HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»
PÉCZELI ANNA
A hidegháború folyamán a nemzetbiztonsági stratégiák elsősorban az államok területi védelmére irányultak, és a kívülről jövő fenyegetésekkel szemben igyekeztek védelmet nyújtani az államok számára. Ennek garantálásáért pedig elsősorban a központi kormány és a hadsereg volt felelős. Ezzel szemben az elmúlt két évtizedben egyre fokozottabban jelentek meg olyan új kihívások, melyeket már nehéz volt ezen keretek között értelmezni, és melyek kezelésére már alkalmatlanok voltak a korábbi eszközök.
Ezen változásokra válaszul a nemzetközi kapcsolatok elméletében is számos új biztonságkoncepció látott napvilágot. Ezek közül az egyik megközelítés az ún. humán biztonság elmélete, mely az államközpontú biztonságkoncepciók helyett egy emberközpontú megközelítést javasol, az egyének védelmére helyezve a fő hangsúlyt. Ez az új elmélet azonban nem csak a biztonság vonatkozási tárgya, hanem a biztonság hatóköre, a szereplők és az eszközök szempontjából is új elemeket emelt be a vizsgálati keretbe.
Jelen tanulmány ennek az új iskolának a kialakulását követi nyomon, megvilágítva annak legfőbb jellegzetességeit és programterületeit. A humán biztonság koncepciójának bemutatását követően azonban az elmélet korlátai és a vele szemben megfogalmazott kritikák is ismertetésre kerülnek, már előrevetítve az elmélet gyakorlati alkalmazásának várható problémáit.
Ezt követően a humán biztonság koncepcióját az 1990-es évek második felében hivatalos politikává emelő Kanada és Japán gyakorlata kerül összehasonlításra. Ez a két állam ugyanis a humán biztonság elméletének gyakorlati megvalósítása területén élen jár, noha mindezt teljesen eltérő módon teszik. Kanada ugyanis elsősorban az egyének fizikai védelmére helyezi a hangsúlyt, míg Japán inkább az egyén szükségleteinek kielégítésére koncentrál. Ez a két politika pedig magától értetődő módon merőben eltérő eredményekhez vezet. Jelen körülmények között úgy tűnik, hogy a kanadai út lehet a sikeresebb, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a japán megközelítésnek nincs létjogosultsága. Mi több, a jövőben éppen az várható, hogy ez utóbbi iránynak jut majd nagyobb jelentőség. Éppen ezért a két állam humán biztonság területén elért sikerei és kudarcai fontos tanulságokkal szolgálhatnak a jövőre nézve is.
Letölthető publikációk:
GROTIUS KÖNYVTÁR