Németország képviselõi az 1932. december 11-i genfi öthatalmi nyilatkozat után ismét részt vettek a genfi leszerelési konferencia munkájában. Hitler 1933. január 30-i hatalomra jutását követõen Mussolini olasz miniszterelnök négyhatalmi szerzõdés (egyetértési és együttmûködési szerzõdés) megkötését kezdeményezte. A négyhatalmi szerzõdést hosszas vita és az eredeti szöveg többszöri módosítása után 1933. június 7-én parafálták Rómában, és ugyanott július 15-én aláírták. A négyhatalmi szerzõdés Angliában és különösen Franciaországban erõs ellenzéssel találkozott, ezért a partnerek nem ratifikálták.

Egyetértési és együttmûködési szerzõdés Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország között

 A Német Birodalom elnöke, a Francia Köztársaság elnöke, Õfelsége Nagy-Britannia, Írország

és a Tengerentúli Brit Területek királya, India császára és Õfelsége Olaszország királya

azon különös felelõsség tudatában, amely õket a Nemzetek Szövetségével és azok tagjaival szemben terheli annak a ténynek a következtében, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsában, annak állandó tagjaiként vannak képviseltetve, valamint hogy a locarnói szerzõdéseket együttesen írták alá; abban a meggyõzõdésben, hogy a világra ránehezedõ szorongó érzésnek az állapota csak szolidaritásuk megerõsödése révén küszöbölhetõ ki, amely egyedül alkalmas arra, hogy Európában a békébe vetett bizalom megszilárduljon;

azokhoz a kötelezettségekhez híven, amelyeket a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányában, a locarnói szerzõdésekben és a Briand–Kellogg-paktumban vállaltak magukra, és hivatkozással az erõszakról való lemondásról szóló nyilatkozatra, amelynek alapelvét a leszerelési konferencián, Genfben, 1932. december 11-én a meghatalmazottaik által aláírt nyilatkozat fektette le, és amelyet e konferencia politikai bizottsága 1933. március 2-án elfogadott;

abban a törekvésükben, hogy a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányában foglalt valamennyi rendelkezésnek teljes hatékonyságot biztosítanak, a bennük elõírt módszerek és eljárási módozatok szem elõtt tartásával, amelyektõl nem kívánnak eltérni;

tiszteletben tartva minden állam jogait, amelyekrõl az érdekelt nélkül nem lehet rendelkezni;

elhatározták, hogy evégbõl szerzõdést kötnek, és meghatalmazottaikat kinevezték: [...]

akik jó és kellõ alakban talált meghatalmazásaik kicserélése után az alábbi rendelkezésekben állapodtak meg:

1. cikk. A Magas Szerzõdõ Felek minden reájuk tartozó kérdésben egyetértõen fognak eljárni. Kötelezik magukat, hogy mindent el fognak követni aziránt, hogy a Nemzetek Szövetségének keretében a béke fenntartása érdekében valamennyi hatalom között a hatékony együttmûködés politikája valósuljon meg.

2. cikk. A Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányára, különösképpen pedig annak 10, 16. és 19. cikkeire tekintettel, a Magas Szerzõdõ Felek elhatározták, hogy egymás között és azoknak a határozatoknak a fenntartásával, amelyeket csak a Nemzetek Szövetségének rendes szervei hozhatnak, a fenti cikkek kellõ hatékonyságát elõmozdító módszerekre és eljárási módozatokra vonatkozó minden javaslatot meg fognak vizsgálni.[1]

3. cikk. A Magas Szerzõdõ Felek kötelezik magukat, hogy a leszerelési konferencia sikerének biztosítása érdekében minden lehetõt el fognak követni; fenntartják maguk számára azt a lehetõséget, hogy amennyiben egyes, õket különösképpen érdeklõ kérdések a konferencia befejezésekor függõben maradnának, azokat a jelen Szerzõdés alkalmazásával újból megvizsgálják avégbõl, hogy azok megfelelõ módon való megoldását lehetõvé tegyék.

4. cikk. A Magas Szerzõdõ Felek újból kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy egyetértõen fognak eljárni minden olyan gazdasági jellegû kérdésben, amelynek rendezése Európa, különösen pedig annak gazdasági újjáépítése szempontjából közös érdekükben áll, avégbõl, hogy ezekre a Nemzetek Szövetségének keretében megoldást találjanak.

5. cikk. A jelen szerzõdés a hatálybalépéstõl számított tíz év tartamára szól. Ha a nyolcadik év lejárta elõtt egyik szerzõdõ fél sem közli azt a szándékát, hogy a szerzõdést felmondja, azt megújítottnak kell tekinteni, és idõbeli korlátozás nélkül hatályban marad. Ebben az esetben mindegyik Magas Szerzõdõ Félnek megvan a joga arra, hogy a szerzõdést erre vonatkozó nyilatkozata útján kétévi határidõvel felmondja.

6. cikk. A jelen szerzõdést, amely német, angol, francia és olasz nyelven készült, és amelyek közül eltérés esetében a francia szöveg irányadó, meg kell erõsíteni, és a megerõsítõ okiratokat, mihelyt lehetséges, Rómában kell letenni. Az olasz királyi kormány mindegyik Magas Szerzõdõ Félnek a letételekrõl szóló jegyzõkönyvek hiteles másolatait meg fogja küldeni.

A jelen szerzõdés valamennyi megerõsítõ okirat letételével lép hatályba. A szerzõdést a Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányának megfelelõen a Nemzetek Szövetségénél be kell iktatni.

Kelt Rómában, 1933. június 7. napján, egyetlen példányban, amely az olasz királyi kormány irattárában marad letéve, és amelynek hiteles másolatát mindegyik Magas Szerzõdõ Félnek meg fogják küldeni.

Ennek hiteléül a fent nevezett meghatalmazottak a jelen szerzõdést aláírták.

Forrás: Halmosy Dénes: Nemzetközi szerzõdések 1918–1945. A két világháború közötti korszak és a második világháború legfontosabb külpolitikai szerzõdései. Második, átdolgozott és bõvített kiadás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, 1983, Budapest.  326–328.)

Újraközli: N.I.