Az 1968-as csehszlovákiai invázió kapcsán megfogalmazott doktrína a Szovjetunió és a befolyása alatt álló kelet-európai országok kapcsolataira vonatkozóan. Összefoglalását Sz. Kovaljov adta közre a Pravda 1968. szeptember 26-i számában, majd Brezsnyev 1968. november 13-án, Varsóban elmondott beszédében támasztotta alá a tekintélyével a róla elnevezett doktrínát. A Brezsnyev-doktrína alapja, hogy a szuverenitás „osztályalapú” kategória. Más természetű a szocialista országokban, mint a kapitalista országokban, ahol – a szovjet vezető szerint – csak absztrakt, formális jellege van a szuverenitásnak. Az imperialista erők a szocializmus „leggyengébb láncszeménél” akarják áttörni a világszocializmus frontját, hogy azután az egész ellen intézzenek támadást. Ezért az egyes szocialista országok elleni belső vagy külső támadások tulajdonképpen az egész szocialista közösséget veszélyeztetik.

Ilyenkor a testvéri országok nem a szuverenitás absztrakt fogalmát veszik alapul, hanem a „valódi” – értsd: a szocialista – szuverenitás védelmében lépnek fel. Az effajta veszélyekkel szemben Brezsnyev szerint három fronton kell fellépni: 1. az egyes országokon belül meg kell erősíteni a kommunista pártok szerepét; 2 erősíteni kell a szocialista országok között a közösséget, az integrációt, a közös vonásokat; 3. a kapitalista országokkal szemben pedig fokozni kell az éberséget és a szocialista országok egységes fellépését. A Brezsnyev-doktrína értelmében, ha a szocialista tábor valamelyik országában veszély (például felkelés) fenyegeti a szocialista rendszert, az nem tekinthető az adott ország belügyének, hanem a „szocialista tábor” problémájaként kezelendő. Következésképpen a többi szocialista országnak – a veszélyeztetett rendszer megsegítése érdekében – közösen is joga van beavatkozni és a rendet helyreállítani. A Brezsnyev-doktrína érvénytelenségét Mihail Gorbacsov mondta ki 1989-ben.   

(H.J.)