publikációk a szerzőtől »

Az elsõ világháború, a 20. század „õskatasztrófája” (George F. Kennan) váratlan, hallatlan áldozatot követelõ, s mély változásokat kiváltó esemény volt. A háború nem váratlanul robbant ki; több fejleménye hozzávetõlegesen már 1880-tól érlelõdött, s vezetett 1914. július–augusztusához.

Az európai hatalmi politikát illetõen az imperializmus korszakában a nagy európai hatalmak és Amerika éles konkurenciaharcban vonták befolyásuk alá a világ többi részét. Eközben gyakran közel álltak háborús összetûzésekhez; már 1914 elõtt többször „világháborúról” beszéltek, de akkor még nem folyamodtak e lépéshez.

Az 1870–1871. évi porosz–francia háború után ugyan többször válságos helyzet alakult ki, de az európai államok tapasztalt diplomatái mindig megtalálták a kompro-misszumos megoldásokat. Így történt 1878-ban, amikor megállapodásra jutottak a Balkán felosztásában, 1884-ben Bismarck rendezésében Afrika felosztásában a berlini Kongó-konferencián, 1898-ban, amikor Anglia és Franciaország lezárta afrikai konkurencia-harcát, majd az 1904. évi antant-szerzõdésben pedig még közelebb kerültek egymáshoz. 1907-ben Anglia és Oroszország jutott egyetértésre Afganisztán és Perzsia ügyében.

E gyakorlat folytatása lehetséges lett volna, de a hatalmaknak elegük lett az állandó kompromisszumok keresésébõl, amelyek nem fizetõdtek ki, kiváltképpen akkor, amikor a kölcsönös fenyegetések a tengeri és szárazföldi fegyverkezéssel növekedtek. Fõleg a legfiatalabb nagyhatalom, a Német Birodalom jelentett növekvõ fenyegetést gazdasági hatalmával és fegyverkezésével, de szenvedett el egyúttal mind több kudarcot is a nemzetközi kompromisszumok révén, s érezte magát mindinkább fenyegetve, „Közép-Európa bekerítésével” vádolva az antant országokat. Emiatt az európai nagyhatalmi rendszer két táborra szakadt: az egyik oldalon Oroszország, Franciaország és Anglia, a másikon pedig Németország, Ausztria–Magyarország és Olaszország állt. Utóbbi ugyan ambivalens magatartást tanúsított, s 1915-ben az ellenséges táborhoz csatlakozott. A legtöbb egyéb kapcsolat nem jelentett szilárd szövetséget, ilyenné csak közvetlenül a háború kitörése elõtt kovácsolódott.

A válság, amelyet már nem lehetett többé békés eszközökkel megoldani, 1908-ban a Balkánon kezdõdött, az ottani kisállamok hatalmi harcaival a visszaszoruló Törökország ellen. A nagyhatalmak közül ebben közvetlenül Ausztria–Magyarország és Oroszország vett részt. A többiek 1909–1913 között még gondoskodtak a békérõl, de 1914-ben már nem tették ugyanezt. Jóllehet hetekkel korábban még határozottan elutasították a háborút, most a béke megõrzését egy állam sem érezte olyan sürgetõnek, hogy azért hatalom- és presztízsveszteséget szenvedjen el. A két szemben álló szövetségi rendszer elsõdleges célja nem kisebb-nagyobb területi gyarapodás volt, hanem az ellenfél szétzúzása.

Letölthető publikációk:

A-20-szazad-oskatasztrofaja

407 KB

PDF dokumentum

2014.06.18.