|
Domonkos Endre értekezésének témája, Nemzetközi autonómia-modellek és kisebbségi kérdés. A katalán regionális autonómia és tapasztalatai rendkívül aktuális és fontos kérdés nem csak Európában, hanem a világ más olyan részein is, ahol különböző etnikai csoportok élnek együtt, és az autonómia-vita az állam soknemzetiségűségének és többnyelvűségének elismerését jelenti, s egyidejűleg különböző megoldások keresését a helyzetre. A téma különösen fontos a magyarság számára, melynek csoportjai a határokon túl szétszórtan kisebbségben élnek a szomszédos országokban, melyekkel Magyarország viszonya nem mindig volt konfliktusmentes. A magyar kisebbségek elismertetése mindig a magyar külpolitika egyik sarokkövét képezte hazai és nemzetközi színtéren egyaránt; a szerző szándéka az, hogy bemutasson egy regionális autonómia-modellt, a katalánt, mely példaként szolgálhat a közép-kelet-európai helyzetben.
Domonkos Endre értekezésének fő témája a kisebbségek és a nemzetközi autonómia-modellek, melyen belül kutatása a katalán modellre fókuszál, ezt tartja a szerző a legalkalmasabbnak a Szlovákiában, Romániában és Szerbiában élő magyar kisebbségek problémáinak megoldására. Az öt fejezetből álló értekezés taglalja az autonómia ellentmondásos fogalmát (1. fejezet), elemzi a főbb nemzetközi dokumentumokat, valamint a kérdés elismert szaktekintélyeinek az írásait. A témában megjelent nagy mennyiségű monográfia és tanulmány ellenére az autonómia fogalma továbbra sem egyértelmű, különböző értelmezésekre ad lehetőséget, amit Domonkos Endre figyelembe vesz a téma és a vele kapcsolatos problémakör megfogalmazásakor. Az 1. fejezetben kiemelésre méltónak tartom az autonómia és a biztonságpolitika kérdését.
Az értekezésben vizsgált második kérdés, a katalán autonómia (II-IV. fejezet), melynek történelmét, politikai intézményeit, mechanizmusait, az EU-ban játszott szerepét és politikáját vizsgálja a szerző, a kutatás gerincét képezi. A jól felépített és bemutatott katalán kérdés után az értekezés befejező részében a szerző megvizsgálja a katalán modell alkalmazhatóságát a magyar kisebbségek problémáinak megoldására (V. fejezet).
Domonkos Endre értekezésének megírásához többnyelvű, kiváló bibliográfiát használt, egyebek között olyan primer fontosságú dokumentumokat elemzett, mint az 1978-as Spanyol Alkotmány, a Katalán Alaptörvény (1978/1979) és az autonómia általános kérdéseivel foglalkozó nemzetközi dokumentumok, valamint a Szlovákiában, Romániában és Szerbiában élő magyarokat illető kérdéseket rögzítő dokumentumok. Az értekezést mellékletek illusztrálják és gazdagítják.
Az értekezés azonban számos észrevétel megfogalmazására készteti a bírálót. Az első a fejezetek terjedelmével és arányával kapcsolatos; a II. Fejezet: Egy európai példa: A katalán regionális autonómia és kialakulásának történeti háttere 48 oldalas terjedelmét túlságosan hosszúnak tarjuk, csakúgy, mint a 35 oldalas III. Fejezetet: A katalán autonóm intézményrendszer felépítéséről szemben az V. fejezettel: A katalán regionális autonómia tapasztalatai és alkalmazhatósága Kelet-Közép-Európában, mely véleményem szerint a kutatás legérdekesebb és legeredetibb fejezete.
„Kvázi” föderális jellege ellenére Spanyolország nem föderális állam, hanem egy kusza jogi formáció, az autonómiák állama (Fernando Vallespin szerint „befejezetlen föderáció”); az 1978-as alkotmánytervezet föderális rendszert vázolt fel, amit azonban annyi kritika ért, hogy a számos politikai és jogi vitára okot adó autonómiarendszert részesítették előnyben.
Bár Katalónia speciális helyzetét több ponton megvilágítja szerző, különösen, ami gazdasági jelentőségét illeti a spanyol gazdaságon belül (45. old.), úgy vélem, hogy ez a fontos körülmény elkerüli a szerző figyelmét, amikor a katalán autonómiát modellként állítja a szlovákiai, romániai, szerbiai magyar kisebbségek elé. Más szóval, rendkívüli gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális súlya van annak, hogy Katalónia adja a spanyol GDP 20%-át.
Az V. fejezet néhány helyen a hiány érzetét kelti: a katalán autonómia modellként történő javaslata szelektív módon történik, csak Szlovákia, Románia és Szerbia vonatkozásában. Miért nem történik utalás a Szlovéniában, Ausztriában vagy Ukrajnában élő magyar kisebbségre, még ha jóval kisebb lélekszámú népességről van is szó, mint az említett országokban? Hiányolom a nem magyar, különösen a szlovák, román vagy szerb szerzők véleményét a magyarok autonómiájának a kérdéséről, ezek ismeretében teljesebb képet kaphatnánk a problémáról.
Annak ellenére, hogy a 2006-os Katalán Statútumra vonatkozóan a szerző által használt dokumentumok 2006-ból származnak, tekintettel, hogy az értekezés benyújtása 2010-ben történt, fontos lett volna kiemelni a statútum által kiváltott jogi és politikai problémákat. A Spanyol Alkotmánybíróságnak négy évre volt szüksége, hogy véleményt nyilvánítson az alaptörvényről, kifogásait 881 oldalas dokumentumban rögzítette. A statútum 228 paragrafusából a Néppárt 128-at elutasított, mert alkotmányellenesnek tartotta azokat. Ily módon például a „nemzet” kifejezésnek inkább retorikai funkciója van, a „katalán nép” nem jogi személyiség, és érvénytelennek nyilvánította a katalán nyelv elsőbbségéről szóló cikkelyt. Véleményem szerint rendkívül fontosak a Katalán Statútum jogi változtatásai, mert tükrözik a Barcelona és Madrid közötti – gyakran igen feszült – viszonyok valóságát, még akkor is, amikor mindkét (az autonómia és a központi) kormányt is ugyanaz a párt: a szocialisták irányítják.
Végezetül teljes mértékben osztom Domonkos Endre tézisét, miszerint a regionális autonómia szabályozásának az Alkotmány keretein belül kell történnie, mely jogi garanciát biztosít megvalósulására. A szerző értekezése által javasolt megoldást a közép-kelet-európai magyar kisebbségek problémáira nem szabad figyelmen kívül hagyni. A fentiek alapján Domonkos Endre disszertációjának nyilvános tudományos vitára bocsátását feltétlenül támogatom.
(Pécs, 2010.12.04.)
|
