Hugo Grotius
Biztonságpolitika
Civilizációk
Diplomáciatörténet
Egyetemes történet
Európa
Geopolitika
Magyar külpolitika
Nemzetközi jog
Nemzetközi
  politikaelmélet
Nemzetközi politika
Világgazdaság

Könyvtár
E-könyvtár

Tanulmányok
Közlemények
Dosszié
Vita
Kommentárok
Beszámolók
Krónika
Könyvekről
Lexikon
Dokumentum-tár
Térképek
Mondások

Szerzőink
Legfrissebb

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

Keresés:
HONLAP SZERKESZTŐSÉG IMPRESSZUM BEKÖSZÖNTŐ LEVÉL NEKÜNK
 RECENZIÓ
Marton Péter
Barry Buzan és az Angol Iskola

(BARRY BUZAN: From International to World Society? English School Theory and the Social Structure of Globalization)

Az alábbiakban megkísérlem összefoglalni, miért is ajánlom a nemzetközi kapcsolatok elmélete (vagy talán a szerencsésebb, a magyar nyelvre nem tökéletesen átültetett angol kifejezéssel: az international relations theory) iránt érdeklődők figyelmébe Barry Buzan könyvét.
Először is, ez a könyv kiemelt figyelmet érdemel, mert a nagyelmélet kérdéseire, azaz a diszciplínánkat leginkább meghatározó kérdésekre igyekszik átfogó választ adni, s ez nem kis vállalkozás. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ma már igen tekintélyes szakirodalma van a némely művelője által egymástól elkülönülőnek, egymással szembenállónak, illetve a többi táboréhoz képest felsőbbrendűnek vélt, nagyrészt egyébként amerikai indíttatású elméleti paradigmáknak, közülük is elsősorban a (neo)realizmusnak és a (neo)liberalizmusnak. Ez egyfelől arra késztethet, hogy ezek eredményeit csócsáljuk újra meg újra, egyfajta fokozatos előrehaladásra törekedve, másfelől pedig arra, hogy a kritikus megközelítés jegyében az egyes paradigmák alapjait kezdjük ki, a dekonstrukció szándékával.
Buzan azonban 2004-ben megjelent könyvében nem adja meg magát sem a posztmodernizmus minden szó elejére és végére idézőjelet, illetve minden mondat végére kérdőjelet kívánó, a továbblépés lehetőségét csak bizonytalanul felkínáló tehetetlenségének, sem a tankönyvekben immár katekizmus szintjén összegződő paradigmatikus hagyományok kényszerítő erejének. Amit tesz, az egy hagyomány újraélesztésén alapszik; nevezetesen az Angol Iskola elméletének és annak az államok társadalmával kapcsolatos, mellesleg akár Hugo Grotiustól is eredeztethető koncepciójának az újraélesztésére tesz kísérletet.
Nem először egyébként. Buzan, aki az első diplomáját a Brit-Kolumbiai Egyetemen, Kanadában, doktorátusát pedig az ugyancsak rangos London School of Economics hallgatójaként szerezte meg, már az 1990-es évek eleje óta törekszik az Angol Iskola megújítására, elméletének újrakonstruálására. Elsőként az International Organisation folyóirat oldalain tett kísérletet arra, hogy kihívást intézzen a nagyelmélet-formáló szuperhatalom, vagyis az Egyesült Államok-beli tudóstársadalom dominanciájával szemben, és azóta egy aktivista elszántságával szervezi az erőfeszítései nyomán érezhetően egyre inkább lábra kapó Angol Iskola életét, vérkeringésének felpezsdítését. Eredményeinek, meglátásainak legutóbbi tárháza a könyv, amelynek recenzióját írom.
A szerző szándéka azonban jóval több annál, amit az Angol Iskola egynémely korábbi követője minimalista módon magáénak vallott, vagyis hogy felmutasson valamit az amerikai dominanciával szemben, amit már csak azért is értékesnek kellene tekinteni, mert az „saját", hiszen az óceán innenső partjain született.
Buzan valóban fantáziát lát az Angol Iskola felélesztésében, fogalomkészletének a mai viszonyokra alkalmazásában, és elemzői lelkesedése könnyen átragad az olvasóra is. Nem habozik ugyan akár oldalakon át elidőzni egy-egy fogalom múltbéli és egyéb lehetséges értelmezéseinek összevetése, értékelése, szintetizálása és újrakörvonalazása kapcsán, stílusa mégis végig olvasmányos: az olvasmányosság érzetét leginkább a gondos elemzés megvilágító ereje nyújtja.
Ami elénk tárul az új nagyelmélettel, az nevezhető végső soron egyfajta „nemzetközi szociológiának". Ennek kapcsán külön örülhetünk annak, hogy Buzan érzékenységének köszönhetően a „nemzetközi" jelző itt korántsem azt a fajta szerencsétlen jelentést hordozza, amelynek alapján az angolszász világban egyesek hajlamosak lennének például a magyar kormányzat és az RMDSZ (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) kapcsolatát is nemzetközinek minősíteni, tekintettel arra, hogy az angolszász világban a 'nation' szó egyben az „ország" szinonimája is. Buzan ugyanis különbséget tesz: „nemzetközi" és „államközi" nála nem ugyanaz. Nemzetközi szociológiája tehát olyan világot vizsgál, amelyben az állami szereplők mellett jelentős nem-állami szereplők is jelen vannak, igaz, ezek jelentős része továbbra is, közvetve vagy közvetlenül, az államoktól eredően tesz szert a jogosítványaira. Itt gondolhatunk például a kormányzattal szinte összenőtt, kormányzati funkciókat ellátó, sokszor éppen kormányzati kezdeményezésre létrejött civil szervezetekre, a QUANGO-kra (Quasi-Autonomous Non-Governmental Organisations), vagy a gazdasági liberalizáció teremtette körülmények között feltörekvő transznacionális vállalatokra.
Miután a nemzetközi szó jelentését tisztáztuk, a Buzan-féle szociológia is megkaphatja a maga specifikus jelzőit. Szekunder szociológiáról van szó, egy olyan értelemben másodlagos szociológiáról, amely az államok társadalmát kutatja; márpedig az utóbbi kollektív entitások kapcsolatrendszerében jön létre, tehát társadalmak társadalmaként is értelmezhető. (Ilyen módon kap szekunder jelleget.)
Hogy társadalmasnak nevezhetjük-e az államok között kialakuló kapcsolatokat? Buzan tisztelettel elemzi Hedley Bull gondolatait, aki pedig különbséget tesz „nemzetközi rendszer", tehát az államok együttlétezésének látszólag tisztán fizikai formája és „nemzetközi társadalom" között (Bull az utóbbi esetében egyértelműen az „államok" társadalmára gondol, ezért az idézőjel). És tisztelettel elemzi Bullon kívül mások gondolatait is, ám idővel kinyilvánítja álláspontját: államok között tisztán fizikai interakciós rendszerek nehezen létezhetnek. Két példát jelöl meg, ám ezeket is csak a valószínűtlenség illusztrálása végett: először is két olyan állam esetét, amelyek kizárólag egymás maradéktalan „leradírozására" törekednek, másodszor pedig a közvetítői kereskedelemben csak valamilyen közvetítőn keresztül kapcsolatba kerülő államok esetét (Buzan történelmi illusztrációként a Római Birodalom és a Kínai Császárság viszonyát említi).
Az érv meggyőzőnek látszik. Már Bull is különbséget tett a véletlenszerű (fortuitous) és az intézményes módon létrejövő hatalmi egyensúly között - márpedig az államok társadalmiatlan viszonyát feltételezve csak az előbbi jöhetne létre a végtelennek szánt öldöklés nyomán, váratlan patthelyzetként. Talán felesleges történelmi példákat idéznünk arra vonatkozóan, hogy a háborúk ilyen „végigharcolása" nem mondható jellemzőnek, az idők során a békekötés, a kompromisszumkeresés, ha váratott is magára, többnyire elkövetkezett. Az egyensúlykeresésben pedig a hatalmak összjátékát mindig is befolyásolták percepcionális tényezők, azaz jelentős volt az egyes államokat képviselő vezetők és diplomaták eltérő helyzetmegítélésének a hatása. A tárgyalásoknak éppen az volt a fontos funkciója, hogy az eltérő észleletek között konvergenciát teremtsenek, vagyis közös alapot a kívánatos hatalmi egyensúlyról való megegyezéshez (ami ténylegesen nem feltétlenül jelentett hatalmi egyensúlyt,csupán megállapodás útján tekintették azonosnak azzal, ha egyáltalán hittek az elért eredmények optimális voltában).
Ezzel egyébként már utaltam is a Buzan könyvének végén felkínált kutatási program egyik legjelentősebb tételére, vagyis az államok társadalma által létrehozott intézmények, illetve ezek egymáshoz való viszonyának vizsgálatára, mint aminek alapvető jelentősége van e szekunder társadalom mélystruktúráinak megismerésében.
Az elénk terjesztett, az informatika világából vett kifejezéssel úgy is mondhatjuk, „nyílt forráskódú" kutatási program az Angol Iskola elméletének következő lényeges megújításain alapszik (nem a teljességre törekedve emelek ki itt néhány pontot, azokat sem az igazából kívánatos mértékű részletességgel taglalva):
 Buzan elveti az államközi társadalom lehetséges elrendeződéseinek mindössze kétféle változatával - plurális vs. szolidáris - számoló nézeteket, melyek vagy-vagy szemlélete ráadásul élesen szembe is állítja e két lehetséges elrendeződést, például az emberi jogok kérdése kapcsán, és bizonyos elemzési következetlenségeikből fakadóan követőik számára észrevétlenül kettéhasítja az Angol Iskolát, éppen a rá leselkedő legfőbb ragadozók, a realizmus és a liberalizmus irányában és javára. E nézetből következően a plurális társadalom - matematikai kifejezéssel - „tartana" a realista világkép irányában, a realizmus „Hobbesiánus" világképe felé, míg az államok szolidáris társadalma már az államoknak a belső berendezkedés tekintetében végbemenő hasonulását és fokozódó irrelevánssá válását helyezi kilátásba a világtársadalom keretei között (nincs tisztázva, hogy egy világállam létrejötte mellett-e avagy sem, ami lényegében a kantiánus és a poszt-kantiánus világ valamilyen módon megoldandó megkülönböztetését is megkövetelné). Buzan a plurális és a szolidáris jelzőket inkább egy folyamatos skála két szakaszának megnevezésére tartja használhatónak. Az államok társadalma e logika alapján - az államok együttműködésének változó mértékétől függően - e skála mentén mozog oda-vissza a történelem során, „vastagodva", illetve „vékonyodva".
 Buzan a „vastagodással" együtt járó, illetve azt előidéző normadiffúzió feltételéül nem írja elő az egyes normák spontán és meggyőződéses alapú, az államok egész társadalmában osztatlan elfogadását. A normák terjedése, új intézmények elfogadása/elfogadtatása történhet kikényszerítéses és haszonkalkulációs alapon is - miként az emberi társadalmakban is. A számító normakövetés lehetőségével így az Angol Iskola ráadásul teret hagy a neorealista/neoliberális logika számára is, anélkül azonban, hogy hozzájuk hasonlóan elkövetné az államok antropomorfizálását avagy „élőlénynek tekintését". Az államok társadalma, mely létezik egyfelől a döntéshozók és a politikatudomány művelőinek a fejében, másfelől pedig, ennek eredményeként, strukturálisan, leginkább olyan lesz tehát, amilyen elképzelése konszenzusosnak lesz mondható. A döntéshozók logikájának megfelelően az államok viselkedhetnek gonosz, kicsi, rosszindulatú élőlényekként és összebújó, kollektív biztonságra törekvő, aranyos kicsi élőlényekként is. Az állam aktor voltának elutasítása amúgy, bár Buzan a könyvében nem kezeli talán eléggé hangsúlyosan ezt a kérdést, sőt álláspontja olykor nem is egyértelmű e tekintetben, egyben fokozottan kaput nyit a harmadik amerikai indíttatású paradigma, a konstruktivizmus irányában is.
 Ehhez kapcsolódóan fontos rámutatni, hogy Buzan nem a Grotiusra jellemző természetjogi felfogásból indul ki, amikor a normák kérdését érinti, következésképp az egyes normákkal összefüggésben lényegében elvonatkoztat az igazságosság és a helyénvalóság problematikájától, pontosabban az utóbbit funkcionálisan értelmezi.
 Az államok társadalmában a változás nem csupán „vékonyodásként" és „vastagodásként", vagyis az együttműködés mértékének módosulásaként értelmezhető, ennél bonyolultabb. Mibenlétét Buzan, többek között Holstihoz hasonlóan, a már Bull által is meghatározónak tekintett intézmények változásában, egyes intézmények eltűnésében, lecserélődésében, új intézmények születésében, no és persze az egyes intézmények közötti viszony alakulásában látja. Úgyis mondhatjuk, ez lenne az Angol Iskola elméletében a történelem lényege, mióta létrejött ez európai államok társadalma - gyarmati uralma alá vonva a világ nagy részét -, amelyet aztán a dekolonizációt követően az államok globális társadalma váltott fel, nem egy esetben persze nem tökéletesen működőképes államokkal - akár úgy is mondhatjuk, a szekunder globális társadalom „fogyatékos" tagjaival - kiegészülve.
 Kiemelkedő jelentőséggel bír továbbá, hogy Buzan felhívja a figyelmet az Angol Iskola korábbi művelőinek nagy részénél visszatérő torzításra: nevezetesen arra, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a szubglobális fejleményeket. Amikor az államok társadalmának változását igyekeznek megragadni, úgy tesznek, mintha ez kizárólag globális érvénnyel lenne elképzelhető, miközben az Európai Közösségek, majd az Európai Unió, ezen kívül pedig más regionális szervezetek fejlődése nyilvánvalóvá teszi e nézet tévességét.
Az utóbbi meglátás egyben remek példát is kínál az Angol Iskola Buzan által jelentős mértékben gazdagított fogalomkészletének hasznosságát illetően. Az Európai Unió fejlődését a maga elemzési eszközeivel ugyanis az Angol Iskola is sokatmondóan képes megragadni. Először is nyilvánvaló választ kínál arra a kérdésre, hogy mi az Európai Unió: államok egy regionális csoportjának erősen szolidáris, azaz „vastag" társadalma. Másodszor pedig kínál egyfajta választ az Európai Unió továbbfejlődésének kérdését illetően is. Államok olyan társadalmán belül, ahol a demokratikus legitimitás a konstitutív normák vagy intézmények egyik legfontosabbika, e demokratikus legitimitás hiányában aligha képzelhető el, hogy az EU a külvilág irányában teljes mértékben önálló aktor kvalitására tehessen szert. Az uniós „alkotmány" persze nem kizárólag emiatt bukott el egyelőre, ám mindenképpen szemléltető erővel bír, hogy az egyes államok által megengedett szupranacionalitás fokozódása nem szükségszerűen tart töretlenül e szupranacionalitás kiteljesedése irányában, különösen amennyiben a folyamat sorsa népszavazásoknak is „ki van téve". Amennyiben az EU közvetlen demokratikus legitimáció hiányában képessé válik az egységes fellépésre, az annyiban fokozódó mértékben anomáliás minőséget kölcsönöz neki. Az Unió, jelenleg „Európai Közösségek" néven, például a kereskedelempolitika terén bír némi önálló cselekvőképességgel. Már ez a korlátozott mozgástere is tulajdonképpen egy tercier társadalom (az államok társadalmai alkotta társadalom) jelenleg egyedüli tagjává teszi, hasonló partnereknek, tehát például a NAFTA-nak (North American Free Trade Organisation) vagy az Afrikai Uniónak és más regionális szervezeteknek egy azonos jogosítványokkal bíró változatának hiányában.
Záró megjegyzésként a Buzan könyvéről írtakhoz már csak annyit tennék hozzá, hogy amit felvázol, az feltétlenül az Angol Iskola elméletének 2.0-ás verziójaként értékelhető, azaz egyértelmű előrelépést jelent a már a kezdetektől méltánytalanul kevés figyelmet kapott elméleti hagyomány számára, mely választ követel majd a prominens paradigmáktól, és minden bizonnyal termékeny hatással lesz azokra - ha nem nyeli le őket éppenséggel szőröstül-bőröstül, az interparadigma-vita mítoszával együtt, amelyre pedig a nemzetközi kapcsolatok tudományának művelői közül már sokan fenik a fogukat.

Buzan, Barry: From International to World Society? English School Theory and the Social Structure of Globalization. Cambridge, 2004, Cambridge University Press.

 

GROTIUS KÖNYVTÁR


Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban

© 2019 Grotius