(BEVERLEY MILTON-EDWARDS: Islam and Politics in the Contemporary World)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Milton-Edwards neve minden bizonnyal ismerősen cseng azoknak, akik komolyan érdeklődnek a Közel-Kelet és Észak-Afrika problémái iránt. A belfasti Queens University-n etnikai konfliktusokat oktató professzornak sajnálatos módon még nem jelent meg könyve magyar nyelven. A Palesztinával, Jordániával és általánosságban közel-keleti konfliktusokkal foglalkozó munkái azonban elismert részeit képezik a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi szakirodalomnak.

Előttünk levő könyve 2004-ben jelent meg, címe magyarra fordítva Iszlám és politika napjainkban lehetne. A könyv jól érezhetően nem a szűk tudóstársadalomnak, hanem a szélesebb olvasóközönségnek szól. Mindazonáltal nem olyan tömegekhez szóló fércmunkáról van szó, amely 150 oldalon általános iskolát végzettek számára is „megmagyarázza" a szeptember 11-i merényletek hátterét. Nem, Milton-Edwards választékos nyelvezetet használva vezeti be az olvasót a mai muszlim világ problémáiba. Teszi mindezt úgy, hogy a komoly előismeretekkel rendelkező olvasó sem érez késztetést arra, hogy átlapozza az első fejezeteket, hiszen a bevezetés nem Mohamed élettörténetével kezdődik, és a kalifátus lebilincselő, ám nem túl rövid történetével sem kell még egyszer szembesülnünk. Az iszlám témakörében kevésbé járatosak viszont a későbbi oldalakon bőséges és kimerítő utalást találhatnak a történeti előzményekre.

Felépítését tekintve a könyv első három fejezete inkább bevezetőnek tekinthető, amelyben a szerző röviden bemutatja az iszlám vallást, annak viszonyát a politikához, az államhoz, és hogy mennyiben gyökerezik a lázadásra, tiltakozásra való hajlam a vallási hagyományokban. A könyv második része négy fejezetből áll, amelyek során négy különböző téma kerül kifejtésre: az iszlám és a demokrácia viszonya, a nők helyzete az iszlám vallásban, a politikai erőszak szerepe és végül az iszlám és a Nyugat szembenállásának kérdése.

Az egyik legérdekesebb és a hosszú távú folyamatok szempontjából minden bizonnyal a legfontosabb fejezet a demokráciával foglalkozó. Milton-Edwards elkalauzol bennünket abba az akadémiai vitába, amely az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetőségéről szól. A nyugati és muszlim tudósok egy része (az előbbire B. Lewis, az utóbbira Qutb lehet példa) ugyanis azon az állásponton van, hogy az iszlám lényegéből fakadóan kibékíthetetlen a demokráciával, a muszlim országokban elképzelhetetlen a demokratikus politikai berendezkedés. Ez az álláspont gyakorlati példákkal is könnyen cáfolható: gondoljunk csak Törökországra, Indonéziára vagy a polgárháború előtti Libanonra! Milton-Edwards ezeken túlmenően meggyőzően nyúl vissza az iszlám hagyományaihoz, és bebizonyítja, hogy a muszlim vallás rendelkezik mindazon fogalmakkal és tradíciókkal, amelyek a népuralomhoz, a szabad és tiszta választások bevezetéséhez szükségesek. Mi végre hát a térségben tapasztalható demokratikus deficit? Milton-Edwards válasza megrázó: a jelenlegi muszlim társadalmak hagyományaik miatt valóban alkalmatlanok a Nyugaton elterjedt liberális demokrácia átvételére. A tömegmozgalmak a Közel-Keleten egy liberális értékektől eltérő alapokon nyugvó iszlám demokrácia bevezetését követelik. Itt válik a történet tragikussá, hiszen a fukuyamai „történelem vége" lázban égő nyugati közvélemény nem hajlandó ezt az újfajta demokratizálódást támogatni, sőt, valami fenyegető jelenséget vél felfedezni benne. Jórészt ez az oka annak, hogy legalább húsz-huszonöt éve ugyanazok az elnyomó, tekintélyuralmi rendszerek birtokolják a hatalmat a térségben. A saját elképzeléseik szerinti demokratizálódást követelő iszlamista mozgalmak adják azt a talányt, amit a nyugati külpolitikának meg kell fejtenie.

Egy jelenkori politikai folyamatokat tárgyaló műnek természetszerűleg meg kell felelnie a korszerűség és az objektivitás kettős kritériumának. Milton-Edwards kétségtelenül igyekszik elfogulatlan maradni, néhány helyen azonban „megfeledkezik magáról", leginkább, amikor nem tud ellenállni a patetikus érvelésnek. A politikai erőszakról szóló fejezetben mesterien mutatja be a Hezbollah kettős megítélését: míg Libanonban általános megbecsülés övezi a mozgalmat a felszabadító háborúban játszott jelentős szerepéért, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma továbbra is terrorszervezetnek tekinti a szervezetet, és komoly fenyegetésként tekint működésére. Teszi mindezt annak ellenére, hogy 1991 óta nem követett el támadást amerikai célpontok ellen. Jól érzékelhető a példán, hogy mennyire viszonylagos egy szervezetet terroristának nevezni. A szerző állásfoglalása azonban mást tükröz a zárszóban: „Oszama Bin Laden és az Al-Kaida valós veszélyt jelentenek. A Hamasz és az Iszlám Dzsihád valós veszélyt jelentenek. Az Abu Sayyaf valós veszélyt jelent." (217.)

Ugyanígy az iszlám és a Nyugat szembenállása kapcsán először megismerhetjük, hogyan ítélte el a szeptember 11-i esztelen és embertelen merényleteket a muszlim világ összes fontos vezetője, az Iráni Iszlám Köztársaságtól kezdve az Iszlám Konferencia Szervezetéig, így levonhatjuk a következtetést, hogy a nyugati célpontok elleni terrorizmus csak egy kisebbség szívügye a muzulmán világban. Ezt követően viszont hosszú oldalakon keresztül olvashatjuk Oszama Bin Laden fatwáit, nyilatkozatait, az Al-Kaida véleményét a világ összes fontosabb kérdéséről. Látszólag nincs ugyan ellentmondás, mégis, a felületes olvasó számára egészen biztosan az utóbbi, a sokkal nagyobb terjedelmű rész marad majd meg az emlékezetében.

A mai világ fontos politikai kérdéseivel foglalkozó könyvnek nem elég elfogulatlannak lennie, törekednie kell a korszerűségre és életszerűségre is. Milton-Edwards ennek a kívánalomnak viszonylag jól meg is felel, amennyiben a fejezetek és alfejezetek gyakran kezdődnek érdekes idézetekkel, illetve tartalmaznak esettanulmányokat. Amit olvasás közben hiányoltam, hogy az átvezetés a szigorúan elméleti fejtegetésektől a megtörtént esetekig lehetne kicsit gördülékenyebb. Szinte nincs olyan fejezet, ahol ne történne utalás szeptember 11-re, ami nem feltétlenül baj, hiszen az átlagember - legyen akár értelmiségi - is leginkább a ledőlt ikertornyok fényében tekint ma az iszlámra. Ez is erősíti a már korábban megfogalmazott benyomást, hogy Milton-Edwardsnak a könyvével célja volt, befolyásolni akarta a közvéleményt általa: a kérdés csak az, hogy mi az, amit el akar mondani művével.

A könyv első számú üzenete az, hogy tanuljuk meg (az iszlámmal kapcsolatban is), hogy a világ nem fekete-fehér. Milton-Edwards a legmesteribb módon talán a nők helyzetével foglalkozó fejezetben mutatja be, hogy a valóságot mennyire ellentétes nézőpontokból lehet szemlélni. Sokkoló az a lista a fejezet elején, amely felsorolja, hogy milyen atrocitásokat éltek át az afgán nők a tálib uralom alatt. Mielőtt azonban az iszlámot a nőket alapvetően elnyomó vallásként könyvelnénk el, a szerző meggyőzően bizonyítja, hogy az iszlám a kialakulásakor valójában a nőket a már-már állati sorból felszabadító, forradalmi mozgalom volt. A Korán és az iszlám más szent szövegei meglehetősen széles jogokat biztosítanak a nőknek - bizonyos tekintetben jóval többet a keresztény tradícióknál. De mint minden vallási hagyomány, természetesen az iszlám is többféleképpen értelmezhető, és napjainkban azok a patriarchális hittudósok kerekedtek felül, akik a tálib uralom alatt történtekért is felelősek.

Milton-Edwards elég jól ismeri a Közel-Keletet ahhoz, hogy ne legyen idealista. Nem hiszi azt, hogy a liberális demokrácia a közeljövőben diadalmaskodik a régió országaiban. A legtöbb szakértőhöz (pl. Fareed Zakaria) képest azonban nagy empátiával viszonyul az iszlamista mozgalmakhoz, amelyeknek deklarált célja a nyugatitól eltérő, iszlám alapokon nyugvó politikai berendezkedés kialakítása. A zárszóból kiderül: ha sikerülne is feltérképezni a terrorizmus kiváltó okait (és emlékezzünk csak vissza: a szeptember 11-ét követő napokban még szinte istenkáromlásnak számított rámutatni ennek szükségességére), akkor sem lehet ezeket egyhamar felszámolni. A bosszú bosszút szül, és ennek fényében különösen igaz az, hogy „a terrorizmus elleni háborút nem lehet megnyerni az iszlám ellen folytatott háborúként." (217. o.) Megszívlelendő igazság ez a Közel-Kelettel foglalkozó nyugati politikusok számára.

A könyv zárógondolata pedig megerősíti az olvasót abban a hitében, hogy érdemes volt időt és energiát szentelni a mű elolvasására: „Az iszlámnak állandó helye van a 21. századi politikai színtéren... A belátható jövőben együtt kell élnünk az iszlámmal, mint politikai jelenséggel."(217. o.)

(Milton-Edwards, Beverley: Islam and Politics in the Contemporary World. Cambridge, 2004, Polity Press. 240 oldal)