Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 DOKUMENTUM
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye az iraki helyzet kapcsán
2014.08.08.

Néhány órával azután, hogy Obama elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újra katonai erõvel lép fel Irakban, most az ún. Iszlám Állam (IS) terrorista szervezet iraki katonai elõrenyomulásának és az iraki vallási kisebbségek létét fenyegetõ veszélynek az  elhárítására, több ország mellett a magyar kormány is – Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiadott közlemény formájában állást foglalt az Irakban kialakult helyzetrõl.  

Forrás: A Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapja. In: http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/hirek/a-kkm-kozlemenye-az-iraki-helyzet-kapcsan

  

A KKM közleménye az iraki helyzet kapcsán

2014. augusztus 8. 10:47

 A magyar Kormányt mélységes aggodalommal tölti el és a leghatározottabban elítéli azt a szélsõséges ideológián alapuló esztelen erõszakot, amely az ún. Iszlám Állam (IS) terrorista szervezet iraki katonai elõrenyomulásával az általános biztonsági helyzet romlását, valamint kifejezetten a vallási erõszak terjedése révén a teljes közel-keleti térség biztonságát és többek között az iraki keresztény közösségek puszta létét veszélyezteti.

 

Kiemelt aggodalommal tölt el bennünket annak híre, hogy Karakosh városa iszlám szélsõségesek általi elfoglalását követõen az iraki keresztény közösség akár egynegyede is menekülésre kényszerült. Drámainak tartjuk, hogy a korábban mintegy 1,5 milliós iraki keresztény közösség lélekszáma az iraki válság 2003-as kirobbanása óta eltelt 10 évben 400.000 fõre csökkent, míg a jelenlegi helyzet e közösség megmaradását is alapvetõen veszélyezteti. Magyarország határozott álláspontja, hogy a nemzetközi közösségnek fel kell lépnie a védelmük érdekében.

Kiállunk Irak területi egysége és szuverenitása mellett, támogatjuk a szövetségi kormány erõfeszítéseit a terrorizmus ellen, valamint alkotmányos hatalmának visszaállítását az IS által elfoglalt területeken. Támogatunk minden olyan megoldást, amely megerõsíti Irak területi egységét, és garantálja az Irakban élõ valamennyi etnikai és vallási közösség, kiemelten a keresztény közösség létét és jövõjét. Az iraki helyzetnek nincs pusztán katonai megoldása, a bagdadi kormánynak különbséget kell tennie a terroristák és jogaikért küzdõ szunniták között.

A válságot az elmúlt évek során kiépült demokratikus intézményrendszerre építve kell megoldani, bevonva a szunnita és a kurd közösségeket a hatalomgyakorlásba. Üdvözöljük mind a parlament (szunnita) elnökének, mind Irak (kurd) elnökének megválasztását. Reményeink szerint a miniszterelnök megválasztásával Irak elindulhat a politikai stabilizáció útján. Elismerjük a kurd autonóm régiónak a biztonság fenntartásában játszott szerepét, és bízunk benne, hogy a kurdisztáni vezetés továbbra is a stabilitást elõmozdító erõ lesz Irakban.

 

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2024 Grotius