publikációk a szerzőtől »

A Brit Birodalom és a függetlenségét féltő Afganisztán között a 19. században és a 20. század elején három háborúra is sor került.

Az első háború (1838–1842) az Indus hadseregének elkeresztelt brit, indiai és (az afgán trónról 1809-ben elűzött) Sudzsa sah vezette csapatokból álló sereg Afganisztánba való sikeres benyomulásával kezdődött. A brit csapatoknak azonban hiába sikerült végkép legyőzniük a helyi afgán csapatokat, a behatolás a hadjárat és a csapatok ellátásának magas költségei, a növekvő helyi ellenállás és a megszállás megszervezésének nehézségei miatt kudarcba fulladt, 1842. január 6-án a brit helyőrség megkezdte az angol történelem legtragikusabb visszavonulását – mindössze egyetlen brit lovas érkezett vissza a térségből.

A következő három évtizedben már elkezdődött a nagy játszma, amelynek ebben a szakaszában a britek jórészt „a mesteri tétlenség” taktikáját alkalmazták, vagyis abból indultak ki, hogy Indiát az Indus mentén kell megvédeni, az oroszokat pedig diplomáciai eszközökkel távoltartani. Így elvetették az oroszok ajánlatát Afganisztán semlegességre (1869) csakúgy, mint Shir Ali afgán emír (1863–1879) szövetségi ajánlatát (1873), amely garantálta volta a brit külpolitika érvényesülését Afganisztánban az orosz terjeszkedéssel szembeni védelemért cserébe.

A második háborúban (1878–1880) a brit hadsereg három oszlopban hatolt be Afganisztánba: északi, középső és déli irányból, a Khaibar-, a Kurram- és a Bolan-hágón keresztül Kandahár felé. Az hadjárat angol győzelmet (de nem mindent eldöntő tartós sikert) hozott. 1879. május 26-án megkötötték a gandamaki szerződést, az afgán külpolitika így brit ellenőrzés alá került és néhány területet is Brit Indiához csatoltak (Kurram, Pisin, Szibi). öAfganisztán határai végül is az 1880–1890-es években alakultak ki. Az afgán–orosz határt 1886-ban és 1895-ben vonták meg, amely üzbég és tádzsik törzseket vágott ketté, az afgán–indiai határ megállapítására 1893-ban került sor (Durand-vonal), amelynek eredményeként India területe megnövekedett, olyan módón, hogy Afganisztán legnagyobb etnikumát, a pastu nyelvű törzseket kettévágták.

A harmadik afgán–angol háborúra 1919-ben került sor és mindössze egy hónapot tartott. Az Indiában kirobbant zavargásokat láttán az afgán irredenta vezetés elérkezettnek látta az időt az 1893-ban elcsatolt területek visszaszerzésére és az ország függetlenségének kivívására, így 1919. május 4-én az afgán csapatok átlépték az indiai határt és elfoglaltak néhány várost. Az augusztus 5-én, Ravalpindiben aláírt békeszerződéshez mellékelt levélben az angolok elismerték Afganisztán függetlenségét, mind a bel- mind a külügyekben, a korábbi határ azonban nem változott. Az angolokkal szembeni pozíciók megerősítése jegyében Kabul 1921. február 28-án Moszkvában aláírta az afgán–szovjet barátsági szerződést. A britek végleg elvesztették befolyási képességüket Afganisztánban.