Horváth Jenő: Olaszország 2013 tavaszán – egy sikertelen kormányalakítási kísérlet krónikája (kommentár, 2013) Szabó Tamás: Önrendelkezés és államalakulás a 21. század elején. Koszovó a függetlenség útján (tanulmány, 2013) Piaśnica – a német Katyń (közlemény, 2013) Egy eszme anyagi erővé válik. Neokonok a hidegháború utáni világrendről (közlemény, 2013) A színházi komédiától a politika tragikumáig. Fasizmus, értelmiségiek, kultúra Mussolini Olaszországában (közlemény, 2013) Egy hű szövetséges. Brit részvétel az iraki háborúban (közlemény, 2013) Csicsmann László: Nyugati típusú demokrácia és/vagy iszlám demokrácia? (recenzió, 2013) A német kormány memoranduma a locarnói szerződés felmondásáról (dokumentum, 2013) Német–osztrák egyezmény (dokumentum, 2013) Sterilizáció és eutanázia a „Harmadik Birodalomban” (közlemény, 2013) Európa és Magyarország 1914–1945 (közlemény, 2013) A kínai civilizáció történeti földrajzi portréjához (közlemény, 2013) Németország bejelenti távozását a genfi leszerelési konferenciáról (dokumentum, 2013) Németország kilépése a Nemzetek Szövetségébõl (dokumentum, 2013) Fajpolitika és népirtás (közlemény, 2013) Hitler beszéde a Reichstagban („A nagy békebeszéd”) (dokumentum, 2013) München és az appeasement-politika az 1930-as évek második felében (közlemény, 2013) A négyhatalmi szerződés (dokumentum, 2013) A lengyel–német megnemtámadási szerzõdés (dokumentum, 2013) Az angol–német flottaegyezmény (dokumentum, 2013) A szudétanémetek (közlemény, 2013) Áldozat vagy csatlós? Az anschluss vitás kérdései (közlemény, 2013) Ostmark – Ausztria a „Nagynémet Birodalomban” (1938–1945) (közlemény, 2013) 1939: A stratégiai ablak (közlemény, 2013) Németország a második világháborúban (1939-1945) (közlemény, 2013) Németh István: A nemzetiszocialista külpolitika (1933–1945) (e-könyvtár, 2013) 20. századi szomszédaink – némi történeti visszapillantással (közlemény, 2013) Az Elysée-szerződés – történelmi visszapillantás 50 év után (közlemény, 2013) Szűcs Anita: Charles de Gaulle hatalomra kerülése és az algériai válság (tanulmány, 2013)
|
Legfrissebb »
2026 április (7) február (4)
2025 december (4) november (5) május (1) március (1) február (1)
2006-2024 korábbi (1829)
|
|
|
GROTIUS KÖNYVTÁR

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi kapcsolatok története 1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban
|