A XX. század a háborúk és a kisebb-nagyobb konfliktusok évszázada volt. A második világháborút követően a nemzetek megegyeztek abban, hogy vitáikat békés úton igyekeznek egymás között rendezni. Ez sajnos, az évszázad folyamán nem minden esetben sikerült. Az akadályt egyes esetekben bizonyos államok sajátos érdekei jelentették (vagyis, hogy nem volt elsődleges cél a háború elkerülése), máskor pedig a felek között fennálló kibékíthetetlen ellentétek vezettek ugyanehhez a helyzethez. 1956-ban – amely Magyarország történetében is különösen fontos év – kirobbant a szuezi-válság. Nasszer, Egyiptom elnöke a bejelentésével, miszerint államosítja a Szuezi csatornát üzemeltető társaságot, felbolygatta az egész nyugati világot. A nagyrészt francia és brit tulajdonban (és igazgatás alatt) levő Szuezi Csatorna Társaság kisajátítása, érthető okokból, kiváltotta Nagy-Britannia, valamint Franciaország heves ellenkezését. Nemcsak „nemzeti büszkeségük” megsértését látták ebben, hanem – mint nagy gyarmattartó országok – birodalmuk végleges semmissé válásának veszélyét is. Ezért mindenképpen „energikusan” kívántak fellépni a nemzetközi rendet megsértővel szemben. Azonban a két klasszikus kolonialista ország sem volt „független”, ugyanis „függtek” mind egymástól, mind pedig nyugati szövetségesüktől, az Amerikai Egyesült Államoktól. Az USA pedig nem akart újabb háborút, inkább tárgyalások útján akarta lezárni ezt az ügyet: nem állt szándékában „ujjat húzni” a Szovjetunióval, amely e térségben (is) megpróbálta tovább növelni befolyását. A két szuperhatalom hozzáállását látva Nagy-Britanniának és Franciaországnak biztos partnerre volt szüksége, hogy helyreállítsa a számukra kedvező közel-keleti status quot. Ez a szövetséges az újonnan létrejött (1948. május 14.) Izrael lett. Egyiptom ugyanis eltiltotta Izrael hajóit a Szuezi csatorna használatától – megszegve ezzel a csatorna alapítólevelében foglaltakat, vagyis, hogy bármely nemzet hajói szabadon használhatják azt, díj ellenében. Izrael számára további okot szolgáltatott az Egyiptom elleni fellépésre, hogy a határ menti településeit gyakori támadások érték Egyiptom területéről, amelyekért mielőbb revansot akart venni. A három állam tehát titkos tárgyalásokba kezdett, céljuk az volt, hogy jól megszervezett akcióval „kényszerítsék térdre” Egyiptomot, s egyben elvegyék a többi gyarmat kedvét is a lázongásoktól. Dolgozatomban Izrael, Nagy-Britannia és Franciaország érdekharmonizációit, a sokáig titkolt egyezményeket és megállapodásokat, valamint az eseményeket körülvevő – és az azokhoz vezető – nemzetközi légkört kívánom elemezni. |
