(SOUTOU, GEORGES-HENRI: Guerre de Cinquante Ans. Le conflit Est–Ouest, 1943–1990)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Georges-Henri Soutou a jelenkori történelem professzora, Párizsban tanít nemzetközi kapcsolatokat, a Sorbonne Egyetemen. A La guerre de Cinquante Ans című könyvét 2001-ben adta ki a párizsi Fayard kiadó. A könyv alcíme – A Kelet–Nyugat konfliktus1943–1990 – pontosabban megjelöli a témát a kevésbé tájékozott olvasó számára is, jelzi hogy a hidegháborúról szól ez a könyv. A korszak igen hosszú és mozgalmas időszak volt, s ezt a könyv nem mindennapi terjedelme is jelzi az olvasónak. A hidegháború továbbá – az első és a második világháború mellett – nyilvánvalóan meghatározó szakasza is a XX. század történetének. A potenciális vásárlót a könyv külleme is vásárlásra csábítja: a szép formátum, a jó minőségű papír, a tartalomjegyzék alapján is jól látható világos szerkezet.

A szerző az e témakörről szóló könyvek jelentős részétől eltérően, nem a hidegháború szokásos „kezdetével” az 1947-es év eseményeivel kezdi a könyvet, nem is a második világháború végével, hanem az előzményekkel, 1941-ig visszamenve. Ez az első fejezet címe: Les buts de guerre en 1941–1945: les racines de la Guerre froide. A fejezetben bemutatja, hogy milyen eltérő érdekek és törekvések mutatkoztak a szövetségesek táborában kezdettől fogva, miközben közös háborújukat vívták a tengelyhatalmak ellen. A második fejezetben a teheráni, a harmadikban pedig a jaltai és potsdami konferenciát elemzi Georges-Henri Soutou. Az utóbbi fejezet kérőmondatos címével (Yalta et Potsdam, bases d’un nouvel ordre européen ou point de départ de la Guerre froide?) mintegy jelzi azt az álláspontját, amely szerint a háború utáni új európai rend alapjait és a hidegháború kialakulásának lehetőségét tulajdonképpen már az utóbbi két konferencián megvették.

A negyedik fejezet kizárólag az 1945–1946-tal foglalkozik, L’ambiguďté (azaz A kétértelműség) fejezetcím az akkori helyzet bonyolultságára utal, arra, hogy a nyugatiak hittek a Szovjetunióval való együttműködésben, a háború alatti szövetségesi viszony fenntartásában. Az Egyesült Államokban még nem volt egyértelmű az addig követett politika feladása és a Szovjetunió sem lépett fel még nyíltan Kelet-Közép-Európában. Az ötödik fejezetben is igen szűk időszakkal foglalkozik Soutou, csak az 1947. esztendőt veszi górcső alá. A világháború végét követő lényegében két évnek két külön fejezetben tárgyalása megerősíti a szerző azon interpretációját, amely szerint a hidegháború kezdeteinek megértése, a háttérben lévő indokok és mozgatórugók ismerete nélkül nem ismerhetjük igazán a korszakot sem. És a szerző ennek a megismertetésnek eleget is tesz, olvasmányosan és behatóan mutatja be a korszakot.

1948–1949-et Les premičres grandes crises et les débuts de la construction occidentale fejezetcímmel tárgyalja a szerző, aprólékosan, a részletekre odafigyelően, ugyanakkor a könyv egészére jellemző olvasmányos stílusban. A „nagy válságok” sarában a prágai kommunista puccsról, a jugoszláv–szovjet szakításról, a Zsdanov-doktrínáról, a berlini blokádról ír. A nyugati oldalon zajló változásokból mindenekelőtt brüsszeli szerződést és a Vandenberg-határozatot emeli ki a következő időszakokat is meghatározó eseményekként.

A hetedik fejezet az 1949 és 1952 közötti időszakot öleli fel, és leginkább a koreai háborúra helyezi a hangsúlyt. A nyolcadik fejezet a Sztálin halálát követő, 1955-ig tartó „első détente”-tal foglalkozik, míg a kilencedik fejezet az 1956–1958-as krízisekkel: a szuezi válsággal, a magyar forradalommal, melyeket a könyv külön kezel, jól kiemelve közel-keleti eseményeknek Magyarországra való kihatását. A magyar forradalom és szabadságharc a későbbiekben is összehasonlítási alapként szolgál a műben, például az 1968-as prágai tavasz, vagy az 1980-as lengyelországi Solidarnosc mozgalom kapcsán, az esetleges szovjet beavatkozás kérdésének tárgyalásakor. Ám itt, sajnálatosan, a recenzens nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy míg a szerző a lengyel neveket, mint például Wałesa nevét az „ł” írásjel megtartásával használja, addig Kádár János nevét következetesen végig „Kadar”-nak írja. Georges-Henri Soutou kiemelt figyelmet fordít a korszak legfontosabb szereplőinek bemutatására. Közülük is a szovjet vezetőket és az amerikai elnököket, tehát a két meghatározó fél első embereit különös figyelemmel részletesen bemutatja, elsősorban természetesen a nézeteiket, a politikájukat. Így Sztálin halála után a különös részéletességgel követhetjük nyomon főtitkári poszt várományosai közötti nézeteltéréseket és vitákat, hogy miként győzedelmeskedett Hruscsov. A szerző külön fejezetet szentel a két következő nagy krízisnek, a berlini válságnak és a kubai rakétaválságnak. Ezeken az oldalakon vázolja fel a szerző a nukleáris fegyverrel kapcsolatos doktrínákat és azok változását. Az atomfegyverek kifejlesztése és használatuk elkerülése központi kérdése volt az egész hidegháborúnak, hiszen végül is mégis minden e körül forgott. Georges-Henri Soutou interpretációja szerint nem maga az atomfegyver, a két szuperhatalom egymás megsemmisítésére képes atomarzenálja volt a korszak stabilizálója, hanem a katonai doktrínáik, a nukleáris hatalomhoz való hozzáállásuk, a közös érdek felismerése és realista respektusa, végsősoroson a krízishelyzetek megoldására, főleg megelőzésére irányuló törekvésük. Erre szolgált a forródrót létrehozása Moszkva és Washington között. A közös érdek vezetett az 1963-as atomkísérleteket korlátozó egyezménytől az atomsorompó egyezményig, és azon át a SALT-tárgyalásokig.

A kubai rakétaválságot követő időszakot tárgyaló 12. fejezetben – a kubai válság tekinti egyébként a hidegháború csúcspontjának a szerző, hiszen a két fél azokban a napokban nem állt messze a nukleáris háború elindításától – a konzekvenciák levonásának áttekintését adja a könyv. A 13. fejezetben, pedig az 1964–1967-es időszakra ad bepillantást, a prágai tavasz, a hatnapos háború, a vietnami háború ismertetésével. Ezt követően, a 14. fejezetben az 1960–1970-es évek fordulójának egy másik lényeges elemét mutatja be: az NSZK keleti politikáját, az Ostpolitikot. A 15. fejezet pedig a helsinki konferenciát, az előkészületeket és a záróokmányt írja le.

Az ezt követő fejezetek az iráni, lengyelországi és afganisztáni helyzetre koncentrálnak, majd az SS20-as rakéták telepítéséra adott nyugati válaszra, a nyugat-európaiak hozzáállására a Pershing-rakéták telepítéséhez, majd külön elemzi a szerző Gorbacsov „feltűnését a színen” és az események olyatén való alakulását, melyek végül a Szovjetunió felbomlásához vezettek.

A mű értékét különösen növeli, hogy a szerző nemcsak a valóban megtörtént eseményeket írja le, hanem rendszerint ismerteti a lehetséges „forgatókönyveket” is, elsődleges forrásokat, leveleket, naplókat ismertet és idéz, láthatjuk minek alapján mérlegeltek, ítéltek, döntöttek a történelmi szereplők.

Az ötvenéves háborúról szóló könyvet ajánlom azoknak is, akik még nem rendelkeznek elegendő ismeretekkel a mai napok történéseit is meghatározó korszakról, hiszen olvasmányos stílusa miatt nyilván felébred bennük a mélyebb megismerés iránti vágy; de haszonnal forgathatják azok is, akik ismerői, szakértői a korszaknak. Georges-Henri Soutou műve a francia nyelv kedvelői és művelői számára pedig különlegesen kellemes olvasmány, elegáns, választékos, szakszerű ugyanakkor közérthető nyelvezete miatt.

SOUTOU, Georges-Henri: Guerre de Cinquante Ans. Le conflit Est–Ouest, 1943–1990. Librarie Arthčme Fayard, 2001. 768 old.