publikációk a szerzőtől »

A kilencvenes évek végére Borisz Jelcin alkalmatlanná vált nemcsak a külpolitika, hanem az országban zajló folyamatok irányítására is. A külpolitikában azonban ez azért nem jelentett problémát, mivel a külügyminiszteri székben már 1996 óta Jevgenyij Primakov ült, aki szakított elõdje, Andrej Kozirjev atlantistaként elkönyvelt politikájával. Primakov aktivista álláspontot képviselt, így a Balkánon is együtt mûködött a nyugati hatalmakkal a béketeremtésben. 1998 szeptemberében azonban a pénzügyi válság a miniszterelnöki székbe röpítette Primakovot és helyére az õ nyomdokain továbbhaladó Igor Ivanov került. Nem volt könnyû helyzetben, hiszen 1999 márciusának elején három közép-európai állam: Lengyelország, Magyarország és Csehország NATO-tag lett, ami nem tetszett az oroszoknak, majd ezt követõen elkezdõdtek a Milosevics elleni amerikai légicsapások, amelyek még kevésbé tetszettek nekik. Hadüzenettel fenyegetõztek, azonban nem váltották be ígéretüket. Ennek is szerepe volt abban, hogy Jelcin hajlandónak bizonyult visszavonulni és a hirtelen – szinte a semmibõl felbukkanó – Putyint bízta meg a kormányelnöki feladatokkal kapcsolatos teendõkkel, aki a december 31-ével visszavonuló Jelcintõl – átvette a köztársasági elnöki teendõket.

Letölthető publikációk:

Putyin-kulpolitikaja

569 KB

PDF dokumentum

2013.01.25.