(COHEN, SAMY: Les diplomates. Négocier dans un monde chaotique)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Samy Cohen, a Sorbonne professzora által szerkesztett könyv nemcsak általánosságban foglalkozik a diplomaták munkájával, hanem mélyen kutatja a „miért?-eket” és kritikus szemmel elemzi a diplomaták – főleg Franciaországra fókuszálva – szerepének alakulását az elmúlt évtizedek során. A könyv mindezek mellett betekintést kínál az olvasó számára a diplomaták hétköznapi munkájának olyan szegmenseibe is, amelyek bizonyára kevésbé ismertek a nagyközönség számára.

A szerkesztő a megszokottnál hosszabb, talán leginkább a nemzetközi kapcsolatok elmélete tudományág körébe sorolható bevezető tanulmányban fejti ki nézeteit, értékelését arról, hogy miként látja a világrend és a nemzetközi kapcsolatok változását a szovjet blokk összeomlásától napjainkig. Elemzi, hogy ez milyen hatással volt, illetve van a francia diplomáciára, továbbá rövid betekintést nyújt a francia diplomácia korábbi korszakaiba is. Cohen tanulmányát követően neves, túlnyomórészt francia, egykori és jelenlegi diplomaták rövidebb írásai olvashatók, amelyek tulajdonképpen Cohen interpretációjának szellemében a gyakorlatból vett példákkal illusztrálják azt. Íme a mű társszerzőinek listája, amely igazán változatos és impozáns: Jacques Andréani, aki Franciaország nagykövete volt Egyiptomban, Olaszországban és az Egyesült Államokban is; Georges-Marie Chenu, zágrábi nagykövet a délszláv háború idején; Lucile Desmuolins és Guillaume Devin egyetemi professzorok; Michael Doucin diplomata, a Haut Conseil de la coopération internationale főtitkára; François Heisbourg, a Fondation pour la recherche stratégique igazgatója; Christian Graeff, egykori líbiai majd iráni nagykövet; Didier Leroy, kabuli majd washingtoni nagykövet; François Scheer, mozambiki majd algériai nagykövet; Hubert Védrine, volt külügyminiszter; Philippe Zeller a külügyminisztérium magas rangú tisztviselője, és végül két nem francia diplomata: a brit Joanna Kuenssberg és a holland Marnix Krop.

Samy Cohen fő tézise az, hogy a diplomaták szerepe a közelmúltban jelentősen felértékelődött, és jelenlétük a mai nemzetközi kapcsolatokban fontosabb, mint valaha. E tézis nem utasítja el Rosenau elméletét a „globális turbulenciáról”, azt a teóriát, amely szerint a – főként a szovjet blokk összeomlása után – a bipoláris világ stabilitását egy „új nemzetközi rendezetlenség” (le nouveau désordre mondial) váltotta fel, alapvetően azonban azt állítja, az új, többszereplős rend egyáltalán nem jár az államok és a diplomácia „halálával”.

Ezt az értékelés elfogadva a résztanulmányok azt vizsgálják, hogy a diplomaták hogyan tudnak alkalmazkodni ehhez az új környezethez, ez a változás mennyiben befolyásolja szerepüket, s nem váltak-e a nemzetközi színpad anakronisztikus szereplőivé. A kötet válasza egyértelműen az, hogy a diplomaták továbbra is megőrzik meghatározó szerepüket a nemzetközi kapcsolatok formálásában, sőt jelentőségük mára még inkább növekedett, annak ellenére is, hogy megannyi új szereplővel kell „megküzdeniük” azért, hogy eleget tegyenek érdekérvényesítő funkciójuknak. Ezen kívül paradox módon éppen ez az új többszereplős nemzetközi rend kialakulása az egyik fő oka szerepük felértékelődésének. Az „új nemzetközi  rendezetlenség” világában ugyanis a kötet szerzői szerint még inkább szükséges az állam és diplomácia beavatkozása a rendezetlenség kezelésére, minthogy a diplomaták rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal és képesek megérteni, interpretálni a változásokat, valamint a felmerülő problémákra megoldásokat találni és azokat kommunikálni.

A kötet szerzői szinte valamennyien foglalkoznak azzal a jelenséggel, amelyet a nemzetközi politikaelmélet számos teoretikusa különösen hangsúlyoz, vagyis a globális civil társadalom kialakulásával, azzal a változással, hogy új szereplők jelentek meg a nemzetközi porondon, nem csekély érdekérvényesítő erővel. Így nem ritka, hogy a diplomaták és katonai szakemberek helyét üzletemberek vagy valamely NGO vezető tisztviselői foglalták el. A kötet szerzői elismerik, hogy ez a tény a nemzetközi kapcsolatok realista elméletét – mely azt foglalja magában, hogy a világban az államok a domináns aktorok, akik minél nagyobb hatalom megszerzésére és szuverenitásuk védelmére összpontosítanak – látszik lerombolni, olyan benyomást kelt, mintha az államközi rendszert egy multipoláris világrend váltaná fel, számos nem állami szereplővel tűzdelve. Mindezek ellenére Cohen nem valószínűsíti, hogy ez a változás az államok döntésbefolyásolási szerepének végét jelentené, sőt a kötet külön fejezetet szentel annak, hogy az államok szerepének szükségességét indokolja. Végső soron úgy látja, hogy paradox módon az új aktorok megjelenése még erősíti is szerepüket, talán „még több” államra is van szükség.

Ezt a tézist Cohen a mind gyakoribb terrorcselekményekkel is alátámasztja, kimutatja, hogy a terrorizmus nemzetközi jelenséggé válása még inkább világossá tette az államok sérülékenységét, de egyben mobilizálta is azokat, a közöttük lévő együttműködés erősítése irányába hajtotta azokat. (A szerkesztő egyik első példaként említi a baszk terroristák megfékezése céljából létrejött francia–spanyol együttműködést.) A nemzetközi terrorizmus megjelenése szintén a diplomaták még aktívabb szerepvállalását kívánta meg, minthogy ők rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal a konfliktushelyzetek kezelését illetően. A terroristák és bűnszervezetek, mint a nemzetközi kapcsolatok új meghatározó szereplői, mindenképpen érdekes felvetés, de ha a nemzetközi  politikára gyakorolt befolyásukat és hatásukat nézzük, úgy teljes mértékben helytálló és célszerű ezeket is a nemzetközi kapcsolatok aktorainak tekinteni.

A fejlett országok (elsősorban az OECD-országok) közötti kapcsolatok változását elemezve a könyv a  gazdasági függőség növekedésének jelenségét emeli ki. A növekvő kooperációt mindenképp pozitív következménynek tekinti, de kiemeli, hogy a függőség kapcsán felmerül a sokat vitatott „szuverenitás sérülésének” kérdése is, másfelől a függőség komoly kötelezettségek vállalásának követelményét generálja.

A kötet betekintést nyújt a francia diplomácia egyes korszakaiba is. A harmadik köztársaság idején a diplomaták nagy befolyással rendelkeztek, szerepüket három fő vonás jellemezte: (1) a „monopolista” jelleg, vagyis a diplomaták kizárólagos szakértők voltak a külpolitikában; (2) a kormányok maguk kevésbé vettek részt a nemzetközi ügyek alakításában; (3) a korszakot fenyegetettségek jellemezték mind Franciaország biztonsága, mind Európa békéje tekintetében (fasizmus és nácizmus). Így az elsődleges cél a korszak francia diplomatái számára Európa és Franciaország békéjének és biztonságának létrehozása, illetve fenntartása volt.
Cohen a negyedik köztársaság korszakában a francia diplomáciát kevésbé hatékonynak véli, és ezt főként a külügyminiszterek tapasztalatlanságával magyarázza. Az ötödik köztársaság idején De Gaulle hatalomra lépésével megváltozott a légkör a francia diplomáciában, ugyanis a tábornokelnök erőteljesen részt vett a külügyek alakításában, jelentősen befolyásolta azt, és az is jellemzővé vált, hogy magas pozíciókba azok juthattak, akik személyes jó kapcsolatban álltak vele. Emellett ezen korszak alatt pozitív hatások érték a francia külpolitikát, ugyanis az információáramlás hatékonyabbá vált az adminisztrációs hierarchia különböző szintjein, így csökkenteni tudták a hibák elkövetésének valószínűségét. A Quai d’Orsay e három fő időszakban erős kapcsolatokat épített ki a Nemzetek Szövetségével, majd a későbbiekben az Egyesült Nemzetek Szervezetével, valamint számos más nemzetközi szervezettel, továbbá Franciaország számára az európai politika kulcsfontosságú tényezővé vált. Viszont a kezdeti hármas jellemvonás gyengülni látszott, ami főképp a hidegháború hatása volt, hiszen a bipoláris világrendben adott blokk vezetői váltak a fő döntéshozókká.

Franciaország estében pontosan láthatjuk azokat a jellemvonásokat, amelyeket a Cohen és szerzőtársai a kötet előző részében általános érvénnyel felvázoltak. Megfigyelhető az állam erősödése, a diplomaták részéről erős fellépés észlelhető az NGO-k ellensúlyozására, Franciaország érdekeinek védelmében a nemzetközi fórumokon. A francia diplomácia sikerei ellenére a kötet mára a francia befolyás gyengülését konstatálja a nemzetközi politikában, a szerzők úgy gondolják, hogy Franciaországnak erőfeszítéseket kellene tennie, hogy erősítse pozícióját a nemzetközi kapcsolatokban. Az „új nemzetközi rendezetlenség” számos kérdést vet fel Franciaország számára, amelyekkel megfogalmaznak ugyan a szerzők, de a megválaszolásuk nyilvánvalóan majd a politika feladata lesz.

A mű tiszta, logikus gondolatmenet szerint építkezik, nyelvi megformálása is igényes, a szöveg pontos megértése azonban megköveteli a francia nyelv magas színtű ismeretét és a nemzetközi kapcsolatok szakterminológiájában való jártasságot.

Ami a könyv borítója (a szoros kézfogással) mintegy metaforikus módon utal a mű főmondandójára: a megváltozott világrendben a diplomaták, a diplomácia szerepének jelentőségére.

COHEN, Samy (szerk.): Les diplomates. Négocier dans un monde chaotique. Párizs, 2002, Autrement. 182 old.