Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 RECENZIÓ
Ress László
Hosszú az út Nyugatig

(HEINRICH AUGUST WINKLER: Németország története a modern korban)

A nagy ívű és mindenképp hiánypótló mű magyar címe félrevezető lehet azok számára, akik Németország új- és legújabbkori történetének kronologikus bemutatását várják. H. A. Winkler nem egyszerűen leírja Németország igencsak mozgalmas, ellentmondásos és rengeteg tanulsággal szolgáló legutóbbi két évszázadbeli történelmét, hanem a két nagy nyugat-európai nemzet, az angol és a francia fejlődésével összehasonlítva dolgozza fel azt. Nem történelmet, hanem - a mű bevezetőjében használt kifejezéssel élve - „problématörténelmet" (7. o.) ír. A két kötet azt a kérdést járja körül, hogy létezett-e a különböző időszakokban más és más felhanggal használt „német különút"? Ebben az összefüggésben foglalkozik a német történelem általa „doppelte Verspätungnak" nevezett jelenségével. A szerző kettős késedelemről beszél, hiszen Németország Angliánál és Franciaországnál jóval később lett nemzetállam, „és még ennél is sokkal később [...] vált demokráciává" (7. o.). E késlekedés okait és következményeit tárgyalja ez a széles körben alapkönyvként számon tartott mű.
„Ez a munka politikatörténet, de nem a megszokott értelemben. Jeles diplomáciai és állami eseményekről inkább csak mellékesen, csatákról pedig szinte egyáltalán nem lesz benne szó. Az események nagyon fontosak [...] a nekik tulajdonított jelentőség miatt. Különös figyelmet szentelek ezért a történelemmagyarázatoknak, amelyek [...] a politikai döntéseket is meghatározták. Az ilyesfajta magyarázatok megítélése soha [...] nem egyértelmű. Így ez a munka vita, egyben pedig történelem is." - vall könyvéről annak bevezetőjében a szerző. (7. o.)

Heinrich August Winkler 1938-ban született Königsbergben, tanulmányait Németország legrégebbi egyetemein, Münsterben, Heidelbergben és Tübingenben folytatta, ahol történelmet, politikatudományt, filozófiát és közjogot hallgatott. Karrierjét a berlini Freie Universitäten alapozta meg, majd 1972 és 1991 között a Freiburgi Egyetemen oktatott. 1991 óta berlini Humboldt Egyetem legújabbkori történelmet oktat. 1975 és 1999 között a Történelem és társadalom című német nyelvű folyóirat társzerkesztője.

Az olvasó a könyv címe alapján várt átfogó, modernkori német történelemnél sokkal többet kap: a német történelem friss szemszögből való bemutatását. Heinrich August Winkler betekintést nyújt a történelmet formáló erők - a középkorban a német-római császár és a rendek, majd a modern korban ezek szerepét előbb részben, majd teljesen átvevő politikai pártok és érdekvédelmi szervezetek - döntéseibe, és az azokat meghozó emblematikus személyiségek fejlődéstörténetébe. Megismerhetjük jeles közéleti személyiségek fontos kérdésekben kifejtett véleményét, azok hatását, esetleg változását az évtizedek során. A mű egyedi szemléletű: nem csupán alapos és átfogó munka, hanem a szokásosnál szélesebb perspektívából tárgyalja Németország történetét, úgy hogy közben az alapkérdés szempontjából fontosnak tartott eseményekre, cezúrákra és fordulópontokra irányítja a saját és az olvasó figyelmét.

A szerző ehhez elképesztő mennyiségű visszaemlékezést, levelet, könyvet, folyóiratot, újságot és egyéb kordokumentumot dolgozott fel. Megismerhetjük a német társadalmat befolyásoló eszméket, áramlatokat, bel- és világpolitikai eseményeket. H. A. Winkler kiemelt figyelmet szentel a gazdasági tényezőnek is. Elsősorban a nyugati német területek és az Elbától keletre fekvő német területek (Ostelbien) eltérő gazdasági fejlődésére és struktúrájára, valamint ezek következményeire összpontosít. A mű keletkezési időpontja lehetővé tette a szerző számára, hogy megfelelő rálátással elemezze a német újraegyesítés körülményeit és hatásait. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy 1990 után megnyíltak a kelet-német, és részben a szovjet levéltárak is (a könyv néhány igen meglepő és nyugat-európai viszonylatban korántsem szokványos életutat mutat be), így az új ismereteket H. A. Winkler már beépíthette könyvébe.

Németország modernkori történelmének vizsgálatához a szerző két viszonyítási pontot határoz meg. Az egyik a náci hatalomátvétel (Machtergreifung) (illetve más megközelítést alkalmazva „a német katasztrófa"), a másik az 1990-es újraegyesítés. Miért kerülhetett hatalomra Hitler?: H. A. Winkler ezt a német történelem talán legfontosabb kérdésének tartja. Ehhez fogható jelentőségű a csupán 1990 után felvetődött probléma: „Miért éppen az újraegyesítés adott választ a német kérdésre?" (8. o.) Az elsőre nem kapunk teljesen kielégítő magyarázatot, de erre a Harmadik Birodalom előzményeit és történelmét feldolgozó eddig megjelent könyvtárnyi mennyiségű mű sem volt képes. A második kérdésre meggyőző választ kapunk a mű végén.

Mindkét kötetben visszatérő vezérmotívum a birodalom mítosza. E kiemelt szerepet mi sem jellemzi jobban, mint hogy maga a könyv is ezzel a mondattal indul: „Kezdetben volt a birodalom..." (11. o.) A birodalmi mítosz alapja a „translatio imperii" középkori tana volt, amely szerint Nagy Károly császárrá koronázásával a frankokra - vagy ahogy később mondták - a németekre (teutones) szállt át az ókor leghatalmasabb birodalma. A német-római császár, a birodalom megtestesítője azonban mindig több akart lenni, mint első az egyenlők között. A Hohenstaufok uralkodása alatt született meg a „Sacrum Imperium" tana, amely szerint a németek történelmi küldetésük, nevezetesen a kereszténység védelme miatt jogosultak a világuralomra. Szintén ezt az eszmét használta fel a középkor és az újkor határán kibontakozó protestáns mozgalom Luther vezetésével. A harminc évig tartó háborúskodásba torkolló, de végül kivívott vallási szabadság után a németek lakta területeken új törekvés jelent meg: igény a saját nemzetállam létrehozására. Ennek ekkor már a birodalom sem állta útját: 1806-ban Napóleon nyomására lemondott az utolsó német-római császár. 1848-ban, a forradalmak évében, a németség már a nemzetállam bűvöletében élt. De 1848 forradalmi hevülete nem volt képes a szabadság és a nemzeti egység egyidejű kivívására, és a német kérdés bismarcki - azaz kisnémet - megoldása csak az egységet volt képes megteremteni. A polgári szabadságjogok csak korlátozottan érvényesülhettek a még abszolutista vonásokat hordozó államban. A Német Császárság számos politikai és szociális újítása (pl. a férfiak általános választójoga, a társadalombiztosítási rendszer bevezetése) ellenére nem tudott igazi demokratikus hagyományt teremteni, hanem továbbörökítette a tekintélyelvű kormányzási formát. Az első világháború elvesztése és a császárság bukása után létrejövő weimari köztársaságban ugyan folytatódott a demokratizálódási folyamat, de a gazdasági válság, a világháborús bűnösség feldolgozatlan kérdése és a szélsőséges eszmék megerősödése, vagyis a demokratikus hagyományok hiánya, végül egy elnöki rendszerbe torkollott, Hitlerrel, a német nép vezérével az élen. Hitler nem választási győzelem útján került hatalomra: Hindenburg a nemzeti tömegek és a hatalmi elit nyomásának engedve ruházta át Hitlerre a kormányhatalmat. A németek tudatában egy eszme sem volt nagyobb integráló hatású, mint a birodalmi mítosz, és Hitler kiválóan tudott vele játszani. A Nagynémet Birodalomról szőtt álma jelentette a kapcsot a régi és a nemzetiszocialista elit, a tömegek és a művelt rétegek között. A német népre szállt birodalom mítosza igen alkalmas volt az elvesztett világháború miatti nemzeti gyengeség kompenzálására. A birodalmi eszmével lehetett igazolni Hitler expanziós politikáját, valamint a bolsevizmus, az Antikrisztus feltételezett modernkori formája elleni kíméletlen háborút.

Adolf Hitler Harmadik Birodalmával azonban a birodalom mítosza elbukott, és átértékelődött a német különút fogalma is. Egészen 1945-ig a német lélek és a demokrácia összeegyeztethetetlenségének, a tekintélyelvű állam létjogosultságának igazolására szolgált. A világháború után azonban a különút fogalma azt a történelmi eltérést jelentette, amely a „német katasztrófához", a nemzetiszocialista uralomhoz és az általa elkövetett bűnökhöz vezetett. A szerző ezzel kapcsolatban megcáfolja a közkeletű vélekedést, amely szerint Auschwitz a német nemzetállam következménye: „A katasztrófához vezető út elején nem az egység kérdésének megoldása állt, hanem a szabadság kérdésének megoldatlansága." (2. k. 590. o.)

A birodalom mítosza után maradó űr kitöltésére az immáron kettészakított Németországban két lehetőség kínálkozott. A nyugatnémet állam az európai integráció útjára lépett, a birodalmi mítosz egy szupranacionális alakulat, az Európai Unió eszméjében oldódott fel. Az NDK a hetvenes években végképp lemondott az egységes németség képviseletéről, és egy új, szocialista német nemzet létrehozására törekedett. Nemzeti identitásának feladása miatt azonban minden más szocialista államnál jobban rá volt szorulva a proletár nemzetköziség pótidentitására. A két német állam tehát ismét különútra lépett: az NDK az internacionalista, az NSZK a posztnacionalista útra. Ez a két különút azonban 1990-ben váratlanul véget ért, és ezzel együtt a német kérdés is megoldódott. H. A. Winkler szerint Németország az ezredfordulóra teljes mértékben integrálódott Európába, lényeges vonásaiban már nem különbözik a nagy nyugat-európai nemzetektől. Úgy látja, hogy ehhez a nemzeti mítoszok meghaladására volt szükség. Záró mondataiban a többi népet is erre buzdítja.

A könyv a német újraegyesítés 10 évfordulójára jelent meg, így szerzője kellő rálátással rendelkezett a 19. század második felében lezajlott jelentős változásokra, történésekre. Az 1990 előtt megjelent művek szerzői még nem láthatták, hová vezet a Hitler utáni korszak két német államának útja - azt meg végképp nem sejthették, hogy még abban az évszázadban egymásba torkollanak. Alapműnek tekinthető a könyv abban az értelemben is, hogy nem kevesebbre vállalkozik, mint a német újraegyesítés liberális-demokratikus eszményeinek történelmi megalapozására. A német állami kánonba való felvételt jelzi azt is, hogy a két kötet 2005 végén a politikai gondolkodás formálásáért felelős Szövetségi Politikai Képzési Központ gondozásában is megjelent.

(A fordítási problémákról)

A mű magyar címe nem ragadja meg a könyv eredeti mondanivalóját (Der Lange Weg nach Westen). Nem utal arra az évezredes folyamatra, amelyet Németország a széttagolt, több tucat kisebb-nagyobb alakulatból álló univerzalista birodalomtól az egységes nemzetállamig, valamint az európai viszonyokhoz mérten is rendkívül stabil demokráciáig és az azt lehetővé tevő szociális piacgazdaságig megtett. Nem tükrözi a mű szerkezetét sem, hiszen az nem csupán az elmúlt két évszázadot tárgyalja, hanem bemutatja - ha csak röviden is - az idáig vezető utat. A szerző nem is tehetett másképp, mert különben nem tárgyalhatta volna a modernkori német történelmet alapjaiban meghatározó három legfontosabb tényezőt: a már említett birodalmi mítoszt, a Luther által elindított hitszakadást, valamint Ausztria és Poroszország versengését a német nép vezetőjének szerepéért.

A fordítót nagy nehézségek elé állította az is, hogy magyar nyelven eleddig nem jelent meg Németország történelmét hasonlóan alaposan és sokoldalúan feldolgozó munka. (Ezelőtt csupán Németh István, valamint Tokody Gyula és Niederhauser Emil foglakozott ezzel a témával 2002-ben illetve 1972-ben megjelent monográfiákban.) Ennek következtében sok olyan reália (A reáliák olyan „lefordíthatatlan" fogalmak, amelyek csak az adott kultúrkör ismeretében értelmezhetők) található a műben, amelyeknek nincs (elfogadott) magyar fordítása, adott esetben nem is célszerű lefordítani, vagy a szó szerinti fordítás a magyar olvasóban egészen más gondolatokat ébreszt. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: Frankfurter Wachensturm, Gleichschaltung, Machtergreifung, Mitläufer, Wende.

Igen nehéznek bizonyult a könyv frappáns fejezetcímeinek és alcímeinek átültetése. Ezek egy része már németül is több ember kreativitását dicséri. Ennek megfelelően néhol nem is sikerült hasonlóan találó fordítást találni a nyelvi sajátosságok miatt.

A fordítás szempontjából különösen lényeges a megfelelő stílus megtalálása és alkalmazása. A német nyelv igen alkalmas a bonyolult összefüggéseket is világosan és érthetően leképező körmondatok alkotására. A német tudományos stílus messzemenőkig kihasználja ezt a sajátosságot, maga az író is előszeretettel élt a „Schachtelsatz" nyújtotta lehetőségekkel. A magyar nyelv ugyan ebből a szempontból kevésbé rugalmas, a fordítás során azonban mégis át kellett venni ezt a mondatszerkezetet.

Heinrich August Winkler: Németország története a modern korban. (Fordította: D. Molnár Judit) Budapest, 2005, Osiris Kiadó. 580 + 668 old.

(A recenzió szerzője a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. 2004 júliusa és 2005 áprilisa között dolgozott a mű fordításának szakmai, nyelvi és stilisztikai lektorálásán, átdolgozásán.)

GROTIUS KÖNYVTÁR


Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2018 Grotius