publikációk a szerzőtől »

Az elsõ világháború kirobbanására emlékezõ, a geopolitika témakörére szorítkozó konferencia hármas dilemma elé állított. Egyrészt franciául a „geopolitika” (géopolitique) kifejezés lefedi a teljes nemzetközi politika diszciplináját. Párizsi könyvesboltok polcain a „geopolitika” címke alatt a világgazdaságtól, a katonai konfliktuselemzésen, a politikaelméleten át a nemzetközi jogi elemzésekig mindent megtalálunk, ami a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggésbe hozható. A téma lehatárolását a geopolitika tehát nem megkönnyítette, hanem éppen ellenkezõleg, megnehezítette. A másik nehézséget a földrajzi lehatárolás adta. Marc Bloch elhíresült mondása szerint „Franciaország története Európa története”, és ezzel az állítással valóban nehéz szembeszállnunk. Az egyetemes nem sokban különbözik a francia történeti áttekintéstõl, azonban a mai alkalommal nem szeretnék az elsõ világháború általános elõzményeivel foglalkozni. A harmadik dilemma idõbeli, és azzal szembesít, hogy vajon hol volt az a pillanat, amelytõl a francia külpolitika már a „nagy háború” – ahogy a nyugati világ nevezi – felé sodródott.

A három dilemmára adott válasz jelöli ki az elõadás határait. A „geopolitika” francia értelmezését komolyan véve a rendelkezésemre álló idõben azokat az eseményeket, mozgatórugókat keresem – legyenek azok gazdaságiak, biztonságpolitikaiak vagy diplomáciaiak –, amelyek meghatározták a francia külügyi döntéshozatal lépéseit. Így részben a második problémát is megoldottuk. A 20. század elején Franciaország világpolitikát formáló gyarmatbirodalom volt. Külpolitikai lépéseit nemcsak Európa, hanem az Európán kívüli térségek felõl érkezõ kihívások is alakították. A gyarmatok azonban elsõsorban más európai gyarmatbirodalmakkal való konfrontáció színhelyei voltak. Az idõbeli lehatárolás kérdését viszonylag egyszerû megoldani. Az elsõ világháború felé sodródó francia külpolitika az 1898 utáni idõszak nagy részében megosztott és decentralizált volt. A külügyek Théophile Delcassé 1898-ban történt külügyminiszteri kinevezésével kerültek központi irányítás alá, nem sokkal azután, hogy Franciaország elszigeteltségébõl „visszatért” az európai nagyhatalmak közé.

A francia külpolitika irányításával megbízott diplomaták és politikusok feladata világos volt: meg kellett õrizni és ki kellett terjeszteni a francia nagyhatalom érdekeit. Az 1870-1871. évi háború után az európai hatalmi erõegyensúlyban új helyzet állt elõ. Bebizonyosodott, hogy Franciaország nem mérhetõ az újonnan alakult Német Császárság katonai kapacitásaihoz. Saját biztonsága garantálását és a Németország által elcsatolt területek, Elzász és Lotaringia esetleges visszaszerzését Franciaország nem tudta egyedül felvállalni. Nem maradt más választása, mint a külsõ ellensúlyozás, azaz szövetségi rendszert kellett alakítania, be kellett tagozódnia a formálódó koalíciókba. 1871 után Bismarck „vezényelte” az európai hatalmi koncertet, a német külpolitika alapja pedig Franciaország elszigetelése volt. Az Oroszországgal 1892. augusztus 17-én aláírt katonai egyezmény – amelyet két évvel késõbb, 1894. január 4-én ratifikáltak – tette lehetõvé, hogy Franciaország kitörjön abból a diplomáciai elszigeteltségbõl, amelybe Bismarck kényszerítette. Franciaország csak ezután kezdett újra európai nagyhatalomként viselkedni, a francia politikai elit ekkor nyerte vissza hitét és bizodalmát a francia nagyhatalmi szerepben. Az elszigeteltség jó húsz évében a francia nagyhatalmiság csak az Európán kívüli a gyarmatbirodalom kiépítésében mutatkozott meg. Míg Európán kívül nagy riválisa Nagy-Britannia volt, Európában Németország jelentette a legnagyobb fenyegetést biztonságára.

Letölthető publikációk:

Geopolitikai-jatszmak-a-francia-kulpolitika-iranyitasaban

807 KB

PDF dokumentum

2014.12.21.