publikációk a szerzőtől »

Hanna Yablonka a fenti címmel 2011. február 10-én tartott előadást a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében az Israel – Politics, Economy and Beyond c. kurzus keretében.[1]

Előadásában Hanna Yablonka történelmi kontextusba helyezte a zsidó állam 1948-as megszületését, kiemelte a zsidóság modern kori történetének mérföldköveit, majd a hallgatók közreműködésével elemezte az Izraelt létrehozó függetlenségi nyilatkozatot.

A modern zsidó történelem kezdete a felvilágosodás időszakára tehető, amikor a zsidó közösségek politikai központ nélkül „vendégként” éltek különböző országokban. Kialakult a „zsidó kérdés,” amely csak súlyosbodott az emancipáció – a politikai jogok és kötelezettségek egyenlőségének – bekövetkeztével. Az emancipáció révén állampolgárnak kezdték kezelni a zsidókat, s megszűnt a „zsidó gettó” védőburka. Miközben a zsidóság többsége a XIX. század folyamán asszimilálódott a többségi társadalomhoz, összeütközésbe került egymással a zsidó felvilágosodás, illetve modernizmus, valamint a tradicionalizmus.

Az emancipáció Európa-szerte az antiszemitizmus felerősödéséhez vezetett, hiszen már nem lehetett „látható módon” megkülönböztetni és felelőssé tenni a zsidókat a többségi társadalom problémáiért. A fajelméletek kialakulásának korszakában az európai zsidóság három fő stratégia közül választhatott: emigráció (1881és 1924 között több mint hárommillió zsidó vándorolt be az Egyesült Államokba); bund, azaz a zsidók csatlakozása a szocialista mozgalomhoz, hiszen a szocializmus megoldaná a zsidókérdést; s végül a cionizmus.

Theodor Herzl az osztrák Die Presse párizsi politikai tudósítója és a híres A zsidó állam című könyv szerzője Budapesten született, teljesen asszimilálódott zsidó családban. Herzl lerakta a zsidó nacionalista mozgalom alapjait, létrehozta a cionista kongresszust, s valódi forradalmat vitt végbe a modern zsidóság életében és gondolkodásában. Herzl meggyőződése volt, hogy a zsidóknak saját kezükbe kell venniük a sorsukat, s nem a Messiásra kell passzívan várakozniuk. Ennek érdekében a zsidóságot nem vallási közösségként, hanem nemzetként fogta fel és a korabeli nacionalizmusok mintájára a zsidó állam életre hívására buzdított. Olyan zsidó társadalmat kívánt létrehozni, ami egy példaértékű, igazságos társadalom lenne. Herzl álma a bázeli cionista kongresszus után fél évszázaddal realizálódott: megszületett Izrael állam.

Az előadás második része az Izrael állam létrejöttét közvetlenül megelőző eseményekről szólt. A kb. kétezer éve Palesztina néven ismert terület geopolitikai fontosságát mutatja többek között, hogy mindig volt birodalom, amely el akarta azt foglalni, illetve Palesztinát mindhárom monoteista vallás otthonának tekinti. A zsidóság második világháború utáni sorsára – annak nemzetállami keretek között való rendezésére – további, nagy hatással volt a dekolonizáció, illetve a bipoláris világ kialakulása. Bár Izrael állam létrejöttét egyesek úgy értelmezik, mint a Holokausztért járó kompenzációt, az ENSZ Közgyűlés által 1947. november 29-én elfogadott felosztási határozatot megszavazó 33 állam nem a soával indokolta döntését. Izrael államot 1948. május 15-én a függetlenségi nyilatkozat felolvasásával hozták végül létre. David Ben-Gurion a baloldali Mapai vezetőjeként „szocialista cionistaként” definiálta magát: olyan zsidó nacionalistának tekintette magát, aki egyúttal a társadalmi igazságosságért – illetve egy igazságos társadalomért – is küzd. Tisztában volt vele, hogy ha kikiáltják Izrael államot, akkor az arab országok azonnal megtámadják, a pillanat történelmi különlegessége miatt mégis kockáztatott. 1947-1948 telén ugyanis olyan politikai vákuum volt a történelmi Palesztina térségében – érvelt Ben-Gurion –, amely valószínűleg sosem fog még egyszer előfordulni.

Izrael 1948 utáni történetének első két-három évtizedét különböző kritériumok szerint korszakokra bonthatjuk, figyelembe véve az arab–izraeli háborúkat vagy a bevándorlási hullámokat:

-         1945–1948 az Izrael állam kikiáltásához vezető út. 1945-ben nyilvánították ki először, hogy a végső cél Izrael létrehozása. Politikai harcot folytattak az ENSZ-ben a felosztási határozat elfogadásáért. A zsidók nem tudtak bevándorolni Ausztriából, Németországból és Olaszországból Palesztinába ebben az időszakban. (1947 novembere és 1949 júliusa között az Izrael függetlenségéért vívott háború Izrael bizonyos szempontból legkeményebb háborúja volt, hiszen az akkor Palesztinában élő zsidók mindegy harmada Holocaust-túlélő volt. A háborúban az izraeli lakosság 1% -a vesztette életét.)

-         Az 1948 és 1952 közötti időszakban kialakultak Izrael nemzetközileg elismert határai. Példátlan nagyságrendben, mintegy 850 000 közel-keleti országokból származó bevándorló érkezett Izraelbe.

-         1953 és 1966 között konszolidációs időszakot élt meg Izrael, folytatódott a zsidó állam gazdasági és társadalmi felépítése, s Izrael valódi olvasztótégellyé vált. Ez idő tájt az izraeli lakosság meghaladta a két milliót. Ebben az időszakban az Eichmann-per révén megerősödött a zsidó nemzeti identitásban a soá, mint komponens szerepe. A hatnapos háború révén kialakult a megszállott területek problematikája, drámaian megnőtt Izrael arab lakossága, s feléledt a vita a kis, illetve nagy Izraelt pártoló tábor között.

-         Az 1973-as háború a második legkeményebb háború volt a függetlenségi háborút követően Izrael történetében, s az izraeli–egyiptomi békeszerződéshez vezetett. Emellett a háború másik következménye az 1977-hez köthető politikai elmozdulás a jobboldal irányába.

-         1995-ben meggyilkolták Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnököt, ami történelmi fontosságú eseménynek tekinthető.

Az előadás utolsó részében az Izrael államot létrehozó függetlenségi nyilatkozat elemzésére került sor. A nyilatkozat egy már létező nemzetnek adott államot, nem úgy, mint például az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (amely az államalapítással egyidőben alkotta meg az amerikai nemzetet). A nyilatkozat eleje az amerikai példát követve történelmi áttekintés. Az első bekezdés a bibliai korokkal foglalkozik, míg a rövid második bekezdés kétezer év történetét tömöríti össze („a Tanachtól a Palmachig”): említésre került a diaszpóra lét, majd a cionizmus kialakulásának időszaka, a 19-20. század. Kizárólag annyiban foglalkozik a történelemmel, amennyiben az közelről érinti a zsidóságot. A nyilatkozat második, fő részében a természetes és történelmi jogok említésre kerülnek, de a vallási jogok kimaradnak. A demokrácia szó sem található meg a nyilatkozatban (az első választásokat is csak 1949 januárjában tartották). A nyilatkozat harmadik része szól az emberi jogokról és a politikai egyenlőség kérdésről. A nyilatkozatban az a meggyőződés bújik meg, hogy minden nemzetet megillet az önrendelkezés joga. Az aláírók névsorából látszik, hogy cionisták és nem cionisták félretéve nézetkülönbségeiket egyaránt készek voltak támogatni a zsidó állam létrehozását.

Az alapító atyák szándékában állt egy alkotmány megírása is, de erre végül nem került sor, mert vallási körök szerint a vallási alkotmány mindenekfölött áll. Az írott alkotmány hiányát pótolandó a függetlenségi nyilatkozatot használják úgy, mint az alkotmányt, a legfelső bíróság ítéleteinél alapul veszi a nyilatkozatot. Ha nincsen tételes jogi szabály egy kérdésben, akkor a függetlenségi nyilatkozat felér egy alkotmánnyal.

Az előadáshoz kapcsolódó források és ajánlott irodalom:

Izrael állam függetlenségi nyilatkozata – http://www.mfa.gov.il/MFA/Peace%20Process/Guide%20to%20the%20Peace%20Process/Declaration%20of%20Establishment%20of%20State%20of%20Israel

Phillipa Strum (1995): „The Road Not Taken: Constitutional Non-Decision Making in 1948-1950 and Its Impact on Civil Liberties in the Israeli Political Culture” in S. Ilan Troen – Noah Lucas (eds): Israel. The First Decade of Independence. New York: Sunny Press, http://www.sunypress.edu/p-2010-israel.aspx

Az előadás a következő linkre kattintva megtekinthető: http://www.youtube.com/user/israelembassyhungary#p/u/7/PBDFdyc7qfc