A tömegpusztító fegyvereket tekintetében 1967-ben változás történt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hozzáállásban, ismertes, hogy a NATO-tagállamok titokban megegyeztek abban, hogy az elrettentést illetően elsősorban hagyományos és nukleáris fegyvereikre helyezik a hangsúlyt, így a biológiai és vegyi fegyverek terén lehetőség nyílt a leszerelési tárgyalások megkezdésére. A NATO-ban megegyezés alakult ki arról, hogy csak a védekezéshez, kizárólag válaszcsapás céljából tartanak készenlétben biológiai és vegyi fegyvereket. 1969-ben elkezdődtek és 1972-ig a tömegpusztító fegyverek e kategóriájában tartozó fegyverek korlátozását/tiltását célzó angol–amerikai–szovjet tárgyalások, az egyezménnyel kapcsolatos egyeztetések és a szövegezés. Hamarosan kiderült azonban, hogy a biológiai és toxin fegyverek, valamint a vegyi fegyverek együttes betiltása túl bonyolult és sok akadályba ütközik, éppen ezért 1971 tavaszától a genfi leszerelési értekezlet csak a biológiai és toxin fegyverek betiltását célzó megállapodásra összpontosított. A biológiai és toxinfegyver tilalmi egyezményt 1972. április 10-én nyitották meg az aláírók előtt három helyszínen: Moszkvában, Washingtonban és Londonban. Akkor 70 ország írta alá, a tilalmi egyezmény azonban csak 1975. március 26-án lépett életbe. Ez az egyezmény az első olyan nemzetközi szerződés, amelynek célja a tömegpusztító fegyverek egy teljes kategóriájának a megszüntetése. A megállapodás tilalmat rendel el az olyan mikrobiológiai vagy egyéb biológiai hatóanyagok, valamint toxinok fejlesztésére, gyártására, tárolására és megszerezésére, amelyek nem kórmegelőzési, védekezési vagy más békés célokat szolgálnak. Ezen utóbbi kitétel egyfajta kiskaput is jelent az egyezmény aláírói számára, hiszen a mai modern technikai szint mellett nagyon nehéz megmondani, hogy egy cég, amely a fent említett békés célokat hivatott szolgálni az adott anyag kutatásával, vajon nem foglalkozik-e biológiai fegyver előállításával. Maga a tilalom nem csak a biológiai fegyverként alkalmazott anyagokra, hanem a szükséges felszerelésekre és szállítóeszközökre is kiterjed, melyeket egy esetleges biológiai támadás esetén alkalmazhatnak. Az egyezmény nem rögzíti a biológiai és toxin fegyverek használatának tilalmát, mert erről az 1925-ös genfi jegyzőkönyv rendelkezik. Az egyezmény létrejötte természetesen nem jelentette azt, hogy minden aláíró állam egyértelműen betartja annak rendelkezéseit. A genfi jegyzőkönyvhöz hasonlóan az 1972. évi biológiai és toxinfegyver tilalmi egyezmény sem létesített ellenőrzési rendszert, amely biztosíthatta volna a rendelkezések teljesítését. Magyarország 1972. december 27-én csatlakozott az egyezményhez azáltal, hogy Moszkvában, Londonban és Washingtonban letétbe helyezte az egyezményt megerősítéséről szóló okiratait, majd az egyezményt az 1975. évi 11. sz. törvényerejű rendelettel hirdette ki. Az egyezmény mai napig fennálló hiányossága a verifikációs rendszer hiánya, a probléma megoldására irányuló törekvésekben Magyarország is aktív szerepet vállalt az 1994-től 2001-ig terjedő időszakban. Az egyezmény előírásainak megvalósulását és az újabb fejleményeket a részes államok ötévente tartott felülvizsgálati konferenciákon tekintik át. A legutóbbi felülvizsgálati konferencia 2006. őszén volt. Forrás:1975. évi 11. törvényerejű rendelet. In Jablonszky László: Comp-Lex CD-Jogtár. Budapest, 2000. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Közreadja Bálint Lajos |
