A Fidel Castro vezette kubai gerilla-forradalmárok 1959. január 1-jén bevonultak Havannába és véget vetettek az Egyesült Államok által támogatott Fulgencio Batista rendszerének, majd radikális gazdasági és politikai reformokba kezdtek, egyebek mellett államosítottak több amerikai monopóliumot. Válaszul Washington 1960-ban gazdasági embargót vezetett  be  a  szigetország ellen, majd a  kubai–amerikai  viszony  annyira elmérgesedett, hogy 1961 januárjában Eisenhower elnök bejelentette a diplomáciai kapcsolatok megszakítását Kubával. A washingtoni kormányok 54 éven át ragaszkodtak a két ország közötti – Obama elnök szavaival – „egy nem mûködõ politikához”, míg 2015 közepén megtörtént a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása. Az elnök ez alkalommal elhangzott nyilatkozatában felidézi az amerikai döntés hátterét és elmagyarázza a fõbb motívumait. (H.J.)

A dokumentum újraközlésének forrása az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének honlapja. In: http://ircblog.usembassy.hu/

A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása Kubával - Elnöki nyilatokat

Posted on July 3, 2015 by admin

A Fehér Ház | Sajtószóvivõi Iroda | Washington, D.C. | 2015. július 1.

AZ ELNÖK: Jó reggelt mindenkinek! Kérem, üljenek le.

Több mint 54 évvel ezelõtt, a hidegháború csúcsán az Egyesült Államok bezárta havannai követségét. Ma bejelenthetem, hogy az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy hivatalosan helyreállítja diplomáciai kapcsolatait a Kubai Köztársasággal, és mindkét ország ismét megnyitja nagykövetségét a másik országban. Ez történelmi elõrelépést jelent abban, hogy normalizáljuk kapcsolatainkat a kubai kormánnyal és a kubai néppel, és új fejezet nyissunk szomszédainkkal itt az amerikai kontinensen.

Amikor az Egyesült Államok 1961-ben bezárt minden zsalut a követség épületén, szerintem senki nem gondolta, hogy több mint egy fél évszázad múlva nyitja ki újra azokat. Végtére is országainkat csupán 90 mérföld választja el egymástól, népeinket pedig mély családi és baráti kötelékek fûzik össze. A két kormány között azonban nagyon is valóságos, igen súlyos különbségek voltak, s néha elkövetjük azt a hibát, hogy leragadunk valamilyen cselekvési mód mellett.

Az Egyesült Államok tekintetében ez annyit jelentett, hogy ragaszkodtunk. Ahelyett, hogy a demokráciát és a kubai emberek esélyeit támogattuk volna, Kuba elszigetelésére törekedtünk, s ez — a jó szándék dacára—fokozatosan éppen ellenkezõ hatást ért el: bebetonozta a status quot, s az Egyesült Államokat elszigetelte szomszédaitól e féltekén. A mai nappal jegyzett elõrelépés ismételten azt bizonyítja, hogy nem kell a múlt börtönében maradnunk. Ha valami nem mûködik, meg tudjuk—és meg is fogjuk—változtatni!

A múlt decemberben bejelentettem, hogy az Egyesült Államok és Kuba úgy határoztak, hogy lépéseket tesznek kapcsolatunk normalizálása érdekében. Ennek keretében Raul Castro elnök és én arra utasítottuk a stábjainkat, hogy tárgyaljanak követségeink újbóli megnyitásáról. Külügyminisztériumunk azóta keményen dolgozott kubai partnereivel e cél elérésén. A nyár folyamán pedig Kerry külügyminiszter hivatalosan Havannába utazik, hogy követségünkre büszkén újból felhúzza az amerikai zászlót.

És ez nem pusztán szimbolikus. E változás következtében lényegesen bõvíthetjük kapcsolatainkat a kubai néppel. Nagyobb létszámú személyzet lesz a nagykövetségünkön, s olyan diplomatáink lesznek, akik sokrétû kapcsolatokat képesek teremteni az egész szigeten a kubai kormánnyal, a civil társadalommal és a jobb életre vágyó kubai átlagemberekkel.

A közös érdekek tekintetében, mint a terror- és katasztrófaelhárítás, valamint a fejlesztés, keressük majd a Kubával való együttmûködés új lehetõségeit. Azt is egyértelmûvé tettem, hogy továbbra is igen súlyos különbségek lesznek közöttünk, többek között abban, hogy Amerika kitartóan támogatja az egyetemes értékeket, például a véleménynyilvánítás, a gyülekezés, valamint az információhoz való hozzáférés szabadságát. És habozás nélkül szót emelünk majd az értékeinknek ellentmondó cselekedetek láttán.

Ugyanakkor szilárd meggyõzõdésem, hogy Amerika a kapcsolatok erõsítésén keresztül támogathatja legjobban az értékeinket. Ezért már lépéseket tettünk az Egyesült Államok és Kuba közötti utazás, valamint az emberek közötti kapcsolatok és a kereskedelmi kapcsolatok megkönnyítésére, s ezt tovább fogjuk folytatni.

December óta azt látjuk, hogy óriási lelkesedés fogadja ezt az újfajta hozzáállást. Az amerikai kontinens vezetõi támogatásukat fejezték megváltozott politikánk iránt; épp tegnap hallhatták ezt Dilma Rousseff brazil elnöktõl. A közvélemény-kutatások szerint mindkét országban igen erõs a támogatottsága. Egy kubai azt mondta, hogy erre készült egész életében. Egy másik szerint ez olyan, mint egy nagy adag oxigén. Egy kubai tanár egyszerûen ennyit mondott: „Szomszédok vagyunk. Most barátok is lehetünk.”

Az itteni iskolák és egyetemek kubai partnereket akarnak. S mindenekelõtt vannak olyan amerikaiak, akik szeretnék megismerni déli szomszédaikat. És ezeken a kapcsolatokon keresztül a kubaiaknak is segíthetünk jobbá tenni saját sorsukat. Egy kubai-amerikai várakozással tekint az elé, hogy egyesítsék családjaikat, és megnyíljanak a kommunikációs csatornák. Egy másik kertelés nélkül ennyit mondott: „Kuba jövõjét nem lehet túszként tartani a múltban történtek miatt”.

És éppen errõl van szó: a múlt és a jövõ közötti választásról.

Az amerikaiak és a kubaiak egyaránt készek továbblépni. Szerintem itt az ideje, hogy a Kongresszus is így tegyen. Felszólítottam a Kongresszust arra, hogy tegyen lépéseket az embargó megszüntetésére, ami miatt az amerikaiak nem utazhatnak Kubába, és nem folytathatnak ott üzleti tevékenységet. Mindkét párt tagjai között vannak olyanok, akik már hozzáláttak ehhez. Végtére is Washington miért állna saját embereink útjába? Igen, vannak, akik visszafordítanák az idõt, és kettõzött erõvel folytatnák az elszigetelés politikáját. De már igen régen rájöttünk, hogy ez a hozzáállás nem mûködik. Ötven éve nem mûködik! Kizárja Amerikát Kuba jövõjébõl, s még rosszabbá teszi a kubaiak életét.

Ezért arra kérem a Kongresszust, hogy hallgasson a kubai népre. Hallgasson az amerikai népre. Hallgasson egy büszke kubai-amerikai, Carlos Gutierrez szavaira, aki nemrégiben így kelt ki a múltbéli politika ellen: „Kiváncsi vagyok, hogy a kubaiak, akiknek a legalapvetõbb fogyasztási cikkekért órákig kell sorba állniuk a forró havannai napsütésben, úgy érzik-e, hogy ez a hozzállás hasznos a számukra.”

Természetesen senki sem gondolja, hogy Kuba egyik napról a másikra megváltozik. De hiszem, hogy az amerikaiakkal—a nagykövetségen, a vállalkozásokon, és legfõképpen az embereken keresztül–kialakuló kapcsolatok adnak leginkább alkalmat arra, hogy elõmozdíthassuk a demokrácia és az emberi jogok ügyét. Amerika újra és újra bebizonyítja, hogy a világban elfoglalt vezetõ szerepünk része az is, hogy képesek vagyunk a változásra. Ez inspirálja a világot arra, hogy valami jobbat akarjon.

Egy évvel ezelõtt lehetetlennek tûnt volna, hogy az Egyesült Államok újból felvonja a zászlót, a csillagos-sávos lobogónkat havannai követségünkre. Hát ez a változás!

Születésem évében, 1961 januárjában, amikor Eisenhower elnök bejelentette a Kubával való kapcsolataink megszüntetését, ezt mondta: „Reményem és meggyõzõdésem szerint „a nem túl távoli jövõben lehetséges lesz, hogy történelmi barátságunk ismét minden téren rávetüljön normális kapcsolatainkra”. Nos, eltartott egy darabig, de szerintem most itt az idõ. És egy jobb jövõ áll elõttünk.

Nagyon köszönöm! És nagyon köszönöm csapatom azon tagjainak, akik szorgalmasan dolgoztak azon, hogy ez megtörténhessen. Õk is itt vannak. Nem mindig kapnak elismerést. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Jó munka volt!

Forrás: Statement by the President on the Re-Establishment of Diplomatic Relations with Cuba