remarks by the Vice President at the Munich Security Conference The White House | Office of the Vice President | For Immediate Release | February 07, 2015
Hotel Bayerischer Hof | Munich, Germany