Samuel P. Huntington a kilencvenes évek elején született „civilizációs paradigmáját“, sokan az azóta eltelt több mint másfél évtized eseményeinek hatására „önbeteljesítő próféciának“ tartják, különösen ami a nyugati és az iszlám civilizációk úgymond háborúját illeti. Mindeközben nemcsak a közvélemény, de az iszlámmal foglalkozó szakértők egy része is úgy tekint az iszlám világra, mintha az egy olyan egységes tömb volna, amelyben mindent az iszlám – ha úgy tetszik: egy totalizáló iszlám – határoz meg. Ez az iszlám pedig egy önálló egység, értékek, normák és hitek zárt és koherens rendszere, amely magyarázattal szolgál mindenre, ami az iszlám világban történik. Ez az időtől elvonatkoztatott, esszencialista-kulturalista, „totális“ iszlám-felfogás – amely jellemző tradicionális orientalistákra (Bernard Lewis), „radikális“ iszlám-szakértőkre (Daniel Pipes), társadalomtudósokra, politikusokra, újságírókra és az utca emberére egyaránt – határozottan eluralni látszik az elmúlt másfél évtizedet.
|