A második világháború után, amikor az egész világ előtt ismertté váltak a holocaust szörnyűségei, a világ közvéleménye számára a korábbiaknál sokkal megalapozottabbnak tűnt a zsidók azon követelése, hogy önálló államot teremtsenek maguknak Palesztinában. A haláltáborokat túlélt zsidók nagy része nem kívánt visszatérni abba az országba, ahonnan elhurcolták, százezrek várták a menekülttáborokban, hogy új otthonra leljenek. A Palesztinát mandátumként kormányzó Nagy-Britannia azonban nem kívánt igazán változtatni arabbarát, a zsidó bevándorlást korlátozó politikáján. A britek elleni zsidó terrorcselekmények és a szinte háborús méreteket öltő arab–zsidó ellentétek nyomán 1946-ban London számára kezelhetetlenné vált a palesztinai mandátum. 1947. február 25-én Ernest Bevin külügyminiszter bejelentette az alsóházban, hogy Nagy-Britannia a palesztin kérdés rendezése ügyében az ENSZ-hez fordul. Az ENSZ Közgyűlése 1947. április 28-án kezdte meg a kérdés tárgyalását, majd 1947. május 15-én 45 szavazattal 7 ellenében döntött a világszervezet Palesztinával foglalkozó 11 tagú különbizottságának (United Nations Special Committe on Palestine – UNISCOP) a felállításáról. A bizottság május 16-án tartotta első ülését, majd június 16-án Palesztinába utazott. Ajánlástervezetét szeptember elejére kellett volna kidolgoznia, közben azonban a britek és a zsidók közötti viszony teljesen elmérgesedett. Végül is az UNISCOP egy Palesztina felosztását ajánló tervezetet terjesztett a Közgyűlés elé, amelynek határozattá emeléséhez kétharmados többségre volt szükség. Az ENSZ Közgyűlésében a végszavazásra 1947. november 29-én került sor. A Palesztina jövőbeni kormányzata címmel hozott 181. sz. határozatot 33 igen, 13 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadta el a Közgyűlés. A Szovjetunió és az Egyesült Államok igennel szavazott, Nagy-Britannia tartózkodott, a Biztonsági Tanács másik két tagja közül Franciaország igenel szavazott, Kína tartózkodott, a Zsidó Ügynökség megszavazta a javaslatot, az Arab Liga államai pedig egyöntetűen ellene voksoltak. A határozat kihirdetése nem állította meg a Palesztinában folyó harcokat, a brit mandátum lejáratának időpontjára a zsidó haderők már szinte az egész határozatban előirányzott területet uralták, sőt annál többet is. Majd 1948. május 14-én, néhány órával a brit mandátum tényleges megszűnését megelőzően, a Zsidó Ügynökségből formálódott ideiglenes kormány Ben-Gurion vezetésével Tel Avivban kihirdette Izrael állam függetlenségét. A határozatot újra közreadja Juhász Adrienn. Az angol és francia nyelvű közlés forrása: http://www.un.org/documents/ga/res/2/ares2.htm. A részleges magyar nyelvű közlés forrása: Halmossy Dénes(szerk.): Nemzetközi szerződések 1945-1982. A második világháború utáni korszak legfontosabb külpolitikai szerződései. Budapest, 1985. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó, Gondolat könyvkiaó. 137-139. old. |