A második világháború és az azt követő hidegháborús rendszer nyilvánvalóvá tette, hogy amíg akár egyetlen államnak is lesz atomfegyvere, mindig lesz egy másik, amelyik szintén rendelkezni akar vele. Ez a felismerés vezetett 1968-ban az atomsorompó-szerződés létrejöttéhez, amelynek fő célkitűzése a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása volt. Az aláíró atomhatalmak kötelezték magukat, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem adnak át senkinek atomfegyvert, nem adják át az atomfegyverek fölötti ellenőrzést, nem segítenek, nem ösztönöznek egyetlen atomfegyverrel nem rendelkező államot sem atomfegyver előállítására vagy megszerzésére. Az atomfegyverrel nem rendelkező csatlakozó államok vállalták, hogy nem fogadnak el másoktól, nem állítanak elő atomfegyvert, nem kérnek és nem fogadnak el semmiféle segítséget nukleáris fegyver előállításához. A 37 évvel ezelőtt megkötött szerződésnek, a megszületésekor még hatékonynak bizonyuló rendszernek az évek során, és különösen a közelmúltban számos kihívással kell szembenéznie. És ez nem csupán és nem elsősorban az azóta eltelt hosszú idővel magyarázható. A villámgyors technikai fejlődést egyedüliként kiemelni a rendszer gyengülését okozó tényezők közül szintén leegyszerűsítés lenne. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásában egyébiránt jelentős sikereket elért non-proliferációs rendszer jelenlegi kihívásainak okai rendkívül összetettek. A mostani helyzet megértéséhez nagyon fontos tekintetbe venni a tagok eltérő atompotenciálját, az atomklub és az atomfegyverrel nem rendelkező államok közti feszültséget. Ezenfelül azonban a terrorizmus elterjedésével járó fenyegetettség, az Amerikai Egyesült Államok sok szempontból vitatható erőteljes nemzetközi szerepvállalása és a hasadóanyagok szabályozására vonatkozó hiányosságok sem hagyhatók figyelmen kívül. A közelmúltban nagy figyelem övezte Észak Korea és Irán atomfegyver-kísérleteit. Ennek kapcsán azt is elengedhetetlen vizsgálni, hogy az atomsorompó-szerződés jelenlegi rendszere mennyire tudja hatékonyan kezelni a fentiekhez hasonló „renitens” államok okozta veszélyt, mennyire engedhető meg a rendszerből való kilépés. Végül a rendszerben nem részes, azonban atompotenciállal rendelkező országokkal való együttműködés szabályozása is kulcsfontosságú a rendszer aktuális kihívásainak sikeres megoldásához. Arguable past - insecure future The challenges of the non-proliferation system 37 years ago the nuclear weapon states initiated to sign an international treaty to avert the proliferation of nuclear weapons and to check the nuclear technology over the world in order to strengthen the global security. Since then the international security situation has changed considerably; the cold war has terminated, new states has become nuclear weapon owners, and new global threats has appeared. Due to all these the current system had to face serious challenges. Probably the non-proliferation system unavoidably needs to be reformed to be able to handle the global nuclear threat more effectively. The article gives a historical review of the nuclear proliferation situation, describes the most important accomplishments of the overview conferences. Finally, considering the main problems and risks, emphasizes that an effective and successful reform can be achieved exclusively with the common will of each nuclear weapon states. According to the author the global security can only be better guaranteed if the “nuclear-club” is ready to risk their own one with disarmament and if an effective nuclear control system is developed. |