A globalizáció fogalma az 1990-es évek elején terjedt el az arab sajtóban. A szó arab megfelelője, az ‛awlama sem sokkal korábbi. Az ‛ālam (világ) szóból alkották meg Egyiptomban, s onnan terjedt el a keleti arab világban. Miután a jelenség egyre erőteljesebben éreztette a hatását az arab világban is, a globalizáció fogalma az 1990-es évek közepére vált annyira elterjedtté, hogy 1996-ban megrendezték az első konferenciákat a kérdéskör vizsgálatára a különböző tudományágakban. 1996/1997-ben jelentek meg az első arab nyelvű könyvek, részben fordítások, részben arab szerzők művei, amelyek a címükben tartalmazták a globalizáció szót. Szinte azonnal elkezdődött a vita a fogalom meghatározásáról, a jelenség pozitív vagy negatív jellegéről, történeti gyökereiről és kialakulásának előzményeiről, valamint arról, hogy az élet mely területén van elsődleges hatása az arab világ számára. A kutatók egy jelentős része a globalizáció piacközpontúságára helyezi a hangsúlyt (ld. pl. Sa‛d, 1996). Sokan azonban (pl. Yasīn, 2000) csak a régi politikai-gazdasági uralom új köntösbe öltöztetésének látják a globalizációt. Ismét mások (pl. al-Atrash, 1998) a globalizációt átfogó gazdasági, kereskedelmi, ideológiai és kulturális uralomra való törekvésnek fogják fel. Vannak azután, akik a globalizációt nem pusztán nagyhatalmak világuralmi törekvéseinek és mesterkedésének tartják, hanem a civilizációs és technikai fejlődés által létrehozott objektív valóságnak, amely ugyan a kapitalista fejlődés egy szakasza, de attól függetlenül is létezik, és a kapitalizmus (remélt) bukása után is fennmarad (Hāfiz 1998:474, al-‛Azm 1996:17-21). A nem közgazdász értelmiség számára azonban a kulturális globalizáció számít elsődlegesnek (Hijāzī, 1998:5-11). Amikor az arab szociológusok és társadalomtudósok többsége a globalizáció legfontosabb működési területének az arabság szempontjából a kultúrát tartja, akkor – akárcsak az amerikai kutatók (akiket fordításban nagy számban ismernek) – általában az antropológusok által meghatározott kultúra fogalommal dolgozik: szokások, hagyományok, életmód, viselkedés és magatartásformák, nemzeti sajátosságok, népi és ún. magas kultúrák összessége. Az iszlám világ, és azon belül az arab országok értelmiségi körei évtizedek óta vitatják, hogy milyen hatásokat váltanak ki az ún. nyugati világgal való civilizációs-kulturális kapcsolatok a saját kultúrájukra. Ezt a külső hatást a 19. században és a 20. század első felében elnyugatiasodásnak (taghrīb) nevezték, a II. világháború után elsősorban az amerikanizálódás (amraka) veszélyeire hívták fel a figyelmet, majd az 1990-es évek eleje óta ennek a helyét nagyrészt átvette a globalizáció következményeitől való félelem, ill. az ezekre való megfelelő reagálások kidolgozása. A globalizáció ideológiai és kulturális hatásaira való reakciókat először két fő csoportba kell sorolnunk és el kell választani egymástól az ún. egyetemi értelmiség, s azon belül is a szociológusok és politológusok véleményét, akiket nyugati értelemben véve „világi” értelmiségieknek nevezhetnénk, ha az iszlám világban nem kellene mindenkinek az iszlám mérvadó köreihez igazodnia, és az iszlám vagy iszlamista értelmiség és a vallási emberek megnyilvánulásait. Előbbiek általában csak nagyvonalakban és homályosan utalnak a vallási kérdésekre (megjegyezvén, persze, hogy minden kulturális megnyilvánulás kapcsolódik valamilyen módon az iszlámhoz), és általában sokkal elfogulatlanabbul tárgyalják a globalizáció negatív kulturális hatásainak a kérdéseit, mint azok, akik minden kérdést kizárólag az iszlám szemszögéből vizsgálnak. |