publikációk a szerzőtől »

A francia nyelvet körülbelül 175 millióan beszélik világszerte. Közülük mintegy 110 millió embernek anyanyelve is, ez a szám a világ lakosságának 2-2,5 százalékát teszi ki. Ez az arány száz éve nagyjából változatlan. Írott formában a francia valószínűleg a második leggyakrabban használt nyelv az angol után, míg a beszélt nyelvek sorában csak a kilencedik. Vagyis a francia nyelv jelentőségét leginkább a kultúrában és a nemzetközi szervezetekben betöltött szerepe adja, míg a mindennapi kommunikáció terén némileg háttérbe szorul. A francia számos nemzetközi szervezetben hivatalos vagy munkanyelv. Hogy csak a legfontosabbakról essen szó, ide sorolható az Európai Unió, az ENSZ (amelynek második hivatalos nyelve), NATO, a Világkereskedelmi Szervezet, a Nemzetközi Bíróság, a Nemzetközi Büntetőbíróság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A francia globális jelentősége történelmileg annak is köszönhető, hogy egymástól távol eső, különböző kontinenseken fekvő országokban használják, és nem „csak” egy nagyobb tömbben elhelyezkedő országcsoport, mint ahogyan az a spanyol nyelvről elmondható. Történelmi jelentőségéről szólva első helyen szokták említeni az 1789-ben franciául megfogalmazott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát. 

A „francophonie”, vagyis frankofónia műszót Onésime Reclus francia földrajztudós alkotta meg 1880-ban, utalva a francia nyelvet használó emberek és országok közösségére. Ezt követően a frankofónia mint eszme jó időre feledésbe merült. Legközelebb csak az Esprit című francia folyóirat 1962. novemberi A francia nyelv a világban című számában kerül elő a frankofón gondolat.

1970-ben Niamey-ben (Niger) Leopold Senghor szenegáli elnök, valamint két másik afrikai államfő és Norodom Szihanuk kambodzsai herceg kezdeményezésére létrejött a Kulturális és Technikai Együttműködés Ügynöksége (Agence de coopération culturelle et technique), amely már a modern frankofónia elődjének tekinthető. Ez volt az első és egyetlen frankofón országokat tömörítő, nyelvi alapon álló, kormányköziségen alapuló nemzetközi szervezet. Alapítói inkább kulturális és eszmei közösségként, mintsem politikai entitásként határozták meg szervezetüket. Az alapítás kifejezetten afrikai és nem francia kezdeményezés volt. A De Gaulle-i Franciaország visszafogottan reagált a szervezet létrejöttére, és a neokolonializmus vádjától tartva mérsékelt érdeklődést mutatott működése iránt. Giscard d’Estaing kormánya is folytatta elődjei ezen politikáját. A változás csak 1982-től érkezett el Mitterand-nal, aki a frankofónia jelentőségét felismervén Párizsban összehívta az első frankofón csúcsértekezletet.

A szervezetben hagyományosan meglevő civilizációs-kulturális dimenzió mellett folyamatosan erősödött a politikai dimenzió is. A Frankofónia meglehetősen heterogén tagsága ma már esetenként hajlandó félretenni az ideológiai különbözőségeket a közös politikai cselekvés érdekében. Az 1993-as GATT-tárgyalásokon a frankofón államok már közösen támogatták a francia „exception culturelle” koncepcióját. Ennek köszönhetően maradt el a kulturális és az audiovizuális szektor liberalizációja. A szervezet állam- és kormányfői első alkalommal az 1995. évi cotonoui (Benin) csúcstalálkozót követően, 1997-ben választottak főtitkárt a szervezet élére, az egyiptomi Butrosz  Butrosz Gáli, korábbi ENSZ-főtitkár személyében. A szervezet hivatalos neve innentől már Frankofón Ügynökség (Agence de la Francophonie). Ezt követően az 1998. évi bukaresti miniszteri konferencián a szervezet állandó tanácsának döntése alapján a szervezet felvette mai hivatalos nevét, a Nemzetközi Frankofón Szervezet elnevezést.

A szervezet jelenlegi alapokmánya a 2005. évi antanarivói miniszteri értekezleten került elfogadásra.

Ezen intézményi reformok is hozzájárultak a politikai aspektus megerősödéséhez. A hatályban lévő hivatalos dokumentumok már úgy fogalmaznak, hogy a szervezet a nemzetközi politika és nemzetközi együttműködés területén tevékenykedik.

A Frankofónia Nemzetközi Szervezete nemzetközi jogi személyiséggel rendelkezik (alapokmány 9. cikk). A lassan befejeződő intézményi reformok megalapozzák a szervezet jogi személyiségét, valamint pontosítják a főtitkár hatáskörét.

A frankofónia intézményrendszerét tekintve maguk a tagállamok maguk alkotják a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét, amelynek élén a főtitkár áll. A Frankofónia Nemzetközi Szervezetének legfőbb szerve az állam és kormányfők találkozója (csúcstalálkozó), amely két évente kerül megrendezésre. 1970-es magalakulása óta a szervezet 11 csúcstalálkozót és 16 ad hoc miniszteri értekezletet rendezett.

A csúcstalálkozók: 1. Párizs (1986), 2. Québec (1987), 3.  Dakar (1989), 4. Chaillot (Franciaország, 1991),  5. Grand Baie (Mauritius, 1993), 6. Cotonou (1995), 7. Hanoi (1997), 8. Moncton (Kanada, 1999),  9. Bejrut (2002), 10. Ouagadougou (Burkina Faso, 2004), 11. Bukarest (2006).  A csúcstalálkozón kerül megválasztásra a szervezet főtitkára. A főtitkár vezeti a frankofónia intézményrendszerét, valamint személyében ő a Frankofónia politikájának irányítója. Ezen kívül a  közösség hivatalos képviselője és szóvivője.

Működnek állandó és ad hoc miniszteri értekezletek. A legfontosabb állandó miniszteri értekezletek azok, amelyeken a külügyminiszterek (vagy a frankofón ügyekért felelős miniszterek) képviselik a tagállamokat. Állandó miniszteri értekezletnek számítanak még az oktatási, valamint az ifjúsági és sportminiszterek értekezletei. Ad hoc miniszteri értekezleteket tartanak többek között a mezőgazdasági, igazságügyi, kulturális és informatikai miniszterek.

A frankofón intézményrendszer állandó szerve a Frankofónia Állandó Tanácsa. A frankofónia interparlamentáris szervezete a Frankofón Parlamentáris Unió, amely konzultatív szerv. A megszületett politikai döntések és cselekvési tervek végrehajtása a Frankofón Kormányközi Ügynökség (Agence intergouvernementale) feladata.

Frankofónia Nemzetközi Szervezetének céljait az alapokmány preambuluma és a hivatalos deklarációk fogalmazzák meg. Az együttműködés alapja, hogy a tagországok a francia nyelvet közös értékének és örökségének tartják. Legfontosabb cél a francia nyelv védelme az angol egyre szélesebb körű terjedésével szemben. A szervezet a globalizációval járó kulturális uniformizáció (amerikanizáció) ellenében a nyelvi és kulturális sokszínűséget hangsúlyozza. Franciaország nyelvi fenyegetettség-érzetének érdekes illusztrációja, hogy évszázadok után a törvényhozás 1992-ben érezte szükségesnek belefoglalni az alkotmányba, hogy a Francia Köztársaság nyelve a francia. A nyelvi vetélkedés legfőbb színterei manapság a nemzetközi szervezetek, az oktatás valamint az internetet. A szervezet egyik legfontosabb konkrét törekvése, hogy a francia továbbra is az EU munkanyelve maradjon a német és az angol mellett. Az európai erőviszonyokról szólva megállapíthatjuk, hogy növekedett a szervezetnek az EU-n belüli jelenléte és súlya, mivel jelenleg számos, főként kelet-közép-európai ország belépésével már 13 EU-ország tagja a szervezetnek. A francia nyelv megőrzésének és terjesztésének legáltalánosabb és legszélesebb körű eszköze az oktatás, különösen a felsőoktatás, valamint a kutatás-fejlesztés támogatása lehet.

A közösség másik fontos célja „az együttműködés erősítése a szolidaritás és a fenntartható fejlődés szolgálatában.” Ez a béke, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásán keresztül valósítható meg. A felsorolt értékeket a tagállamok a fenntartható fejlődés előfeltételeinek tartják. A bamakói nyilatkozat szerint csakis a korrupciótól mentes „jó kormányzás” biztosíthatja a javak igazságosabb elosztását. A szervezetben láthatóan manifesztálódik a nemzetközi politika Észak–Dél törésvonala. A fő célok között szerepel a déli fejlődő országok felzárkóztatása. Számos cselekvési terv ennek megfelelően került kidolgozásra.

A deklarációkon túl a frankofón kapcsolatok az elmúlt évek során valóban pozitív szerepet játszottak számos konfliktus békés  rendezésében. Ide sorolható Togo , a Comore-szigetek és Mauritánia. Választási megfigyelők működtek közre Haitin és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A közösség valóban komolyan veszi a demokratikus értékek tiszteletben tartását, amelyre példa Szudán felvételi kérelmének elutasítása is. Togo pedig egy 2005-ös államcsíny miatt került ideiglenesen kizárásra. Nem tudott viszont valódi eredményt elérni a szervezet Libanonban és Elefántcsontparton.

A legutóbb Bukarestben rendezte meg a szervezet a csúcstalálkozóját. Ez volt az első alkalom, hogy Franciaországon kívül más európai ország adhatott otthont a rendezvénynek. Térségünkből a szervezet legaktívabb szereplője egyértelműen Románia. Az ország aktivitását történelmi okok, valamint a francia nyelv romániai elterjedtsége is indokolják. Bulgáriával együtt Románia volt az első kelet-közép-európai ország, amely megfigyelőként csatlakozott a szervezet munkájához. A román kormányban még frankofón ügyekért felelős államtitkár is működik. A vasfüggöny leomlása óta 11 volt kelet-európai szocialista ország csatlakozott a Frankofónia Nemzetközi Szervezetéhez. (Bulgária, Románia, Moldova,  Albánia, Szerbia és Montenegró, Macedónia, Csehország, Litvánia, Szlovákia, Magyarország, Horvátország). Ennek nyomán a szervezet súlypontja némileg Európa, azon belül is Kelet-Európa irányába tolódott el. Bizonyos afrikai, „történelmi” tagállamokat máris aggaszt a súlyponteltolódás. (Ne feledjük, hogy 1970-ben a mai szervezet elődjének megalapításában a négy kezdeményező államfőből három afrikai volt.)

A francia nyelv és kultúra terjesztésének két legnagyobb csatornája a TV5 televízió és az RFI (Radio France Internationale) hírrádió. A közelmúltban többek között Jacques Chirac leköszönő francia elnök kezdeményezésére, a CNN és a BBC mintájára elindult az első 24 órás francianyelvű hírcsatorna, a France 24.

A frankofónia lehetőségeinek mai legfőbb korlátja, hogy az igen népes és gazdaságilag dinamikus ázsiai, főként délkelet-ázsiai térségben igen ritkán használt nyelv a francia. Még a hetedik csúcstalálkozónak otthont adó és történelmi kapcsolatokkal rendelkező Vietnamban is csupán a lakosság 0,1 százaléka beszéli a franciát.

A frankofónia nemzetközi ünnepe március 20. Mottója a francia forradalom hármas jelszavát némileg módosítva: egyenlőség – [nyelvi] komplementaritás – szolidaritás (égalité, complémentarité, solidarité.) A szervezet soron következő csúcstalálkozója 2008 októberében Québecben kerül majd megrendezésre.  (Varga Miklós)