publikációk a szerzőtől »

Az 1970-es évek eleje óta, amikor is Henry A. Kissinger egykori amerikai külügy­miniszter – jogos iróniával – „Európa telefonszáma” után tudakozódott, időről időre felmerült a kérdés, hogy miként lehet az Uniónak „egy arca, egy telefonszá­ma és egy hangja”. Még pontosabban: mind sürgetőbben fogalmazódott meg az európai politika napirendjén az az igény, hogy az EU külkapcsolatai koherensebbé, hatékonyabbá és láthatóbbá váljanak, s nem utolsósorban összhangban legyenek a világban elfoglalt gazdasági súlyával. Elmar Brok, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának korábbi el­nöke úgy fogalmazott, hogy a lisszaboni szerződés újítása, az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) az uniós külpolitika fontos eszköze, mivel a világ fejlesztési segélyeinek mintegy hatvan százalékát nyújtó Unió számára esélyt ad arra, hogy ne csupán „globális fizető”, hanem megfelelő politikai önsúllyal és koherens külpolitikai stratégiával rendelkező „glo­bális szereplő” is legyen.

A konkuráló érdekekkel szemben a versenyképességhez szükséges külső és belső ko­herencia megteremtésének igénye az Uniónak abból a modus operandijából származik, amely kompromisszumokkal ugyan, de mindig biztosítani tudta az integráció haladá­sát, ám ennek ára nem ritkán a felelősségi viszonyok átláthatóságának és az integráció hatékonyságának csökkenése, nem kevésbé az Unió „fragmentált”, sokszereplős külső megjelenése volt. Az 1992. évi maastrichti szerződés óta az EU külső kapcsolatai három pilléren nyugodtak. A közös kül- és biztonságpolitika (CFSP) esetében a tagállamokat képviselő Tanács, míg olyan területeken, mint a kereskedelem-, fejlesztés-, szomszédság-, bővítéspolitika stb., saját képviseleteinek hálózatával a Bizottság volt a meghatározó sze­replő, a tagállamok nemzeti szinten pedig a maguk bilaterális diplomáciáira támaszkodtak. A sok szereplő együttes jelenléte számos esetben egymással rivalizáló kompetenciákhoz, sokszor a felelősségi viszonyok összemosódásához vezetett. Ezért a külpolitikai kohe­rencia megteremtésének célja, hogy az EU intézményileg, szervezetileg és pénzügyileg olyan szervezeti formával rendelkezzen, amely lehetővé teszi az egységes és hatékony külső megjelenését, ezzel az érdekek és a stratégia egységes képviseletét.

A koherencia igénye szorosan összefügg minden új integrációs szervezet – köztük az Európai Külügyi Szolgálat – intézményi lehorgonyozódásának kérdésével. Nevezetesen az­zal, hogy miként viszonyul az Unió már létező intézményeihez és azok kompetenciáihoz: a közösségi érdekeket megjelenítő Bizottsághoz vagy a kormányközi Tanácshoz áll-e közelebb, vagy – ahogy az EKSZ esetében – egyikbe sem integrálódik, hanem saját költségvetéssel rendelkező, önálló szervezetként határozza meg magát. Bárhogy is legyen, az új szervezetek kialakulása az uniós intézmények egymáshoz és a tagállamokhoz fűződő viszonyában min­dig feszültséggel jár. Az EU sohasem volt hatalommentes tér, és ma sem az; sokkal inkább a hatalomért és befolyásért folyó, intézmények által közvetített érdekkonfliktusok színtere.

Letölthető publikációk:

Európai Külügyi Szolgálat

686 KB

PDF dokumentum

2011.01.07.