publikációk a szerzőtől »

„Ne mutlu Türküm diyene” – áll Isztambul szívében a Haydarpasa vasútállomás bejáratánál Atatürk ismert jeligéje.  A híres mondat annyit tesz, hogy „De boldog, aki töröknek mondhatja magát”. Mindez a török nemzetállam kialakulásának korát idézi, amikor az első világháborút követő években a jelentősen átrajzolt etnikai térképű Törökországban megindult a nemzetépítés. A francia mintára történő államnemzet kiépítése az Anatóliában élő (régi-új) kisebbségek beolvasztására törekedett. Az erőltetett asszimilációs politika, a kisebbségek tagadásának ellenére sem sikerült megváltoztatni a török állam multietnikus képét, különösen  a kurd kisebbséget illetően. 

A hivatalos török doktrína azonban változni látszik. A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan 2009. július 3-án egy sajtótájékoztató alkalmával elismerte, hogy a törökországi kisebbségekkel szemben durva politikát folytattak, s üldözték őket. Külön kiemelte az I. világháború alatt, illetve végén lezajló eseményeket, lakosságcseréket, melyek révén a háború előtti kb. 2 milliós görög, 1,5 milliós örmény, és félmilliós zsidó népesség a töredékére olvadt. Ráadásul a miniszterelnök elismerte, hogy a törvényileg biztosított nem-muszlim vallási kisebbségek védelme sem volt mindig kifogástalan. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki külföldön és Törökországban egyaránt. Az 2009 tavaszán-nyarán megfogalmazott „nyitás” a törökországi kisebbségek, és különösen a kurdok helyzetében pozitív változásokat sugall, és talán elvezethet a kurd kérdés békés megoldásához is…

Letölthető publikációk:

Repedező nemzetállam

1.6 MB

PDF dokumentum

2011.01.19.