(SAMUEL P. HUNTINGTON: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái.)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Samuel Huntington legutóbbi, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című nagyhatású könyvével nem csupán egy később beigazolódni látszó teóriát alkotott, hanem beírta a nevét a nemzetközi köztudatba is. A történész munkája iránti felfokozott érdeklődés lehet a magyarázata annak, hogy ellentétben az előző művével, amely csaknem nyolc évvel megjelenése után mutatkozott be Magyarországon, a Kik vagyunk mi?-t egy éven belül kiadták itthon is. A könyv témája első pillantásra ugyan nem érinti a világ egészének problémáit, hiszen mint az alcím is elárulja, az amerikai nemzeti identitás aktuális dilemmáival foglalkozik, mégis érdemes az Egyesült Államokon kívül is foglalkoznunk a kérdéssel. Egyrészt, az olvasó számára feltárulnak globalizálódó világunk problémái, amelyek alól Európa, sőt Magyarország sem tudja magát kivonni. Másrészt, mivel az Egyesült Államok a világ meghatározó nagyhatalma, az országban végbemenő változások hatásaival mindenképpen számolnunk kell.

Milyen szerepet tölt be manapság az identitás az emberek életében? A nemzetek alatti és feletti identitások előretörésével mi lesz a nemzetállam szerepével? Mennyire fontos a vallás? A faj és az etnikum mennyire meghatározói a nemzeti identitásnak? A kormányzat és a nép viszonyában valóban a demokratikus tendenciák törnek előre? Egy a növekvő különbségeket elmosó sokszínű egyneműsödésre vagy fragmentációra, kettészakadásra számítsunk a társadalmon belül? Huntington nagy ívű és alapos elemzést nyújt a fenti kérdések amerikai szemszögből történő megválaszolására, miközben statisztikákkal és más történészek gondolataival támasztja alá a hatalmas kutatómunka eredményeit.

A könyv nyitóképe az Egyesült Államok egyik szembeötlő jelensége: a nemzeti lobogó elterjedt használata nemcsak közigazgatási épületeken, hanem benzinkutaknál, családi házakon is. A zászló az amerikai nemzeti identitás egyik eleme, amely a 2001. szeptember 11-i támadások után jóval nagyobb számban jelent meg az utcákon. De mit jelent a zászló? A 20. század második felében a globalizáció, a multikulturalizmus, a kozmopolitizmus, a bevándorlás, az etnikai és faji identitások megerősödése kikezdték a nemzeti identitást, a terrorizmussal szembeszállni készülő amerikaiakban azonban újból feléledt az összefogás és a nemzeti öntudat. Ez valójában lehet, hogy csak védekezés volt, éppen a nemzeti identitás kiüresedett fogalmának megtöltésére tett hirtelen próbálkozás. Hiszen csak tovább erősödtek más nemzeti identitások, a kettős identitással bíró bevándorlók által behozott mexikói, ázsiai, és egyéb identitások. Megjelentek a nemzetek alatti (nemi, faji, vallási, stb.) identitások és nemzetek feletti (vállalati, globális, kozmopolita) identitások is. Az amerikaiaknak fel kell tenniük a kérdést: kik is ők, maguk? Milyen értékek mentén határozzák meg magukat? A zászló ebben nem feltétlenül nyújt már segítséget, hiszen a függetlenség és az 50 tagállam feletti büszkeség már nem fejezi ki az amerikai identitás lényegét.

Az identitás globális válságával találkozhatunk, hiszen a globalizáció, a gazdasági fejlődés, a modernizáció és az urbanizáció nagy csapást mértek a nemzeti öntudatra is. Ezzel egyidejűleg szemben találjuk magunkat az identitás kiszélesedésével is, mivel kapcsolatba kerülnek egymással idegen kultúrák, civilizációk, valamint tapasztaljuk az identitás összezsugorodását, a nemzetek alatti identitások előretörését.

A szerző egy fejezetet szentel annak, hogy szociálpszichológiai elemzést adjon az identitásképzés fontosságáról. Egyéni és csoportidentitásokról ír, a többes identitás jelenségéről, az ellenségképzés és a versenyszellem kiélésének szükségességéről, hiszen a nemzeti identitások, miként az amerikai is, háborúkban kivívott, nehezen megharcolt identitások.

Az amerikai identitás eredetileg az angol telepesek és az általuk kialakított kultúrába beilleszkedő európai bevándorlók identitása volt. Kezdetben négy elemre épült: etnikum, faj, kultúra, vallás. A történelem folyamán azonban ezek fokozatosan elmosódtak. Az 1970-es évektől kezdve a Gunnar Myrdal által megfogalmazott Amerikai Hitvallás elvei erősödtek meg, amelyek gyakorlatilag a felvilágosodás elvei: szabadság, egyenlőség, individualizmus, emberi jogok, képviseleti kormányzás, magántulajdon. A kulturális mag másik eleme a protestáns hagyomány, ami a munka mindenkori tiszteletén alapszik, hisz abban, hogy az egyént a tehetsége és a jelleme viheti sikerre az életben.

Az ekként meghatározott amerikai identitást négy fő kihívás érte a 20. század második felében. Egyrészt a Szovjetunió felbomlása megszüntette a hagyományos ellenséget, ami ellenében az állampolgárok összetartozást hirdettek. Másrészt a multikulturalizmus elkoptatta az amerikai identitás magkultúráját, az Amerikai Hitvallásban gyökerező értékek elfogadottságát. Harmadszor, az 1960-as évektől a Latin-Amerikából, Ázsiából Amerikába érkező bevándorlók tömegei számos olyan kulturális elemet hoztak magukkal, amelyek az amerikai kultúrától teljesen idegenek. Ezek a bevándorlók kapcsolatot tudnak tartani eredeti hazájukkal, ezért be sem illeszkednek teljesen az amerikai kultúrába. Végül pedig vitathatatlan kihívást jelent az, hogy a történelemben eddig még soha nem érkezett egyetlen olyan nagy létszámú bevándorlócsoport sem Amerikába, amely egységesen ugyanazt a nyelvet beszélte volna, mint történik ez most a hispanók esetében.
Huntington felfest négy lehetséges alternatívát, ami szerint a jövőben alakulhat az Egyesült Államok képe. Az egyik felállás szerint Amerika elveszíti magkultúráját és a multikulturalizmus nyer teret. Egy másik esély, hogy az Egyesült Államok 300 milliós népességén belüli ma 40 milliós mexikói csoport befolyása következtében Belgiumhoz, Kanadához vagy Svájchoz hasonlóan kétkultúrájú, kétnyelvű országgá alakul Amerika. További lehetőség, hogy a faji és etnikai összeütközések talaján megmaradva egy rasszizmussal és ellenségeskedéssel teli országgá alakul. A szerző felveti annak az esélyét is, hogy feléledjen a magkultúra, az Amerikai Hitvallásban rejlő értékek újra megerősödjenek.

Az amerikai nemzeti identitás egyik megrengetőjeként a szerző bemutatja a „dekonstrukcionalista" mozgalmat. Ez a kemény hang, ami az amerikai kormányok nemzeti sokszínűséget támogató és pozitív diszkriminációs, nem asszimiláló programjaira vonatkozik, jobboldali, kissé szélsőséges véleménynyilvánítás. Huntington ironikusan jegyzi meg, hogy egy nemzet kormánya sem fáradozott ennyire erőteljesen a nemzet leépítésén.

Kritizálja a kormányokat továbbá azért is, hogy a hidegháborúban a nemzetnek megvolt a maga ellensége, ezért elterelődött a figyelem a belső, kulturális kohézió erősítéséről. A legfontosabb azonban talán az a fejlemény, hogy az 1964-1965. évi bevándorlási törvény formálisan eltörölte a faj és az etnikum fogalmát, ezáltal lehetővé tette a kisebbségek számára, hogy kivívják saját nemzeti identitásukat. A szerző szerint éppen a Hitvallásban rejlő elveket fordították visszájára az emancipációjukért küzdő népcsoportok, hiszen annak az egyenlőséget és emberi jogokat szorgalmazó talaján érvényesítették öntudatukat, majd a pozitív diszkriminációs követeléseikkel támadást indítottak ugyanezen elvek ellen. Az üzleti világnak is nagy része volt abban, hogy elkülönültek a különböző népcsoportok, mert a sajátos igényeikhez alkalmazkodó termékekkel és szolgáltatásokkal (újságokkal, televízió-csatornákkal) megjelenve igyekeztek kiaknázni a bevándorlók jelentette piacot.
Huntington alapvető és sok vitát kiváltó kijelentése gyakorlatilag előrevetíti, milyen következményei lehetnek a mexikói bevándorlásnak: ez egy kétnyelvű, kétkultúrájú társadalom képében ölt testet. A mexikói bevándorlás eleve eltér a korábbiaktól, mivel szomszédos országról van szó, ahol az egy főre jutó jövedelem tekintetében az Egyesült Államokhoz viszonyítva tízszeres eltérés áll fenn, ez pedig a világon a legnagyobb különbség két szomszédos ország között. A bevándorlók mennyisége is megdöbbentő, hiszen 2000-ben az összes külföldön született bevándorló 27,6 százalékát tették ki a mexikóiak. További sajátosság az, hogy a mexikóiak illegálisan érkeznek az országba. Egyes becslések szerint a hispanó bevándorlók 35-45 százaléka törvénytelenül tartózkodik az Egyesült Államokban. A mexikói bevándorlók területileg aránylag egy helyre koncentrálódnak Kaliforniában, Texasban, Dél-Floridában, hogy a legfőbb területeket említsem, és magasabb a termékenységi rátájuk, mint az amerikaiaké. Jellemző a népcsoportra, hogy iskolázatlanabbak, és jellemzően a második generációt követően nem képesek jelentősebb társadalmi felemelkedésre. Kevésbé tapasztalható körükben a vegyes házasság jelensége, mint a többi, például ázsiai bevándorlók esetében.

A nyelvi szempontot is meg kell említeni, hiszen a kétnyelvűség egyre nagyobb jelentőségű. A Miamiban kialakult főként kubaiakból álló üzleti világban bármit el lehet intézni anélkül, hogy angol nyelv használatára kényszerülnénk. Ugyanez igaz a nagyvárosok bevándorlók lakta negyedeire is. A spanyol ismerete vitathatatlan előnyt jelent, sőt kormányzójelöltségért is folyt már nyilvános vita spanyol nyelven.

Kulturális szempontból sem tűnik összeegyeztethetőnek a mexikói és az amerikai értékrend. A mexikóiak számára ugyanis érték a szegénység, szemben a protestáns munkaerkölccsel, és a mexikóiak saját kultúrájukat sokkal ősibbnek és feljebbvalónak tartják az amerikainál. Huntington azonban tanúsíthatna kicsivel több toleranciát is, amikor kategorikusan (és valljuk be, nacionalista hangon) kijelenti, hogy a mexikói-amerikaiak csak akkor lehetnek részesei az amerikai álomnak, ha angolul álmodnak, mert americanó álom nem létezik.

A könyv záró fejezeteiben a szerző elemez néhány újnak számító, a nemzetközi politikára is hatással bíró jelenséget: a politikai elitek és a közvélemény között feszülő véleményellentétet és a diaszpórák hatását a világpolitikára. Megtudhatjuk, hogy a megújuló amerikai identitás egyik fő eleme a terrorizmus képében megjelenő új ellenség, de a vallás is új jelentőségre tett szert. A Hitvallás önmagában nem teremt nemzetet, jelenti ki. Végül hármas út elé állítja Amerikát: kozmopolita, imperialista, és/vagy nacionalista koncepciókat tár fel, a választást pedig meghagyja az amerikaiaknak - akár beleérti a mexikói bevándorlókat, akár nem.

A könyv formáját, kivitelét tekintve kellemes, igényesen kötött, gyorsan olvasható kis oldalakkal. A szöveggondozás azonban már nem kifogástalan, az olvasót megállítják a fel-felbukkanó sajtóhibák. A hibák terén különösen feltűnő a táblázatoknak szentelt kevés figyelem. Ellenben nagy erénye a könyvnek a részletes név- és tárgymutató. A fordító és a szerkesztő gondolhatott volna arra, hogy az amerikai olvasóközönség számára érthető és mindennapos rövidítéseket és fogalmakat lábjegyzetben megmagyarázza a magyar olvasónak. Nem biztos, hogy mindenki kapásból fel tudja oldani az olyan rövidítéseket, mint az INS (Amerikai Bevándorlási Hivatal), AFLCIO (a szakszervezeteket átfogó gyűjtőszervezet), vagy tudja, hogy mi az az Elián González ügy. A fordítással kapcsolatosan szakmai hibaként is felvethető a „muzulmán" szó következetes és hibás használata, azt gondolom, ehelyett a „muszlim" vagy az „iszlám vallású" lenne a helyes. Továbbá nem egészen értem, hogy miért használja a fordító a „hispanó" kifejezést, amikor a magyar nyelvben már létezik egy bevett szó erre a népcsoportra, a hispán.

A könyv a csak érdeklődő olvasó számára a világ egy jelentős szegletét tárja fel, a nemzetközi politika szakterülete iránt érdeklődőknek pedig alapos és provokatív munka, „kötelező olvasmány".

Samuel P. Huntington: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái. Fordította: Szabó László Zsolt. Budapest, 2005, Európa Könyvkiadó, 677 oldal.