publikációk a szerzőtől »

A 2025-ös és 2026-os francia költségvetés vitája eddig három kormány bukásához vezetett. A kialakult politikai patthelyzetben vannak, akik intézményes válságról beszélnek, sőt, összeomló politikai rendszert vizionálnak. A költségvetés – ahogy 1974 óta mindig – kiegyensúlyozatlan: az államháztartási hiány 2024-ben 5,8% (ami 169,6 milliárd eurót jelent), az államadósság a GDP 113% (összesen 3.305 milliárd euró) volt.

A 2025-ös és 2026-os francia költségvetés vitája eddig három kormány bukásához vezetett. A kialakult politikai patthelyzetben vannak, akik intézményes válságról beszélnek, sőt, összeomló politikai rendszert vizionálnak. A költségvetés – ahogy 1974 óta mindig – kiegyensúlyozatlan: az államháztartási hiány 2024-ben 5,8% (ami 169,6 milliárd eurót jelent), az államadósság a GDP 113% (összesen 3.305 milliárd euró) volt. Jelentős növekedés a 2023-as 5,4%-os hiányhoz és 109,8%-os adósságrátához képest. A sokadik elnök tesz próbát a francia költségvetés kiadási tételeinek visszafogására. Miért most generált az államháztartás ilyen szokatlan, sokrétű válságot?

A második világháború után, a nagy világgazdasági konjunktúra úgynevezett „dicsőséges harminc éve” (trente glorieuses) alatt a kiépülő francia jóléti állam új alapokra helyezte a gazdaságot. A modernizáció hajtóereje a legnagyobb beruházó, az állam lett. Az Jean Monnet által elnökölt Tervhivatal gondosan, 6, 4 majd 5 éves tervek mentén emelt ki szektorokat, irányította a beruházásokat. Az 1950-es évek elején beinduló gazdasági növekedés lehetővé tette Európa legerősebb társadalombiztosítási rendszerének kiépítését. Bár a közkiadások aránya az 1950-es évekhez képest csökkent, 2024-ben még mindig a GDP 57%-át tették ki, ami az egyik legmagasabb arány Európában.

A magas kiadások gazdasági környezete az elmúlt időszakig sokkal kedvezőbb volt. A háború után az Egyesült Államok által generált világgazdasági konjunktúra miatt nem okozott gondot, hogy az állam a bevételeinek többségét visszaosztotta a szociális háló erősítésére. Az 1970-es évekkel beköszöntő stagflációban a magas infláció csökkentette, „koptatta” az adósságrátát. Az 1990-es évek a Maastrichti kritériumokkal lassú fordulatot hozott. A (be nem tartott) stabilitási kritériumokkal Franciaország vállalta ugyan az államháztartás egyensúlyának megteremtését, de lényegében a 2009-es szuverén adósságválságig nem tett áttörő lépéseket a kiadások és bevételek rendszerének átalakításáért. A „olcsó pénzek” hosszúra nyúlt korszaka (2014-2021) szintén oldotta a franciákra nehezedő nyomást. A hosszú lejáratú francia kötvények hozama 2021 végén 0,2% volt, a negatív/zéró közeli hozamok elviselhetővé tették magas kiadásokat.

Miért gond ma, ami tegnap még „belefért”?

Négy, egymással összefüggő tényező miatt került nyomás alá a francia politikai elit. Az egyik a kamatkörnyezet változása, a másik a kamat terhektől függetlenül is megnövekedett adósságállomány és a költségvetési hiány. 2025-ben a 10 éves francia állampapír-hozam a 2011-es szintet érte el, vagyis kb. 14 éve nem volt ilyen magas. A hozam a korábbi 0% környékéről 3,45% körülire ugrott. Ez drasztikusan növelte meg a kamatkiadásokat, ami két szempontból jelent problémát. Az egyik a gördülő finanszírozás, ami fokozatosan, több év alatt átárazta a teljes adósságállományt. Franciaország évről évre több száz milliárd euró adósságot újít meg (lejáró állampapírok helyett újakat ad el), és közben új hiányt is finanszíroz. Ezek már az új, magasabb kamaton forognak, azaz egyre több régi, olcsó értékpapír cserélődik drágára. A régi, alacsony kamatú kötvények csak lejáratkor tűnnek el. De mivel a francia állam nagy tételben bocsát ki minden évben, a „drágulás” gyorsan megjelenik. Nem a hitel nő, hanem a kamatteher lesz nagyobb, tavaly például a francia állam 59 milliárd €-t költött kamatokra. A kamatok emelkedése miatt milliárdos tételekkel nőhet a francia költségvetés.

Egy másik tényező, ami növeli a politikusokon a nyomást, hogy a kamatteher növekedése más kiadások rovására történhet. Azaz, ha több pénz megy el kamatra, akkor kevesebb marad oktatásra, egészségügyre, honvédelemre, adócsökkentésre stb. Ha a kormány ezt nem megszorításokkal vagy bevételnöveléssel ellensúlyozza, a hiány is nő, ami még több hitelt és kamatot jelent. Ez a klasszikus kamatcsapda-logika. A Számvevőszék (Cour des Comptes), a független tanácsadó testületek gyors korrekciót sürgetnek, különben a kamatteher és az adósságráta tovább fog növekedni.

Harmadik tényezőként az eurózóna Stabilitási és Növekedési Paktumát és az ebből következő államháztartási fegyelmet említhetjük. A krónikusan magas hiány miatt Franciaország túlzottdeficit eljárás alatt áll. A Tanács 2025 januárjában határidős ajánlásokat adott, a Bizottság pedig a tavaszi csomagban megerősítette a pálya korrekciójának szükségességét. A hitelminősítők valóban nyomás alatt tartották Franciaországot (2025 őszén le is értékelték), ha nem kerül egyensúlyba a költségvetés, akkor leminősítik Franciaország besorolását.

A negyedik tényező az alacsony növekedési ráta. 2024-ben a francia gazdasági növekedés 1,1% volt. Tehát, míg a 2021-es év a 6,4%-os növekedéssel egy robbanásszerű, kiugró csúcsot produkált, az azt követő években (2022-2024) a növekedés üteme fokozatosan visszaesett az 1% körüli szintre. Az alacsony növekedési környezet az egyik fő oka a költségvetési feszültségnek, hiszen a gyengébb növekedési és termelékenységi trend nem tudja kitermelni a növekvő kiadásokat.

Milyen megoldási javaslatok születtek a Nemzetgyűlésben?

Gabriel Attal 2024-ben leköszönt kormánya az eurózóna fiskális paktumának megfelelően az Európai Bizottsággal egyeztetve alakította ki azt a költségvetést, amely előreláthatólag 2028-ra a 3%-os hiánycélt elérhette volna. Jelen pillanatban a CAE (kormány melletti szakértői tanács) 112 milliárd € nagyságrendű, többéves kiigazítást tart szükségesnek, 170 konkrét tételt felsorolva. A 2024 nyarán tartott előrehozott választások után a költségvetést a pártok nem támogatták. A háromosztatú parlamentben minden politikai erő – saját politikai céljait szem előtt tartva – eltérően áll a kiadáscsökkentéshez. A francia politikai stabilitás, a holtpontról való kimozdulás feltétele, hogy a költségvetés kapcsán kompromisszum szülessen. A gazdasági stabilitása pedig azon múlik, hogy milyen kompromisszum születik. A politikai nyomáson túl az idő is sürget. 2025. december 31-ig el kell fogadni a költségvetési törvényt, hogy az állam képes legyen önmaga fenntartását finanszírozni.

A kormányon lévő Renaissance értelemszerűen a lehető legkevesebb változtatást szeretné a költségvetésen: a tervezett kiadásnövekedést jelentősen csökkentenék, miközben a bevételi oldalt nem az adók emelésével szeretnék növelni.

A centrumot a második Lecornu kormányig támogató Les Républicains jelszava a „0% adóemelés, 100% megtakarítás.” Az adóemelések és a kiadások visszaszorítása a kormány természetes szövetségesévé teszi.

A szocialisták programja az adóterhek igazságos megoszlása köré épül, ahol a jobb vagyoni helyzetben lévők erősebb szolidaritást vállalnának, mint a szegényebbek. A program zászlóshajója a Zucman-adó, amitől többmilliárdos pluszbevételt vártak volna. Ezt a pluszbevételt a közszolgáltatásokra fordítva elviselhetőbbé tették volna a máshol szükséges kiadáscsökkentéseket.

Az Engedetlen Franciaország újraelosztó adócsomagokat akar (vagyon, osztalék alapján), de programjukban szerepel a nagy tech vállalatok (GAFAM) erősebb megadóztatása. A Barnier-kormány megbuktatásától több ponton (pl. szuperprofit adó) együtt szavaznak a Nemzeti Tömörüléssel. A „szentségtelen szövetség,” ahogy a centrumpártok nevezik, blokkol mindent, ami a kiadásokat csökkentené. A Nemzeti Tömörülés megosztottságot mutat. Több olyan módosítást is támogattak, amelyek a vállalatok adóterheit növelné. A két szélsőséges párt más-más programot képvisel, de egy céljuk van: a Lecornu-kormány gyengítése és a 49.3-as cikkely életbe léptetésének megakadályozása, vagy ha a kormány használja, annak megbuktatása. A 49.3-as cikk lényege a kormány felelősségvállalása egy törvényjavaslatra (pl. költségvetésre) az Nemzetgyűlés előtt: ha 24 órán belül nem fogadnak el bizalmatlansági indítványt, a törvényjavaslat szavazás nélkül elfogadottnak minősül.

Milyen kompromisszum körvonalazódik az első hét után?

A pártok hosszú és nehéz tárgyalások elé néznek. Az első hét eredménye igen szűkös. A kormány – a PS felé tett gesztusként – több, nagyvállalatokkal kapcsolatos ad hoc adóintézkedést megszavazott (exit tax, Dutreil-szabályok stb.), de a baloldal zászlóshajója, a Zucman-adó egyelőre nem került be a szövegbe. Átment néhány célzott, szociális jellegű korrekció (pl. önkormányzati források kiegészítése, célzott adókedvezmények, mezőgazdaságot érintő kérdések), több alkalmi, keresztpárti szavazással. A szociálisták és a centrum között a tárgyalások folytatódnak, de átfogó „paktum” még nincs.

A francia Alkotmány 47. cikke 70 napot ad a Parlamentnek a költségvetési törvények elfogadására: 40 nap jut az első olvasatra az Assemblée nationale-nak, 20 nap a Szenátusnak, és 10 nap a két ház közötti végső egyeztetésre. Ha a 70 nap alatt nincs megállapodás, a kormány rendeletekkel (ordonnances) hatályba léptetheti a kormány eredeti költségvetési szövegét. A rendeleti úton történő hatályba léptetést 1958 óta nem alkalmazták.

Ha 2026 január 1-ig nincs az országnak elfogadott költségvetése, egy másik lehetőség, „vészmegoldás” is nyitott. A Parlament törvénnyel „loi spéciale” felhatalmazza az államot az adók beszedésére, és csak az előző évi keretek szerinti (services votés), a működéshez szükséges kiadásokat lehet finanszírozni – új intézkedést nem lehet hozni. 2024 végén/2025 elején nagyjából hat hétig tartott ez az átmeneti rezsim.

Jelenleg a Nemzetgyűlésben folytatott vitát november 12-ig felfüggesztették. Kb. 2300 módosító indítvány maradt, miközben a ház november 23-ig dönthet az első olvasatban. Emiatt nő a 49.3-as cikkely (vagy a 47. cikkely) alkalmazásának esélye, noha a kormány ígéretet tett rá, hogy nem él ezekkel az eszközökkel.