publikációk a szerzőtől »

A bajok mindig onnan származnak, ha egy ország földrajzi értelemben magáénak érez és tekint egy olyan területet (régiót, megyét), amely se nyelvi, se kulturális értelemben nem tartozik hozzá. Akár hozzátapad geográfiailag, akár nem. Az alábbiakban szemléletes példákkal fogok élni.

Kezdjük azonban azzal, hogy a Krím félsziget bekebelezése Oroszország által – ami az ott élõ emberek túlnyomó többségének az akaratával találkozott – a nemzetek közösségének nagyobbik fele által törvénytelennek minõsül, mert Ukrajna alkotmánya nem engedi meg, hogy az ország területi épségének megcsonkításáról NE az egész lakosság, hanem csak a csonkításban érdekelt szegmense döntsön. Ez az okfejtés – noha formailag látszólag rendben van – kicsit sánta. Tudniillik a független Ukrajna elsõ alkotmánya (1992) nemcsak létrehozta a Krími Autonóm Köztársaságot, hanem olyan joggal ruházta fel, hogy külkapcsolatait, ha akarja, önállóan alakítsa. Ez utóbbiban kimondatlanul is benne volt az Oroszországhoz való „visszatérés” történelmi opciója. (A Krímet, mint köztudott, a szeszélyes Hruscsov 1954-ben – késõi elégtétel gyanánt a korábbi, nem utolsó sorban a világháborús szenvedésekért – egy tollvonással leválasztotta Oroszországról, és odaajándékozta az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaságnak. A Krím, lévén a Szovjetunió az, ami, körülbelül azon ment át, mint amikor valaki önnön tulajdonát az egyik zsebébõl a másikba teszi.)

Letölthető publikációk:

Kettos-merce

463 KB

PDF dokumentum

2014.04.22.