Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 RECENZIÓ
Gery Klára
Egy európai formátumú olasz politikus – Alcide De Gasperi

(M. SZEBENI GÉZA: Alcide De Gasperi, egy kereszténydemokrata a 20. században)

A szerző, M. Szebeni Géza politológus, volt diplomata, az MTA köztestületének tagja. Éveken keresztül élt az olasz fővárosban, ahol alkalma nyílt behatóan tanulmányozni a De Gasperiről fellelhető forrásokat és szakirodalmat. Aprólékos kutatómunkával dolgozta fel azokat, munkája során mind az államférfi összegyűjtött beszédeire, levelezésére, mind a kor- és pályatársak visszaemlékezéseire és leírásaira, valamint korabeli lapokban megjelent írásokra támaszkodva. Ezeket rendszerezve, összefoglalva és kiegészítve tárja most elénk tanulmánykötetét.

A mű joggal nevezhető hiánypótló alkotásnak, hiszen De Gasperi élete, munkássága hazánkban kevéssé ismert. Történelmi tanulmányainkból ugyan homályosan dereng a neve, de konkrét tényeket, eseményeket nem igazán tudunk felidézni vele kapcsolatban. Ezt az űrt tölti be M. Szebeni Géza műve. De Gasperi életén és munkásságán keresztül egyúttal remek korrajzot nyújt a századforduló és a XX. század első felének Olaszországáról és nemzetközi viszonyairól.

Alcide De Gasperi 1881-ben született, az első világháború végéig az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ám nagyrészt olasz ajkú Trentino tartomány egyik falujában. Általános iskolai tanulmányait a trentói püspöki iskolában folytatja – innen eredeztethető mély vallásossága, katolikus meggyőződése és a keresztényszociális tanítások iránti érzékenysége, amelyek később egész politikusi pályafutására rányomják bélyegüket. A gimnázium elvégzése után Bécsben jár egyetemre, egyre több időt szentelve társadalomtudományi és szociális kérdések tanulmányozásának. Gondolatai, írásai a korabeli katolikus lapokban jelennek meg. Bécsben találkozott először a keresztényszocializmussal, illetve ebben az időben ismerkedett meg a XIII. Leó pápa Rerum novarum c. enciklikájának kapcsán kibontakozó olasz kereszténydemokrata mozgalommal. Ezzel összhangban alakul ki fokozatosan a fiatal De Gasperinek azon meggyőződése, miszerint az egyház szociális tanítását – a kereszténydemokrata modell mintájára – össze kell egyeztetni a politikai mozgalmakkal. Álma, hogy a katolikus tömegek úgy szerveződjenek politikai egységbe és hajtsák végre szociális programjukat, hogy közben mindvégig összhangban álljanak az egyház által támasztott elvárásokkal.

De Gasperi egyre ismertebb személyiséggé vált mind az olasz, mind a bécsi katolikusok körében. Az egyetemi tanulmányok után visszatért a trentinói közéletbe, ahol az Olaszországhoz történő csatlakozást követelőkkel ellentétben a tartomány Monarchián belüli autonómiájáért száll síkra, már ekkor tanúbizonyságot téve egy fontos tulajdonságáról, a kompromisszumkészségről. Ez, az együttműködésre törekvés és ennek jegyében történő megoldáskeresés igénye húzódik majd végig egész politikai pályafutásán.

1911-ben az osztrák parlament keresztényszocialista frakciójában foglal helyet,  hat éven át képviselő. A Monarchia végnapjaiban Trentino olasz ajkú kisebbsége olasz állampolgárrá vált ugyanis a háború végezetével a régiót Olaszországhoz csatolták. De Gasperi ekkor belépett a frissen megalakult Olasz Néppártba. Politikai hitvallásához hűen először itt is a többi politikai erővel való együttműködés szükségességét és lehetőségét vallotta, ám a fasizmus és nacionalizmus előretörését látva módosította álláspontját. Ennek ellenére egy ideig még mindig lehetségesnek tartotta a demokratikus rendszer fenntartását és abban a néppárti képviselők részvételét. (Időközben az Olasz Néppárt országos vezetője lett.) Az 1920-as évek közepére viszont belátta az együttműködés lehetetlen voltát, szakított a totálissá váló fasiszta rendszerrel, és közel húsz évre visszavonul az olasz politikától és közélettől.

Az 1925 és 1943 közötti években De Gasperi sorsát túlzás nélkül nevezhetjük kalandosnak. Előbb letartóztatták és több mint egy évre börtönbe vetették a Mussolini-rezsim kiszolgálói, majd, mivel a rendszer ellenségeként sehol nem kapott munkát, a Vatikáni Könyvtárban helyezkedett el, segédkönyvtárosként. Írásait az egyik vatikáni lapban publikálta álnéven, miközben új társadalmi modell kialakításán dolgozott, amelyben az egyház szociális tanítását társadalmi akció formájában kívánja megjeleníteni. A kereszténydemokráciának nevezett program a Mussolini-rezsim bukását követően kelt életre, és általa De Gasperi is visszatér előbb a nemzeti, majd a nemzetközi politika színpadára.

Az események felgyorsultak, De Gasperi újjáépítette a kereszténydemokrata pártot (Democrazia Cristiana). Olyan, a széles néptömegek számára is vonzó programot ajánlott, amely a fasizmus felszámolásával együtt teljes rendszerváltást helyezett kilátásba. Ezzel egy időben meg akarta mutatni, hogy kereszténydemokrataként is együtt tud működni a kommunistákkal, ha az ország demokratikus újjáépítése a tét – az együttműködésre kezdetben a kommunista párt is hajlandónak mutatkozott. Azáltal, hogy a kommunistákat beemelte és benntartotta a kormányban, hozzájárult ahhoz, hogy csupán a kormány, és ne az alkotmányos rendszer ellenzéke legyenek. Az együttműködést a Vatikán kezdettől fogva nem nézte jó szemmel, és ellenérzésének hangot is adott. De Gasperi kezdetben megpróbálta jobb belátásra bírni a Szentszék illetékeseit, de hamar rá kellett döbbennie, hogy vállalkozása reménytelen. Innentől kibékíthetetlen ellentét feszült a politikus és a Vatikán között, amely sokszor okozott lelkiismeret-furdalást a gyermekkorától katolikus szellemben élő államférfinak.

1945 végétől De Gasperi immár miniszterelnökként irányította a háború borzalmaiból újjáéledő országot. Kormányfőként mindent megtett azért, hogy kivezesse Olaszországot a nemzetközi elszigeteltségből, és visszaterelje az európai nemzetek közösségébe. Az ország részt vett a Marshall-segélyben, alapító tagja lett az Európa Tanácsnak és a NATO-nak. A kormányfő a katonai szövetségi rendszert csupán szükséges lépésnek tartotta, és úgy vélte, hogy az európai nemzetek számára a jövőt nem az erő, hanem a demokratikus módszerek türelmes alkalmazása, a szabadság tiszteletben tartása jelenti. Erre szolgáltatott példát az Európai Szén- és Acélközösség, amely az első lépést jelentette az európai integráció útján. De Gasperi vezetésével Olaszország csatlakozott az integrációhoz, a politikus egyúttal olyan együttműködési területeket vázolt fel, amelyek gyakorlati megvalósulására még majd fél évszázadot várni kell – nem véletlenül érdemelte ki a „jövőből érkezett európai politikus” elnevezést.           

Alcide De Gasperi tehát megteremtette a háború utáni Olaszország belső politikai stabilitását, kialakította az ország új nemzetközi kapcsolatrendszerét. Nyolc éven keresztül folytatott miniszterelnöki tevékenysége nem csupán az olasz rendszerváltás és konszolidáció, hanem az Európa-építés szempontjából is meghatározó jelentőségű. Azt, hogy az évtizedes ellentét után a Vatikán is megbocsátott neki, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1954-ben bekövetkezett halála után síremléke a római San Lorenzo fuori le Mura templom előterében kapott helyet.

M. Szebeni Géza tanulmányának témaválasztásán – a modernkori Olaszország egyik legnagyobb formátumú államférfijának bemutatásán – kívül kiemelendő a kötet pozitív jellemzőjeként az olvasmányos stílus is. A szerző gördülékeny előadásmódjával, kellő, ám nem túlzottan sok idézet használatával a művet olvasva magunk is az események részeseinek érezhetjük magunkat. Az idézetek fordítása pontos és irodalmi igényű. Feltétlenül megjegyzendő a szerzőnek azon megoldása, hogy a mű szempontjából kevésbé lényeges, ám mégis említést érdemlő évszámokat a szöveg alatt, lábjegyzetben helyezi el. Így kielégíti az olvasó információigényét, ám mégsem töri meg a szöveg egységét. A felhasznált szakirodalom mennyisége és minősége impozáns – igaz, a szerző csak válogatott olvasmányjegyzéket közöl a mű végén, ám a lábjegyzetekből világosan kitűnik, hogy az általa felhasznált irodalom ennél jóval szélesebb körű.

Negatívumként inkább csupán szerkesztési, esetenként stilisztikai hibákat vethetünk a szerző, de talán inkább a kiadói szerkesztő szemére. Nyomdahibák a 200 oldalas műben csak mintegy 4-5 alkalommal fordulnak elő. Közülük is egy az, ami értelemzavaró: a Marshall-segélyben részesülő államokról beszélve M. Szebeni Géza egy esetben tizenhat, másszor tizenhét országról tesz említést – ám lehet, hogy csak a nyomda ördöge játszott velünk. Szembeötlő viszont egy-egy alkalommal a szerző önismétlése, amikor is egy korábban már használt, jellegzetes mondatát, gondolatát ismétli meg szinte szóról szóra néhány oldallal később – de ez sem fordul elő olyan gyakran, ezért bocsánatos bűnnek tekinthetjük.

Ami a recenzenst kissé zavarja, az a könyv tagolatlansága: a bevezető rész nem válik külön magától a főszövegtől, és később, a szövegen belül is szinte egybefolynak a különböző részek. Ez egy tíz-húsz oldalas tanulmány esetében természetes és bevett megoldás, ám egy kétszáz oldalas, szemmel láthatólag nagy idő- és energiaráfordítással készített, alapos munka megérdemelt volna annyi plusz erőfeszítést, hogy egyes részeit különálló fejezetekre tagolva átláthatóbbá, kevésbé „sűrűvé” váljék. Ettől az egy hiányosságtól eltekintve jól és könnyen olvasható, kellő gondossággal szerkesztett könyvet vehet kezébe az olvasó.

Összegezve, M. Szebeni Géza művét mindenképpen ajánljuk olvasmányként azoknak, akik teljes és hű képet szeretnének kapni egy XX. századi kereszténydemokratáról, Alcide De Gasperiről.

M. Szebeni Géza: AlcideDe Gasperi, egy kereszténydemokrata a 20. században. Magyar Szemle Könyvek, Budapest, 2007. 204 o. ISBN 978-963-8517-19-7

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2022 Grotius