Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 RECENZIÓ
Nagy Zsuzsa
Egy német diplomata a német-szovjet kapcsolatokról és az újraegyesítésről

(MEISSNER, BORIS: Auf dem Wege zur Wiedervereinigung Deutschlands und zur Normalisierung der deutsch-russischen Beziehungen. Ausgewählte Beiträge)

Kényes, bonyolult, elővigyázatosságot igényel. Így lehetne tömören jellemezni a „német kérdést”, illetve Németország újraegyesítésének problémáját, ami a német külpolitikát és a német–szovjet kapcsolatokat fél évszázadon keresztül meghatározta. A bonni kormány óvatosan, ám tudatosan igyekezett egyre közelebb jutni az ország újraegyesítésének céljához. Ki tudna hitelesebb képet festeni erről az időszakról, a diplomáciai lépésekről, tárgyalásokról, ki tudná az ekkor létrejött jegyzékváltásokat, szerződéseket pontosabban elemezni, mint az, aki mindvégig tevékeny részese volt ennek a folyamatnak? Ebben a helyzetben volt többek között Boris Meissner. A 2003-ban elhunyt professzor a Kölni Egyetemen az Institut für Ostrecht vezetője volt. Korábban Adenauer kancellár idején külügyminisztériumban a szovjet külkapcsolatokért felelős ügyosztályt vezette, Haas nagykövet mellett az NSZK moszkvai nagykövetségének titkára volt, majd Kiesinger és Kohl kancellár tanácsadó testületének is tagja lett. Mindezeken túl a nagy tekintélynek örvendő Göttinger Arbeitskreis vezetőjeként is tevékenykedett, és tagja volt több más, a Kelet–Nyugat szembeállásának kérdésével foglalkozó tudományos körnek.

A Németország újraegyesítésének és a német–orosz kapcsolatok normalizálásának útján című könyv Meissner professzor négy tanulmányát tartalmazza, amelyek korábban nehezen hozzáférhető publikációkban jelentek meg 1997-ben és 1999-ben.

A kötetben Meissner a második világháború utáni német történelem legfontosabb diplomáciai eseményeit vázolja fel. Elemzi és értékeli azokat az egyes kormányok keleti politikájának tükrében Adenauertől Kohl kancellárig. A négy tanulmány sajátos körkörös szerkezetben kapcsolódik egymáshoz, egyre közelebb visznek a téma megértéséhez. Az első, leghosszabb értekezés átfogó képet ad a német újraegyesítéshez vezető lépésekről, a következő kettő ennek az összetett kérdésnek egy-egy aspektusával foglalkozik: a második a Szovjetunió Németország-politikát vázolja fel Hruscsov idejében , a harmadik pedig az 1957 és 1958 között lezajlott moszkvai német–szovjet tárgyalásokat veszi górcső alá. A negyedik ismét egy nagy időszakot ölel fel (Potsdamtól az újraegyesítésig), azonban kifejezetten egy problémára koncentrál, a német békeszerződés kérdésére.

Az első, Az újraegyesítés külső oldala a német–szovjet kapcsolatokban, az 1990-es kétoldalú szerződés és jelentősége a német–orosz viszonyban című elemzés ennek a folyamatnak két oldalát különbözteti meg: az egyiket a német állam belső egységének megteremtése képezte, a másikat pedig a külső biztonság garantálása jelentette a transzatlanti biztonsági rendszerbe való beilleszkedéssel és a Szovjetunióval való kapcsolat normalizálásával. A szerző kiemeli, hogy Adenauer fő célja a nyugati hatalmakkal való kapcsolatfelvétel és az NSZK biztonságának garantálása, szuverenitásának visszanyerése volt (ezek elérése az NSZK-nak a Nyugat-Európai Unióba és a NATO-ba való felvételével sikerült is). Valójában csak ezután lehetett az újraegyesítés kérdésével foglalkozni, s ez nagyban függött a Szovjetuniótól. Az 1952. évi Sztálin-jegyzék ugyan egy újraegyesített Németországról beszélt, azonban semlegességi kitétele biztonságpolitikai szempontból és a Nyugathoz való közeledés szempontjából elfogadhatatlan volt Bonn számára. Adenauer tehát ennek elutasításával – a szerző meggyőződése szerint – semmiféle „történelmi lehetőséget” nem szalasztott el (12. o.). Meissner ebből az alapszituációból kiindulva értékeli pozitívan Adenauer moszkvai látogatását és a diplomáciai kapcsolatok felvételét Bonn és Moszkva között 1955-ben.

A szerző kritikusan szemléli Hruscsov politikáját, aki ragaszkodott Németország kettéosztottsághoz. A német–szovjet kapcsolatok azonban Brezsnyev hatalomra kerülésével – Erhard kancellár fáradozásai ellenére – sem javultak. A módosulás irányba tett első hatékony lépésnek Kiesinger kancellár 1966-os nyilatkozatát tekinti, amelyet a „neue Ostpolitik” nyitányaként értékel. (27. o.) Az Ostpolitik keretében 1970-ben Brandt kancellár és Koszigin miniszterelnök által aláírt német (NSZK)–szovjet szerződést nem csupán a szovjet diplomácia sikereként lehet értelmezni – mutat rá a szerző – a szerződés, mint ismeretes, elismerte a Szovjetunió számára kedvező európai status quót, hanem a két állam közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok politikai megalapozásaként is.

Az újraegyesítés lehetősége felé a szerző szerint az áttörést Mihail Gorbacsov hozta meg, akinek személyéről a szerző meglehetősen pozitív képet fest. Idézi híres kijelentését, amely szerint „a nemzetközi rend megvalósítása csak a népek önrendelkezési jogának és az emberi jogoknak a figyelembe vételével lehetséges” (36. o.). Gorbacsov retorikája megkönnyítette Bonn számára, hogy az újraegyesítés igényének megfogalmazásakor erre hivatkozzon. A szerző részletesen bemutatja a nyugati hatalmak Németország-politikáját is. Az újraegyesítés szempontjából kiemeli Kohl kancellár és Genscher külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak jelentőségét, ezek során egyezett bele Gorbacsov a német egység megteremtésébe, majd a „kettő plusz négy” tárgyalásokba is. A szerző nagy figyelmet szentel az 1990. november 9-én Kohl és Gorbacsov által aláírt német–szovjet jószomszédi, partnerségi és együttműködési szerződésnek, megjegyezve, hogy ezt az a szakértői csoport javasolta, melynek ő is tagja volt, sőt a szerződés „Großer Vertrag” elnevezése is tőle származik. (45. o.) Meissner három kérdést említ, amelyek lezáratlanok maradtak: az oroszországi németek jogainak garantálását, az Oroszországban maradt német javak sorsát és a NATO keleti bővítését.

A második, A szovjet Németország-politika Hruscsov idején című tanulmányban a szerző részletesen elemzi Hruscsov elképzeléseit és a Szovjetunió érdekeit Németország tekintetében. Kiemeli, hogy Hruscsov csakis a két német állam különállásának szerződéses rögzítésében volt érdekelt. Ennek ellenére a szerző fontos szerepet tulajdonít Hruscsovnak az enyhülés elindításában. Külpolitikáját két szakaszra bontja. Az első szakasz legfőbb állomásainak az 1954-es berlini négyhatalmi értekezlet, az 1955-ös genfi csúcskonferenciát és a nyugatnémet–szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételét tekinti. A második szakaszt Hruscsov politikájának agresszívabbá válásával jellemzi, amely a második berlini válság kirobbantásában mutatkozott meg, majd a német békeszerződés szovjet tervezetében (amelyet összekapcsolt Nyugat-Berlin demilitarizált, szabad várossá tételének igényével), végül a berlini fal felépítésében. Ezek a lépések hátráltatták az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatainak javítását.

A kötet harmadik írása A második német–szovjet tárgyalások Moszkvában 1957–1958 címet kapta. A tárgyalások első moszkvai fordulója idején (1955. szeptember 8–13.) Meissner a német delegáció tagja volt. E tárgyalások során Adenauer legnagyobb érdemének tartják, hogy elérte a német hadifoglyok hazatérését. Az 1957–1958. évi tárgyalásokon pedig a szerző moszkvai NSZK-nagykövetség első nagyköveti titkáraként tanácsadó szerepben vett részt. E tárgyalássorozat kiindulópontjának a szerző az 1956-os eseményeket tekinti. A növekvő politikai feszültséget Moszkva a német–szovjet kapcsolatok javításával kívánta oldani, arra számítva, hogy a kereskedelmi kapcsolatok javítása a politikai légkör enyhítését is szolgálná. Német részről ennek feltételeként – a szerző javaslatára – a Szovjetunióban maradt német polgári személyek hazaengedését fogalmazták meg. Hosszas tárgyalások után végül 1958. április 25-én írták alá a szerződést a kereskedelem és a hajózás általános kérdéseiről; a németek hazaengedéséről pedig szóbeli megegyezés született.

A negyedik tanulmány témáját A német békeszerződés kérdése Potsdamtól az újraegyesítésig címben jelöli meg a szerző. Részletesen elemzi a Németországra vonatkozó potsdami rendelkezéseket, a négyhatalmi konferencia eseményeit, az 1952-es Sztálin-jegyzéket, amely egy gyenge, semleges Németországot javasolt, illetve az 1959-es Hruscsov-féle szerződéstervezetet a Berlin-ultimátummal, amely a két különálló német állam fenntartását tűzte ki célul. Az elemzés foglalkozik az Ostpolitik jegyében kötött szerződéscsokorral is. A „kettő plusz négy” szerződést – amely „a német kérdés végérvényes rendezését szolgálja” – nem tekinti békeszerződésnek. (126. o.) Röviden kitér az 1990-es német–szovjet szerződésre, valamit az újraegyesítési szerződésre is.

A könyv függelékében a szerző 1955 és 2000 között megjelent könyveinek, publikációinak listáját találhatjuk, időrendi sorrendben összegyűjtve.

Ez a tanulmánygyűjtemény nem egyszerűen a diplomáciai események, tárgyalási folyamatok és dokumentumok puszta elemzése és értékelése. Igazi értékét szerzőjének személyes tapasztalatai adják, jelenléte, konkrét tanácsai, amelyek formálták is a német külpolitikát. Az aprólékos, pontos és mindenekelőtt hiteles, elsősorban jogi szemléletű fejtegetéseket – amelyekhez a nagyszámú lábjegyzetben felsorolt további tanulmányok, kutatások, emlékiratok kínálnak további elmélyülési lehetőséget – a személyes hangvételű visszaemlékezés teszi színessé és életszerűvé.

Meissner stílusa szabatos, a megfogalmazások rendkívül precízek, ám néha kissé bonyolultak, a gondolatmenet logikus, követhető, az egyes tanulmányok jól felépítettek. A könyv egészének szerkezete is átlátható, azonban mivel különálló tanulmányokról van szó, amelyek hasonló témákat taglalnak, a különböző részek között néha nagy átfedések vannak, egyes bekezdések akár szó szerint ismétlődnek a könyv bizonyos pontjain (pl. 27. és 86. o.) A könyv tipográfiai szempontból kifogástalan, a jó tagolás, az átlátható szerkezet segíti a megértést, megkönnyíti az olvasást.

Összességében elmondható, hogy a tanulmánykötet átfogó képet nyújt az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatairól, hitelesen és részletesen mutatja be az újraegyesítés történetét. Érdemes elolvasni mindazoknak, akik nem pusztán az események leírására, hanem az azok hátterében meghúzódó motivációkra, összefüggésekre is kíváncsiak, és igazán életszerű megközelítésben szeretnék megismerni azokat.

MEISSNER, Boris: Auf dem Wege zur Wiedervereinigung Deutschlands und zur Normalisierung der deutsch-russischen Beziehungen. Ausgewählte Beiträge. Berlin, 2000, Verlag Arno Spitz GmbH. 135 old.

GROTIUS KÖNYVTÁR


Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2017 Grotius