GROTIUS - Tudományos folyóirat

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

SZÓCIKK

Foreign Affairs

publikációk a szerzőtől »

A Foreign Affairs című folyóirat az Amerikai Egyesült Államok legbefolyásosabb nemzetközi kérdésekkel foglalkozó lapja. 1922-es megjelenése óta óriási presztízst vívott ki magának, olyan orgánummá vált, amely hatással van nemcsak az amerikai külpolitika, de a nemzetközi ügyek alakulására is, és mint ilyen, hatása messze túllép az ország határain.

A lap cikkei az aktuális nemzetközi problémákra igyekeznek választ keresni, elemzéseket szolgáltatnak, kérdéseket vetnek fel, ezzel mozgásban tartva, serkentve a külpolitikai közgondolkodást. Ez összhangban áll az 1922. szeptember 15-én megjelent első számban található szerkesztőségi vezércikkel, amely szerint a lap a legjobb gondolatok – és nem csak a hazai gondolatok – közvetítőévé szeretne válni, illetve teret kíván adni az aktuális nemzetközi kérdésekről folyó vitáknak. A Foreign Affairs ebből következő ars poeticájának fundamentuma, hogy a lap cikkei nem tükröznek semmilyen közös hit- vagy gondolatrendszert: a különböző vélemények megjelentetése ugyanis alkalmasabb arra, hogy inspirálja az amerikai közvéleményt, mintha egy iskola mellett kötelezné el magát a folyóirat. Ahogyan a fent említett dokumentumban olvasható, a Foreign Affairs nem vállal felelősséget a benne megjelent cikkekben kifejtett nézetekért, amit vállal, az az, hogy lehetőséget nyújt minden nézet megjelenéséhez. A publikáláshoz természetesen rendkívül szigorú mércének kell megfelelni: kompetencia, széleskörű tájékozottság és meggyőzően kifejtett őszinte vélemény szükséges ahhoz, hogy egy írás megjelenhessen a folyóiratban.

A Foreign Affairs kiadója a Council on Foreign Relations (CFR, Külkapcsolatok Tanácsa). A CFR-t 1921-ben alapították, teljes egészében magánintézetként, azzal a céllal, hogy külpolitikai problémák kutatásával foglalkozzon. Az intézetet az utóbbi évtizedekben széles körben elterjedt intézettípus, az ún. Think Tank-ek (gondolatgyárak) első példányának tekinthetjük, ezekben a szellemi műhelyekben politikai opciókat és stratégiákat gondolnak át, készítenek elő és igazolnak. A CFR fő célja a külpolitikáról való gondolkodás ösztönzése, annak érdekében, hogy az egyének, a vállalati érdekek képviselői, a politikusok, újságírók és általában véve minden érdeklődő jobban megérthesse a világot, azokat a folyamatokat, amelyek újabb és újabb döntések elé állítják az Egyesült Államokat és más országok kormányait.

A CFR ezt a célt több eszköz segítségével igyekszik elérni. Egyrészt működeti saját „gondolatgyárát”, amely a David Rockefeller Studies Program névre hallgat. Ez az otthona több mint 40 kiváló tudósnak, akik kutatásaikkal és írásaikkal óriási szerepet játszanak abban, hogy milyen válaszok születnek az Egyesült Államokat és a világot érő legfontosabb kihívásokra. Elismertségüket jelzi, hogy gyakran kormányzati felkérésre adnak tanácsot. A tanács emellett találkozókat szervez, ahol magas rangú kormányzati tisztviselők, a nemzetközi élet jelentős szereplői, kiemelkedő gondolkodók és a tanács tagjai vitatják meg a kor legjelentősebb külpolitikai kérdéseit. Fontos tevékenység még a publikációk, könyvek megjelentetése, ezek támogatása, és az arra való törekvés, hogy a felnövekvő generáció tagjaiból kinevelje az eljövendő korok külpolitikai vezetőit. És természetesen nem utolsó sorban ezt a célt szolgálja a Foreign Affairs publikálása is.

A CFR megalakulása után a tanács tagjai hamarosan úgy gondolták, hogy szükség van egy olyan orgánumra, amely a szélesebb olvasóközönséggel is képes megismertetni vitáik eredményeit. Így hozták létre a Foreign Affairs-t 1922-ben, amely az 1910 és 1922 között kiadott Journal of International Relations című folyóirat utódja lett.

A lap első szerkesztőjének Archibald Cary Coolidge-ot kérték fel, a Harvard Egyetem professzorát. Mivel ő nem volt hajlandó New York városába költözni, ezért Hamilton Fish Armstrongot bízták meg a társszerkesztői címmel, aki az első világháború alatt a New York Evening Post (ma New York Post) tudósítója volt A megállapodás értelmében így Coolidge maradhatott Bostonban, taníthatott tovább a Harvardon, míg Armstrong New Yorkba költözött. Ö választotta a különleges halványkék színű papírt a folyóirathoz egy neves olasz papírgyártótól. Testvérei is segítségére voltak: Margaret tervezte a lap logóját, Helen pedig a betűtípust.

Az első pillanattól kezdve kialakult az a gyakorlat, hogy a szerkesztők, bár kérhettek tanácsot, végül önmaguk döntötték el, hogy mely cikkeket közölnek. A CFR vezető testületének tagjai soha nem szóltak bele a válogatási elvekbe, bár biztosan sok írás megjelenése elkedvetlenítette őket. Coolidge és Armstrong a nagy korkülönbség és a sok eltérő személyiségvonás ellenére jól együttműködött, és egy dologban biztosan hasonlítottak egymásra: szerettek háttérbe húzódni, és hagyták szerzőiknek, hogy saját hangjukon írjanak; azaz jó szerkesztők voltak.

Az első szám vezércikkét Elihu Root jegyezte, aki Theodore Roosevelt kormányának külügyminisztere volt. Ebben kifejtette, hogy az első világháborúval a világ megváltozott: a demokrácia jellemzője, hogy csak olyan ügyért háborúzik, amit jónak hisz, ellentétben a diktatúrákkal. Ez az jelenti, hogy a demokráciák által vezetett világban csak a tévhitek lehetnek háborúk okozói; és ha ez így van, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy olyan társadalom formálódjon, amely tájékozott, tanult, fogékony a nemzetközi kérdésekre, mert ez elejét veszi a téveszmék kialakulásának. Az, hogy fel kell ébreszteni a közvélemény érdeklődését, hogy ki kell alakítani a polgárokban a felelősségérzetet a nemzetközi élet iránt, ma már konvencionális törekvés, akkor azonban meglehetősen eredetinek hatott.

A Foreign Affairs – krédójának megfelelően – a kezdetektől nyitott volt a különböző nézetek megjelentetésére. Igaz, a női cikkírók megjelenésére várni kellett, de az 1930-as évek végétől prominens szerzővé vált Dorothy Thompson, majd például Barbara Ward Jackson.

A folyóirat kiemelkedően fontos részének szánták a könyvismertetőket. Sok elvetélt kísérlet után végül is William L. Langer lett a téma felelőse, aki felvirágoztatta a műfajt, és a mai napig ez a lap egyik legjelentősebb rovata. Ezek az ismertetők röviden bemutatják a különböző nemzetközi kérdésekben születő legújabb könyvek tartalmát, így hozzájárulnak, hogy az olvasók ízlésüknek megfelelően választhassanak az óriási kínálatból. 1932-ben az ismertetőket első ízben összegyűjtve, keményfedeles könyvformátumban is kiadták, ezek a kötetek aztán hagyományossá váltak a következő három évtizedben. 1972-ben jelent meg az elmúlt 50 év könyvismertetőinek válogatását nyújtó kiadvány, Foreign Affairs 50-Year Bibliography címmel, amely a legjelentősebb könyvek ismertetését tartalmazta. Az ismertetőket kezdetben egyedül Langer írta, elképesztő munkabírással (általában két hét alatt írta meg kb. 100 könyv ismertetőjét). Az 1930-as évek végére a feladatot már több, erre szakosodott szerkesztő között osztották meg. Mostanában a recenziók sorát rendszerint néhány hosszabb lélegzetvételű nyitja, amelyet a külpolitika különböző ismert alakjai írnak; ezt követi a Recent Books on International Relations című alrovat, amely féloldalnál nem hosszabb ismertetőket közöl, kiváló szakértők tollából. A rovat utolsó eleme azon amerikai külpolitikával, illetve nemzetközi ügyekkel foglalkozó könyvek címét sorolja fel, amelyek a Barnes and Noble’s online könyvesbolt eladási listájának első 15 helyén szerepelnek.

A Foreign Affairs befolyásának csúcsát kétségkívül a hidegháború első éveiben érte el. Legjelentősebb cikke George F. Kennan-tól származik, az „X” aláírással megjelent, The Sources of Soviet Conduct c. cikk, a benne megfogalmazott feltartóztatás-politikával hamarosan Washington külpolitikájának vezérelvévé vált.

Az amerikai külügyminiszterek közül Root volt az első, aki a Foreign Affairs-ben publikált. Ilyen szempontból talán a legérdekesebb szám az 1963 januári volt, amelyben egyszerre publikált Dean Acheson és Christian Herter ex-külügyminiszter, valamint Henry Kissinger jövőbeni külügyminiszter. A most második ciklusát töltő Bush-adminisztráció tagjai közül Condoleeza Rice 2000-ben publikált a folyóiratban, de a már leköszönt Rumsfeld illetve Colin L. Powell is jegyzett cikket.

A Foreign Affairs ma már nem rendelkezik olyan meghatározó erővel az amerikai külpolitikában, mint a hidegháború éveiben, de még mindig a legbefolyásosabb folyóirat a műfajban. Legalábbis ez volt az eredménye annak felmérésnek, amelyet az Erdos & Morgan piac- és médiaelemző cég készített 2007-ben. A felmérés szerint a Foreign Affairs első helyen végzett a The New York Times és a The Wall Street Journal előtt.

Felhasznált irodalom: