A második világháború utáni nemzetközi együttműködés szervezeti kereteire való első utalás már a londoni nyilatkozatban (1941. június 21.) megjelent, majd az Egyesült Nemzetek létrejöttéhez vezető úton a következő lépést az Atlanti charta (1941. augusztus 12.) jelentette, majd az Egyesült Nemzetek nyilatkozata (1942. január 1.). Ezt követte a moszkvai négyhatalmi nyilatkozat (1943. október 30.). Az teheráni csúcstalálkozón (1943. november 28.-december 1.) megerősítették a világszervezet létrehozásának célkitűzését, a konferencia útmutatásai alapján készült el 1944 nyarára a világszervezet alapokmányának legfontosabb rendelkezéseiről szóló amerikai tervezet. Ezután került sor a Dumbarton Oaks-i konferenciára, Washington egyik elegáns villanegyedében (1944. szeptember 21. és 1944. október 7. között). Dumbarton Oaks-ban véglegessé vált a szervezet minden tagját tömörítő közgyűlés, illetve a szűkebb, különleges feladatokat ellátó Biztonsági Tanács (BT) közötti megkülönböztetés, ezen kívül megállapodtak a BT összetételében is. A megoldatlan kérdések eldöntése a jaltai konferenciára (1945. február 4-11.) várt.
Mindezek után az 1945. április 25. és június 26. között, San Francisco-ban megrendezett Egyesült Nemzetek konferencián öntötték végleges formába az ENSZ Alapokmányát. A konferencián ötven ország közel 300 képviselője vett részt, a tárgyalások irányító testülete a koordináló bizottság volt, amelyet a négy nagyhatalom és tíz másik állam képviselői alkottak. Az amerikai, szovjet, brit és kínai delegáció vezető szerepet töltött be a konferencián, és nyomásukra nem történt érdemi változás a Dumbarton Oaks-ban elfogadott javaslatokhoz képest.
Az Alapokmányt 1945. június 26-án 50 ország írta alá San Franciscóban. (Lengyelország 51. alapító tagként később írta alá az Alapokmányt.) Az Alapokmány többoldalú nemzetközi szerződés, amely tartalmazza a nemzetközi jog legfontosabb általános alapelveit, ezek közé tartozik pl. az államok szuverén egyenlősége, az erőszak alkalmazásának tilalma, a nemzetközi viták békés rendezése, stb. Az Alapokmány különleges helyet foglal el a nemzetközi szerződések között, mivel a 103. cikk szerint tényleges prioritást élvez más szerződésekhez képest. A Nemzetközi Bíróság Alapszabályai az Alapokmány szerves részét képezik.
A dokumentum 19 fejezetre és 111 cikkre tagolódik, rendelkezik az ENSZ céljairól, alapelveiről és működéséről. Nem rendelkezik kifejezetten a szervezet nemzetközi jogalanyiságáról, ugyanakkor meghatározott vonatkozásokban a tagállamokétól független léttel ruházza föl, ily módon az Egyesült Nemzetek olyan szervezet, amely a nemzetközi síkon érvényesülő egyes jogoknak és kötelezettségeknek önálló alanya lehet. Az Alapokmány rendelkezik módosításának lehetőségeiről. A dokumentumot módosítani lehet, amennyiben a módosító javaslatot a Közgyűlés tagjai kétharmados többséggel elfogadták, és az ENSZ tagállamok kétharmada, köztük az öt állandó BT tag ratifikálta. Első alkalommal 1965-ben került sor az Alapokmány módosítására, amikor a Biztonsági Tanács tagjainak számát 11-ről 15-re, és eljárási kérdésekben a szükséges egyetértő szavazatok számát 7-ről 9-re emelték. Ugyanekkor a Gazdasági és Szociális Tanács tagjainak számát 18-ról 27-re növelték, majd 1973-ban az Alapokmány újabb módosításával 54 tagja lett a Tanácsnak.
Az ENSZ hivatalosan 1945. október 24-én jött létre - amikor az Alapokmány Kína, Franciaország, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a többi aláíró többségének ratifikációját követően hatályba lépett -, azóta ezt a napot világszerte az ENSZ napjaként ünneplik. A szerződés szövegét Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1945–1982. A második világháború utáni korszak legfontosabb külpolitikai szerződése c. dokumentumkötete alapján (Budapest, 1985, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, 19–44. p.) újra közreadja Lehoczki Bernadett. |
