Merkel, Angela (1954–): német kereszténydemokrata politikus, szövetségi kancellár (2005–). Hamburgban született, evangélikus lelkész családban. Megszületése után hamarosan a család a Német Demokratikus Köztársaságba költözött. Angela Merkel a Lipcsei Marx Károly Egyetemen szerezte meg fizikus diplomáját (1978), 1977-ben férjhez ment (a Merkel nevet azóta viseli). Az egyetem elvégzése után Kelet-Berlinbe költözött, 1989-ig tudományos munkatárs az egyik központi kutatóintézetben, távol tartotta magát a politikától. 1986-ban megvédte a doktori disszertációját (PhD). A rendszerváltáskor kezdett politizálni, 1989-ben csatlakozott egy keletnémet kereszténydemokrata ellenzéki szervezethez (Demokratischer Aufbruch), majd miután az egyesült a CDU-val a kereszténydemokrata párt tagja lett. Politikusi karrierje gyorsan ívelt fölfelé: 1990 decemberében megválasztották képviselőnek a Bundestagba, 1991–1994-ben a Kohl-kormány ifjúsági és nőügyi minisztere, 1994–1998-ben környezet- és természetvédelmi miniszter. Pártja 1998-as választási veresége után megválasztották a CDU főtitkárának, 2000 áprilisában a párt elnökének, 2002 őszétől a Bundestagban az ellenzéki frakció vezetője. A 2005-ös választásokra a CDU/CSU Merkelt állította kancellárjelöltjének. A választásokon a kereszténydemokraták hajszálnyi előnnyel végeztek az SPD előtt. Hosszú kormányalakítási tárgyalások eredményeképpen végül nagykoalíciós kormány alakult (CDU/CSU–SPD), Angela Merkel kancellár lett (hivatalosan 2005. november 22-én választották meg). Németország történetében ő az első nő a kancellári tisztségben, a német újraegyesülés óta ő az első Kelet-Németországból származó kancellár. Elődeitől abban is eltér, hogy képzettségét tekintve Merkel az egyetlen természettudós. ■ Merkel kancellár és kormánya sikeresen rajtolt mind a bel-, mind a külpolitikában. A kancellárasszony szemlátomást szinte maga vette kezébe a külügyek irányítását, a diplomáciában kevéssé tapasztalt Merkeltől senki sem várt akkora határozottságot, mint amit kancellárságának első száz napjában mutatott. 2005 decemberében, brüsszeli premierjén sikerült tető alá hoznia az Európai Unió közös költségvetéséről szóló, évek óta halogatott megállapodást. Elszántsága már-már Thatcher asszonyéra emlékeztetett. A német sajtóban a korábban nem sokra tartott Merkel kancellár ekkor ment először a mennybe. Második lépésben helyrehozta a Schröder kancellár idején elmérgesedett német–amerikai viszonyt, de nem ment túl messze: nyilvánosan bírálta a guantanamói börtönt, és magyarázatot követelt a CIA rabszállító repülőjáratainak ügyére. Igaz, Washingtonban viszonylag könnyű dolga volt Merkelnek, hiszen George W. Bush gyengülő pozícióban levő elnök, akinek szüksége van Európára. Sikeresnek minősítették Merkel moszkvai látogatását is: politikailag távolságot tartott Putyin elnöktől, anélkül, hogy a német–orosz gazdasági együttműködést megkérdőjelezte volna. Merkel asszony sikeréhez hozzájárul, hogy Európa nagy országaiban „vezetői vákuum" van. A német külpolitika Merkel által kitett új hangsúlyai erőteljesebbek, egy szuverén német külpolitika körvonalait mutatják. A Hamasz választási győzelme után néhány nappal Izraelbe látogatva kemény feltételeket szabott a Hamasznak: ha nem ismerik el Izraelt, nem mondanak le az erőszakról, és nem tartják tiszteletben az eddigi megállapodásokat, akkor nincs több európai támogatás a palesztinoknak. Nem riadt vissza a határozott fellépésétől Iránnal szemben sem, a müncheni biztonságpolitikai konferencián nem zárta ki sem a szankciókat, sem az erő alkalmazását. Merkel egyelőre kiállt az emberi jogok, a demokrácia és a szabadság előmozdítására épülő elvi diplomácia mellett, a kancellárasszony azonban szabadságszeretete mellett leginkább pragmatizmusáról híres. (H.J.)