(BÉKÉS CSABA: Európából Európába. Magyarország konfliktusok kereszttüzében (1945-1990))

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Békés Csaba vitathatatlanul a hazai hidegháború-kutatás egyik meghatározó személyisége. 1983 és 1987 között az Új Magyar Központi Levéltárban, 1987 és 1991 között pedig az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott. 1991-től az 1956-os Intézet tudományos munkatársa, majd főmunkatársa, 1999-től a Hidegháború-történeti Kutatóközpont alapító igazgatója.

„Európából Európába" című könyve jól összeszerkesztett munka, amely a benne közölt tizenkét tanulmányon keresztül vizsgálja Magyarországnak a szovjet blokkban, a kelet-nyugati viszony alakításában és a világpolitikában játszott szerepét az 1945 és 1990 közti időszakban. Ezen tanulmányok közül nem mindegyik foglalkozik kimondottan Magyarország szerepével és lehetőségeivel, némelyik az éppen aktuális nemzetközi környezetet bemutatására szorítkozik, amely szintén létfontosságú annak megértésében, hogy a korabeli magyar politikai és diplomáciai vezetők miért úgy reagáltak a kor kihívásaira, ahogy azt tették.

A szerző nem törekszik teljes, átfogó ismertetést nyújtani a közel fél évszázad történéseiről, hanem jó érzékkel kiemeli azokat az eseményeket, amelyekben a leginkább megnyilvánult az önálló magyar külpolitika korlátolt volta. Azt vizsgálja, hogy a nemzetközi körülmények hogyan és milyen mértékben határozták meg a második világháborút követő válságok és konfliktushelyzetek kimenetelét, és ezzel összefüggésben Magyarország bel-és külpolitikai mozgásterét.

A kötetben közölt valamennyi írás komoly és kiterjedt alapkutatásokra épül, magyar és külföldi levéltári forrásokat széles körét hasznosítja.

A kötet három, egymástól jól elkülönített korszakban vizsgálja Magyarország nemzetközi szerepét. Ezek a következők: 1. a második világháború utáni átmeneti időszak, 2. az 1956-os forradalom, 3. A Kádár-korszak időszaka.

A könyv a kötelező tartalomjegyzék és ajánlás után a rendkívül hosszú, mintegy 29 oldalas bevezetővel kezdődik. A szerző a bevezetőben meglehetősen egyedi megoldással él: a megszokottól eltérően nem az egyes tanulmányok tartalmára tér ki, hanem arra, hogy az egyes témákkal kapcsolatban milyen új megállapításokra, tudományos eredményekre jutott. Ezzel azonban beleesik abba a hibába, hogy már a könyv elején „lelő minden poént", azaz az összes új és érdekes megállapítást már a bevezetőben terítékre teszi, amely figyelemfelkeltésnek ugyan határozottan jó, viszont az olvasóban olyan érzést kelt, hogy a könyv fennmaradó 330 oldala már semmilyen meglepetést nem fog tartogatni a számára. És ez nagyjából így is van, az író, bár nagyon logikus és következetes történetvezetéssel, precízen halad végig az egyes fejezeteken, a fejezetek végén már nem tud semmi újat mondani, csupán a már a bevezetőből is ismert megállapításokra jut.
Ami pedig ezeket a megállapításokat és eredményeket illeti, egy részük ugyan nemzetközileg is elfogadott tézis, másik részük viszont jelenleg is komoly viták tárgyát képezi, ahogy ezt a szerző a bevezetőben le is írja. Arra viszont nem tesz utalást, hogy az egyes megállapítások melyik csoportba is tartoznak.

A könyv első része a hidegháború eredetével foglalkozik, a szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy kit terhel a felelősség a hidegháború kialakulásáért, és hogy Sztálinnak voltak-e tervei a kelet-közép-európai térség szovjetizálására. Ezek után a Magyar Kommunista Párt béke-előkészítő tevékenységét elemzi és a magyar békepropaganda-tevékenységet mutatja be a párizsi béketárgyalások előtt. A szerző ebben a fejezetben igyekszik a teljesség igényével bemutatni az idegen nyelven is megjelenő magyar újságokat, röpiratokat és egyéb kiadványokat valamint egyes szervezetek tevékenységét, mintegy 50 oldalon keresztül. Ez viszont túl sok és a könyv megírásának eredeti célját tekintve nem is tekinthető túlságosan relevánsnak.

A könyv második, mintegy 100 oldalt felölelő része az 1956-os magyar forradalommal és annak nemzetközi visszhangjával foglalkozik. Ezen a fejezeten érződik leginkább, hogy a szerző igazán szakértője a témának, és igyekszik azt a lehető legtöbb oldalról körüljárni. A könyv ezen fejezetei részletesen elemzik az egyes történelmi szereplők - a Nagy Imre-kormány, a magyar társadalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és az ENSZ - céljait, magatartását és stratégiáit. Békés tagadja, hogy a nyugati nagyhatalmaknak bármiféle szerepük is lett volna a forradalom kirobbantásában, és azt is, hogy a szuezi válságnak bármiféle hatása lett volna a magyarországi események alakulására.

A kötet harmadik részének elején a szerző az 1956-os magyar és az 1968-as prágai események közt von párhuzamot, a két esemény közös vonásaira helyezve a hangsúlyt. Ez után a Kádári külpolitikát elemzi 1956-tól 1968-ig. Békés bemutatja a magyar külpolitika nehéz helyzetét az 1956 - 1963-ig terjedő időszakban, majd a magyar kérdés ENSZ-napirendről való lekerülését követő látványos diplomáciai sikereket. Ezek után a magyar diplomácia szerepét vizsgálja a vietnámi háború idején, utána pedig az 1968-as prágai tavasz eseményeinek vonatkozásában. A következő tanulmány az afganisztáni háború alatt folytatott magyar külpolitikát mutatja be. Az utolsó nagy témakör a magyar rendszerváltás körülményeivel foglalkozik, részletesen elemezve a szovjet fél és a nyugati országok politikáját és érdekit, valamint a magyar eseményeket, egészen az európai integrációs folyamatok megkezdéséig.

Békés Csaba könyve javarészt könnyen olvasható, a szerző nem használ feleslegesen idegen szavakat, az egyes fejezetek felépítése logikus, gondolatmenete világos. A szerző a hagyományos történetírás mintáját követve sok hivatkozást használ (szám szerint 442 található a könyvben), de ezek nem zavaróak, többnyire forrást jelölnek, vagy kiegészítő információkat adnak az olvasónak.

A szerző mind a könyv hátsó borítóján, mind a bevezetőben megemlíti azt, hogy a hazai közgondolkozásban máig nem alakult ki a külpolitikai gondolkozásnak az a formája, amely az ország sorsáról, a nemzetközi politikában játszott szerepéről, lehetőségeiről, mindenkori mozgásteréről nem a vágyak, hanem a realitások alapján tudna ítéletet alkotni. Nem gondolom, hogy egy könyv meg tudná változtatni a mai magyar közgondolkodást, viszont azt állíthatom, hogy ezt a könyvet érdemes elolvasnia mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel, hogy (Kádárt idézve) „a mi kis tetű országunknak" milyen mértékű beleszólása volt az elmúlt mintegy fél évszázad során a nemzetközi folyamatok alakulásába.

Békés Csaba: Európából Európába. Magyarország konfliktusok kereszttüzében (1945-1990). Budapest, 2004, Gondolat Kiadó. 356 old.