Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 SZÓCIKK
Északi Áramlat

Északi Áramlat

Az Északi Áramlat (angol nevén: Nord Steam) tervezés fázisában levő földgázvezeték, amely közvetlenül, más országok szárazföldi területét nem érintve köti majd össze Oroszország és Németország gázhálózatát. A vezeték a Finn-öblön és a Balti-tengeren keresztül húzódik majd mintegy 1198 km hosszan. Kiindulópontja Észak-Nyugat-Oroszországban, a finn–orosz határ közelében fekvő Viborgban, célállomása pedig az észak-németországi Greifswald lesz. Az Északi Áramlat világ leghosszabb tenger alatti vezetékei közé tartozik majd. (Az Északi Áramlat elnevezés alatt szűk értelemben csak a vezeték tengeri szakaszát szokás érteni, tágabb értelemben véve az egész vezetéket, beleértve annak német és orosz szárazföldi területeken fekvő szakaszait és kiszolgáló egységeit is.)

 A kivitelező a Nord Stream AG, a svájci Zugban, svájci jog szerint bejegyzett részvénytársaság, amely fióktelepet működtet Moszkvában. A cég tulajdonképpen egy három társaság által létrehozott joint venture. A hármasfogatban 51%-kal orosz Gazprom a többségi tulajdonos, a kisebbségi tulajdonosok a BASF és az E.ON, mindketten 24.5%-kal. Negyedik tulajdonosként várhatóan belép még a holland Gasunie is, 750 millió euróval.

A vezeték igazán Gerhard Schröder német kancellár (1998–2005) neve kapcsán került be először a köztudatba. Schröder 2005 novemberében, mandátumának utolsó heteiben döntött a terv mellett és aláírásával megerősítette azt. Mint később nyilvánosságra került, Schröder megkapta a Nord Stream AG magas fizetéssel járó felügyelőbizottsági elnöki tisztségét.

A tervezett nyomvonal térsége, vagyis a Finn-öböl és a Balti-tenger vizei nem számítanak nyílt tengernek. Az útba eső területek mind valamely nemzeti jog hatálya alá tartoznak, a parti államok felségterületét vagy kizárólagos gazdasági övezetét alkotva. A vezeték így szükségszerűen érinti majd számos partmenti állam szuverenitását.

A jelenleg tervezett vonalvezetés szerint a vezeték Viborgtól indulva a következő területeken halad majd át: orosz felségvizek (96 km), orosz kizárólagos gazdasági övezet (396 km), finn kizárólagos gazdasági övezet (482 km, ezen a területen a nyomvonal még változhat), svéd kizárólagos gazdasági övezet (37 km), dán kizárólagos gazdasági övezet (70 km), német kizárólagos gazdasági övezet (33 km), német felségvizek (33 km).

A terv, hogy a nyugat-európai és az orosz hálózat Észak felől közvetlen összeköttetésbe kerüljön még 1997-ben született. Megálmodói a Gazprom és egy finn gázvállalat voltak. A kivitelező cég mai tulajdonosai 2005-ben kötötték meg a keretmegállapodást, a projekt 2006 októberében vette fel hivatalosan is az Északi Áramlat nevet. A kutatómunkálatok 2007 végén kezdődtek, a vezetékpár első darabja várhatóan 2010-ig kerül lefektetésre. A megállapodásnak megfelelően a Gazprom 2011-től kezd majd gázt szolgáltatni, évi mintegy 27.5 milliárd köbméter kapacitással. Várhatóan 2011-re az elsővel párhuzamosan lefektetésre kerül a második vezeték is és így a teljes kapacitás eléri majd az évi 55 millió köbmétert. Ez a mennyiség körülbelül 20 millió európai háztartás fogyasztását fedezi.

A vezeték tenger alatt húzódó szakaszának kivitelezése jelentős költséggel jár. A kivitelező Nord Stream AG 5 milliárd euróra becsüli ezt az összeget. Más, független becslések szerint viszont az összeg akár a 7.37 milliárd eurót is elérheti. Mivel a vezeték a tenger alatt kerül lefektetésre, kivitelezésének fajlagos költségei mindenképpen meghaladják a szárazföldi vezetékekét. A kivitelezésben résztvevő államok ennek ellenére jó és ésszerű befektetésnek tekintik, mivel általa a gázárak csökkenésére számítanak. A fogyasztói árból ugyanis kiesnek az eddigi tranzitországoknak fizetett tranzitdíjak. A tenger alatti vezeték fenntartási költségei azonban magasak, és a hosszú tenger alatti szakaszok bonyolultabb technológiát tesznek szükségessé. (Nagyobb teljesítményű kompresszorokra lesz szükség a vezeték működtetéséhez).

A fő mozgatórugó mégis Nyugat-Európa gázellátásának biztonsága és a kiszolgáltatottság csökkentése. Az Északi Áramlat stratégiai jelentősége abban áll majd, hogy általa közvetlen összeköttetés létesül az orosz hálózat és kitermelőhelyek, valamint a nyugat-európai felvevőhálózat között. Az eddigi kelet-európai tranzitországok szárazföldi területét nem érintve juthat majd el a gáz a kitermelő Oroszországból a nyugat-európai célországokba. A 2005 végi ukrán gázválság és kölcsönös orosz–ukrán fenyegetőzés felhívta figyelmet a tranzitországok magatartásából fakadó kockázatokra. A kelet-európai tranzitországok számára többszörös kihívást jelent az Oroszország–Nyugat-Európa  közötti közvetlen gázvezeték összeköttetés: nem tudják megakadályozni a gáz Nyugat-Európába való továbbjutását („elzárni a csapot”), nem tudják saját fogyasztásuk fedezésére felhasználni („megcsapolni”) a gázt, ráadásul elesnek a tranzitdíjaktól. A Kaczinsky-kormány nyíltan kimondta, hogy a terv ellentétes Lengyelország gazdasági érdekeivel, így a lengyel kormány nem szeretné, ha gazdasági övezetén áthaladna a vezeték. Észtország megtagadta az engedélyt a kutatómunkálatok felségvizein történő megkezdéséhez.

A többi érintett ország nem szegült szembe ennyire nyíltan a projekttel, de számos kifogást emeltek a tervezett nyomvonal ellen. Számos politikai, ökológiai és biztonságpolitikai aggály vetődött fel, és ennek köszönhetően a nyomvonal már eddig is több alkalommal módosult. 2007 augusztusban eldőlt például, hogy a dán Bornholm-szigetet Északról és nem Délről kerüli majd meg a vezeték. Ám a Finn-öböl másik partján fekvő Finnország is igyekszik akadályozni a projektet környezetvédelmi aggályokra hivatkozva. Helsinki a tengerfenéken lerakódott kadmium (mérgező nehézfém) üledék felszabadulásától és természetvédelmi területinek szennyeződésétől tart. A vezetéknek megépülése esetén szükségszerűen át kell haladnia az öböl menti két ország valamelyikének gazdasági övezetén. Svédország szintén környezetvédelmi okokra hivatkozva kérte a nyomvonal módosítását. (A tervezett területen állítólag egyenetlen a tengerfenék, aknák és hajóroncsok tarkítják.) Jogosan merülnek fel mindezen környezetvédelmi aggályok. Azonban más jellegű megfontolások is hangot kaptak. A megépítendő vezeték és az általa generált hajóforgalom biztonsági aggályokat is felvet. A Balti-tenger az egyik legsűrűbb hajóforgalmú térség, és a közlekedő hajók többsége orosz hajó. A vezeték lefektetése és karbantartása még jelentősebb orosz tengeri jelenlétet vonhat maga után. Az érintett országok többségében mindezek mellett történelmi okok miatt is erős a német–orosz tervekkel szembeni társadalmi ellenállás.

A Nord Stream AG egyik vezetője, Alekszandr Medvegyev a 2007 novemberi energia világkongresszuson máris visszavágott az ellenzőknek. Gázhiányt jósolt Európának arra az estre, ha az Északi és a Déli Áramlat terve meghiúsulna.

Megállapíthatjuk, hogy az Északi Áramlat jelentősége jócskán túlmutat a Balti-tenger térségén. A projekt a szénhidrogének kitermelése és felhasználása körül zajló európai jelentőségű politikai és gazdasági játszma részét képezi. Nyilvánvaló, hogy rövid és középtávon növekszik az EU gázfüggősége, és a közösség egyre jelentősebb gázimportra szorul. Jelenleg gázszükségleteinek 50%-át külső országokból importálja. Ez az arány a szükséglet növekedésével 2030-ra 70%-ra emelkedhet, miközben az EU saját gáztermelése folyamatosan csökken, készletei kimerőben vannak. Az EU-nak nincs ugyan közösségi energiapolitikája, de bizonyos alapelvek megfogalmazódtak: a közösség az energiaimport diverzifikációjára törekszik; a hálózati szállítókapacitásnak és a szállításnak állami tulajdonban kell maradnia; az EU-s versenypolitika ún. unbundling elvéből eredően az energiatermelést és hálózatüzemeltetést (szállítókapacitást) szét kell választani, vagyis nem végezheti a kettőt ugyanaz a tulajdonosi kör. stb. (Az utóbbi elv természetesen sérti az energiaipari nagyvállalatok érdekeit, amelyek egy része stróman cégeken keresztül, közvetett befolyással igyekeznek megkerülni azt.) Az EU-államok közös érdekeinek érvényesítését könnyen meghiúsíthatja, ha a tagországok egyénileg, egymástól függetlenül állapodnak meg az energiaellátó országokkal. (Azok pedig magától értetődően igyekezni egyenként tárgyalni, a Gazprom gyakorlatát az elemzők „a Kreml európai szalámitaktikájának” nevezik.) Az Északi Áramlat tervezése előtt és közben részben attól függetlenül a Gazprom számos nagy európai gázvállalattal, köztük francia, német, brit és dán cégekkel kötött szerződéseket jelentős gázmennyiségek szállításáról egészen 2035-ig. Ez azt is jelenti, hogy az Északi Áramlat szállítókapacitásának jelentős részét már előre lekötötték ezekkel a szerződésekkel. Ezen megrendelések teljesítésének jelentős része tehát 2011-től már valószínűleg az Északi Áramlaton keresztül fog lebonyolódni. A szállított gáz nagy része egyébként a már kitermelés alatt álló szibériai Juzsno Russzkoje olajmezőből fog származni.

A létesítmény üzembe helyezésének utolsó feltétele az lesz, hogy a megépült vezetéket hozzá kell csatolni a meglévő német hálózathoz. Ehhez azonban a német kormány még nem adta meg a hivatalos engedélyt.

A tágabb kontextust vizsgálva megállapítható, hogy az orosz kormány által szoros felügyelet alatt tartott Gazprom igyekszik növelni részesedését az európai gázellátásban és a földgáz kitermelésében. Több terv is született Európa irányába haladó orosz érdekeltségű vezetékek építésére. Az Északi Áramlat egyike ezeknek. Előkészítő szakaszban van még például a Déli Áramlat (South Stream) és a Kék Áramlat (Blue Stream) terve is. (Velük szemben a Nabucco uniós kezdeményezés.) Oroszországnak elsőrendű gazdasági érdeke a gázexport, és az is, hogy megbízható partnernek tekintsék Európában. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Oroszországból érkező gáz csak hosszabb távon és részben váltható ki az észak-afrikai, a közép-ázsiai és közel-keleti forrásokkal. (Varga Miklós)

GROTIUS KÖNYVTÁR


Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2014 Grotius