(WALTER ISAACSON: Kissinger. Életrajz)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

A Walter Isaacson tollából született Kissinger. Életrajz című biográfia méltó versenytársa mind terjedelmileg, mind tartalmilag a „nemzetközi kapcsolatos” diákság által csak „A Biblia”-ként emlegetett Henry Kissinger Diplomácia című könyvének. A két vaskos kötet viszont többet érdemel annál, mint hogy csak szépen mutasson a könyvespolcon. Kissinger tisztán 829 oldalas könyvével feltette a lécet az utókor számára, Isaacson életrajzi irománya a maga 736 oldalával hozzá képest alul maradt, ehhez még hozzá lehet tenni, hogy Kissinger többi könyvét sem előzi meg ezzel a „csekély” vaskossággal, ide értve például a White House Years-t, a Years of Upheaval-t melyek önéletrajzi kötetek, vagy akár a Nukleáris fegyverek és külpolitikát és A zaklatott partnerséget. Ha a szorgalmas diák Kissinger Diplomáciáját és Isaacson Kissinger-könyvét egymás után olvassa el, több mindent olvashat ki a sorok közül, világosabbá és érthetőbbé válik, mintha a könyvekkel csak úgy önmagukban tenné ezt. Az összefüggések boncolgatásából legyen most elég ennyi, és térjünk át Isaacson alkotására.

A könyv legnagyobb erénye, hogy pártatlanul szemlélő profi újságíró tollából származik, akinek nem feladata, hogy állást foglaljon pro vagy kontra. Bár az első laptól az utolsóig átüt Isaacson véleménye Kissingerről, a szerző mégis próbálja megőrizni objektivitását, és ez nem kis teljesítmény. A véleményalkotást tulajdonképpen ránk, olvasókra hagyja.

Az életrajz időrendben veszi végig Kissinger sorsfordulóit, legnagyobb sikereit és legnagyobb bukásait. Ars poeticája az egész művön átível: Egy nap egy harvardi doktorandus megkérdezte Kissingertől, melyiket választaná: egy igazságtalan célokért küzdő legitim államot vagy egy forradalmi államot, mely az igazságot képviseli. Erre ő egy Goethe-parafrázissal válaszolt: „Ha az egyik oldalon igazságosság és zűrzavar van, a másikon pedig igazságtalanság és rend, mindig az utóbbit választanám.”

Heinz Alfred Kissinger a németországi Fürthben 1923. május 27-én látta meg a napvilágot. Mivel családja zsidó származású volt, és a hitét gyakorolta is, a fiatal Heinz számkivetettként élt saját hazájában, ahol a nácizmus egyre nagyobb méreteket öltött. 1938-ban az Egyesült Államokba menekültek, ahol Kissinger megélhette a határtalan szabadságot. Németországban maradt rokonait egytől egyik gázkamrába küldték, ezáltal holocaust-élményének két meghatározó öröksége volt. Az egyik, hogy ösztönös bizalmatlanságot táplált az idegenekkel és kollégáival szemben is, a másik, hogy életének későbbi részében nem mutatta ki a gyengeség legkisebb jelét sem. Kissinger a hadseregben amerikanizálódott. Miután sikeresen elvégezte a Harvard Egyetemet, ledoktorált, majd ott is tartották professzornak. A történelem nagy stratégáinak tanulmányozása (Metternich, Castlereagh) hatalmas rálátást nyitott meg előtte a világra és bevezette a konzervatív reálpolitikába, miszerint a diplomáciát nem lehet elválasztani az erő és a hatalom realitásától, a diplomácia elsődleges célja a stabilitás.

Karrierje a New Yorkban székelő Külkapcsolatok Tanácsában indult útnak, ahol sikeres újságcikkei által figyeltek fel rá. Itt dolgozta ki a korlátozott nukleáris háború tézisét, majd Kennedy mellett lett, ekkor még nem hivatalos formában, nemzetbiztonsági tanácsadó. Kissinger Vietnam kapcsán bírálta az amerikai kormányt, amiért az politikáját  a Thieu-kormány túléléséhez köti, bár ezt a hibát később saját maga is elkövette. Véleménye szerint, ha egy „harmadrangú kommunista parasztállam” megverheti Amerikát, akkor ez mindenhol megerősítené Amerika ellenségeinek a helyzetét, demoralizálná a szövetségeseket, csökkentené az Egyesült Államok szavahihetőségét a világban, és arra késztetne más nemzeteket, hogy bizalmukat a Szovjetunióba vessék. Kissinger első külpolitikai élményei a titkos diplomáciával az észak-vietnámiakkal való párizsi tárgyalásokkal kezdődtek.

Politikai szárnyalása 1968-tól vette kezdetét, amikor Nixon elnök maga mellé vette, immár hivatalosan, nemzetbiztonsági tanácsadónak. Egyre nagyobb szerephez jutott, mivel az elnök célja az volt, hogy minden külpolitikai döntést a minisztériumot megkerülve, a Fehér Házból irányíthasson.

Kissinger négy megoldásra váró problémás területet örökölt elődeitől: 1. egy halva született háborút Vietnámban, 2. Kína kiközösítését, 3. egy eszkalálódó fegyverkezési versenyt az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, 4. és egy patthelyzetet a Közel-Keleten.

A vietnámi helyzetre született megoldásként Kambodzsa az amerikai társadalom elől eltitkolt bombázása, Észak-Vietnám bombázása, Hai Phong kikötőjének elaknásítása, az elhúzódó párizsi béketárgyalások, majd Washington szépen lassan haza rendelte az amerikai katonákat és feladta a saigoni kormányt. Ezután Kambodzsa a Vörös Khmerek, Vietnám pedig kommunista uralom alá került.

A Kínával való kapcsolatfelvételt szolgálta a „ping-pong diplomácia”, melynek során Kissinger világosan látta a Szovjetunió és Kína elhidegülését és ebből előnyt kovácsolt Amerika számára. Kialakult a hatalmi háromszög (Washington – Moszkva – Peking), melyben Egyesült Államok volt a „nevető harmadik”.

A végeláthatatlan fegyverkezési versenyt voltak hivatottak megszüntetni a SALT-egyezmények az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, melyek által szabad utat kapott az oly sokat vitatott enyhülési politika.

Végül pedig a Közel-Keleten megvalósuló „ingadiplomáciá”-val elért békeszerződések tették fel a koronát Kissinger külügyminiszteri és nemzetbiztonsági tanácsadói ténykedésére.

A politikának ebben a korszakban is meg volt a maga árnyoldala: titkos csatornák, lehallgatások, hivatali poloskák, „döglött kulcsok” és Watergate-botrány, mely Nixon elnöki székébe került.

Azt, hogy a hétköznapi emberek mit érzékeltek Kissinger diplomáciájából, hűen tükrözi egy régi vicc, amit akkoriban gyakran meséltek róla, és ma is tanúságul szolgálhat mindannyiunknak:

Kissinger elmegy házasságközvetítőnek, és tudtul adja egy szegény parasztnak, hogy megtalálta a tökéletes feleséget fia számára.
– De én sohasem avatkozom bele a fiam dolgaiba – mondja a paraszt.
– Ó, de hát a lány Rothschild báró lánya – feleli Kissinger.
– Hát, ebben az esetben…

Ezután Kissinger elmegy Rothschild báróhoz, és ezt mondja neki:
– Megtaláltam a tökéletes férjet a lánya számára.
– De a lányom még nagyon fiatal – tiltakozik Rothschild báró.
– Ó, de a fiú a Világbank alelnöke.
– Hát, ebben az esetben…

Ezután Kissinger elmegy a Világbank elnökéhez, és ezt mondja neki:
– Van az önök számára egy alelnökjelöltem.
– De nekünk nincs szükségünk másik alelnökre.
– Ó – mondja Kissinger -, de hát ő Rothschild báró veje.

Kissinger mind a Nixon-, mind a Ford-kormányban töltött be tisztségeket, a nemzetbiztonsági tanácsadóit és a külügyminiszterit, 1968-tól 1976-ig. E munkaköreiben összesen 555 901 mérföldet utazott, mely során 57 országot látogatott meg. Az enyhülési politika és külpolitikájának bírálói végül megbuktatták. Kissinger ezután sem lett hétköznapi ember, rájött, hogy imázsa a legpiacképesebb vagyontárgya, így napjaink legjobban fizetett politikai tanácsadója és lobbistája.

Kissinger rendkívül ellentmondásos személyiség. A fiú, aki megvalósította az amerikai álmot, viszont német akcentusát soha nem vesztette el. Kemény politikus és szerető apa. Magára, mint valami lovagra tekintett, aki egymaga száll szembe mindennel. Kissingert ellenségei sokkal jobban lenyűgözték, mint barátai, és időnként ez rögeszméjévé vált, mint ahogy a titkolózás is. Szüksége volt az egyéni dicsőségre és hírnévre, mégis, ha kellett, egy kis öniróniával és remek humorral elütötte az ellentétek élét. Talán Dinitz izraeli nagykövet fogalmazta meg ezt a legtalálóbban: „Az ego volt a gyenge pontja. De ez volt a nagyság forrása is benne.”

Kissinger azon kevés ember közé tartozik, aki már életében legendává vált. Hogy az élet színpadán pozitív vagy negatív hőst játszott-e, megoszlanak a vélemények. Lehet gyűlölni vagy szeretni, de személyével szemben semlegesnek maradni semmiképpen sem.

Walter Isaacson: Kissinger. Életrajz. Budapest, 2001, Panem-Grafo. 736 oldal. (Eredeti kiadás: Walter Isaacson: Kissinger. A Biography.  First Touchstone Edition, 1996.) Fordítta: Czehlár Ildikó, Dóczy Balázs, Gedeon András, Gedeon Béla, Kalcsics Gábor.

A recenzió szerzője a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, 2006