Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 RECENZIÓ
Viczián Andrea
Egy összehasonlító Afrika-történeti alapkönyv

(FREDERICK COOPER: Africa Since 1940: The Past of the Present)

 „Tisztán, érthetően és az adatokat megfelelően felhasználva ír… elképzelhető, hogy az összehasonlító afrikatörténet alapvető irodalmává válik.” – írta a Journal of African History recenzense a könyvről 2002-ben a megjelenése után. Magyarul sajnos azóta sem jelent meg, pedig Afrikáról, a kontinens történetéről, politikai berendezkedéséről, konfliktusairól kevés könyv jelenik meg. Talán ez a recenzió is hozzájárulás lehet ahhoz, a figyelem ráterelődjön.

A mű szerzője, Frederick Cooper New York-i Egyetemen az afrikai történelem professzora, a gyarmatosítás és a dekolonializáció folyamataival foglalkozik mélyrehatóbban. Doktori fokozatát 1974-ben szerezte meg a Yale Egyetemen, azóta számos könyve jelent meg Afrikáról. Az  Afrika 1940 óta című könyvét eredetileg, az egyetemi tankönyvnek írta, a hallgatói számára. Ennek megfelelően bátran ajánlható a magyarországi egyetemi Afrika-kurzusok szakirodalmaként. A könyv jól tagolt, Afrika történetét  a világtörténeti folyamatokba ágyazva mutatja be, minden fejezetének végén olvasmánylista is található, valóban a bevezető Afrika-történeti kurzusok elengedhetetlen olvasmánya.

A könyv centrumában az 1973 és 2000 közötti időszak áll, amely a jelenkori Afrika-történet legfontosabb időszaka. A mű két 1994-ben történt esemény elemzésével indul: a ruandai vérengzések és a Dél-Afrikai Köztársaságban bekövetkezett rendszerváltás bemutatásával. Ebben a szakaszban magyarázza meg széleskörű történelmi összefüggésben a „gatekeeper state” (határait ellenőrző állam) fogalmát, és mutatja be azt a történelmi folyamatot, amelynek során az afrikai államok ilyenné váltak. Ezt követően a mű két nagyobb, jól láthatóan elkülönített egységre bontható: Először is a gyarmatok függetlenné válásának időszakát elemzi részletesebben, az afrikai nacionalizmus kialakulását, elterjedését mutatja be, illetve az ekkor bekövetkezett változások folyamatában jelentős szerepet tulajdonít a gyarmati kormányzás hagyományainak, és az afrikai „gatekeeper state” modelljének (2–4. fejezet). Az átalakulás okait egyértelműen a történelmi folyamatokban látja, melyek során a földműves és a városi munkás rétegek elkülönülése Afrikában is megindult, azt eredményezve, hogy egy művelt, városi értelmiségi réteg alakult ki, amely igen fogékonnyá vált a nacionalizmus eszméire. (2.fejezet)  A nacionalizmusra, a gyarmattartók válasza a fejlesztés volt, mellyel még egy ideig tartani tudták az uralmat a gyarmati országokban. Ez a fejlődés olyan új fogalmakat honosított meg Afrikában, mint állampolgárság, önkormányzat. 1945. vagyis a második világháború utáni években Franciaország és Nagy-Britannia hatalmas gyarmatbirodalmaik egybentartásán fáradozott. Az 1950-es években a fejlesztő gyarmatosítás („developmental colonializm”) keretében a gyarmattartók az afrikai elitek is részt kaptak a gazdasági erőforrások feletti és a politikai hatalomból. A helyzet azonban egyre bizonytalanabbá vált, s végül a britek és a franciák jobbnak látták gyarmataikat elengedni, beleegyeztek azok függetlenné válásába (3. fejezet). A függetlenné válás folyamata, az afrikai elitek és az egykori gyarmattartók közötti megegyezéssel zajlott (4. fejezet). Nagy fordulópont volt ez, s mindenki jobb jövőt remélt, jól kifejezi ezt Adu Boahen ghánai történész kijelentése is: „Kétségkívül nagyszerű érzés volt élni azokon a napokon…”. Később azonban kiderült, hogy ez a kijelentés olyan értelemben is használható, hogy „azok a napok” reménytelibbek voltak, mint a többi nap, ami a függetlenné válás után következett.

A könyv második nagyobb egysége az afrikai fejlesztés és fejlődés kudarcait mutatja be. Hogyan, és miért nem sikerült a függetlenné válás után előrelépni, miért nem sikerült politikailag stabil és demokratikus államokat kialakítani. Az 1945 és 2000 közötti időszakot először gazdasági szempontból vizsgálja a szerző. Úgy véli, az államkudarcok legfőbb oka az, hogy a függetlenség idején is folytatódott a gyarmati idők során bevett gyakorlat, annyi különbséggel, hogy gatekeeper state élén már az afrikai elitek álltak. Az afrikai vezetők ellenőrizték a jövedelmek fő forrását jelentő külkereskedelmi kapcsolatokat, és persze a hasznokból így csak a szűk kormányzó elit részesedhetett (5. fejezet). Ez azért volt kedvezőtlen, mert a vezetők a befolyó jövedelmeket nem az önellátásra is képes gazdaság létrehozására fordították, és a szociális és társadalmi problémák megoldására se törekedtek.

Ezt követően a később függetlenedő országokat mutatja be Cooper: Rhodesia, Zimbabwe (1975), Angola és Mozambik (1979), illetve Dél-Afrikai Köztársaság (1994) példáján keresztül. Itt magyarázza el, hogy ezek az országok miért léptek késve a függetlenség útjára, illetve, hogy ezeknél mennyiben zajlott a többi országtól eltérően ez a folyamat (6. fejezet), Majd további országok példáját elemezve folytatódik a könyv, elsősorban a fejlesztő államok kudarcának okait igyekszik bemutatni, néhány példán keresztül.  A függetlenedett államok abban különböztek a gyarmati államoktól, hogy ezekben sokkal erősebb érdekhálózatok alakultak ki, amely igen kiterjedt és erős korrupcióhoz vezetett. Szenegálban, például stabilan kialakultak a hagyományos pártfogó/pártfogolt rendszerek, amelyek behálózták az államot, míg Zairében az egyedüli vezető, Mobotu elnök vonta ellenőrzés alá a nyersanyagforrásokat, s így a befolyó állami bevételeket. Angolában és Sierra Leonéban, pedig a határokon átnyúló csempész-rendszerek jöttek létre, amelyek az illegális gyémántkereskedelemből jelentős haszonra tettek szert (158–159. old.) Megemlíti a szerző még Nigéria, Kenya és Tanzánia példáját is, amelyek mind-mind más-más fejlődési útvonalat jártak be, azonban mindannyian válságba jutottak 1973 és 1990 között. A kudarcokat azonban egy afrikai demokratizálódási hullám követte, amelynek végső eredményei még nem láthatóak teljes bizonyossággal, néhány olyan kivételtől eltekintve, mint Dél-Afrika, Mali, vagy Botswana (7. fejezet).

Cooper a könyv záró fejezetében ismételten Ruanda és Dél-Afrika példáját idézi, mint olyan országokét, amelyek Afrika jövőjének két lehetséges útját mutatják: a választói demokráciát és az etnikai erőszakot. A két esemény ellentmondásosságára is jól rávilágít a mű, mégpedig arra, hogy Ruanda a kontinens azon kevés országa közé tartozik, ahol a kulturális különbségek a legcsekélyebbek, sőt a hutuk és a tuszik kinézetük alapján sem különböztethetőek meg, s mégis itt történt meg a kontinens legvéresebb népirtása. Ezzel ellentétben, a dél-afrikai lakosság erősen megosztott kulturálisan és etnikailag is, ezzel szemben itt alakult ki először a kontinens legdemokratikusabb választói rendszere. Az is igaz azonban, hogy ennek a rendszernek a  megszületését az apartheid rendszer kegyetlenkedései előzték meg, s így a dél-afrikai út semmiképpen sem jelölhető ki követendő példának a kontinens más államai számára. A szerző azonban hisz abban, hogy az egyes afrikai országok a történelmi múltjuk sajátosságait figyelembe véve, túllépve a gatekeeper state gyakorlatán, maguk formálhatják majd jövőjüket, amelyben a világ többi részével szerteágazó, egyenrangú kapcsolatrendszereket alakíthatnak ki, melyre a gyarmati rendszer idején és a függetlenség utáni diktatórikus rezsimek uralma alatt nem volt lehetőségük.

Cooper könyve átfogóan rajzolja meg Afrika történetét a gyarmati függetlenedés időszakától napjainkig. Ezt a történetet igen szókimondóan, néha provokatívan fogalmazza. Az olvasót arra készteti, hogy kontinens aktuális problémáit és eseményeit a múlttal összefüggéseiben értelmezze, s arra is, hogy az olvasottakat  továbbgondolja a jövőre vonatkozóan.

Cooper, Frederick: Africa Since 1940: The Past of the Present. Cambridge, 2002. Cambridge University Press

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2024 Grotius