(FORNARO, PASQUALE: L’ „altra” Europa. Temi e problemi di storia dell’Europa orientale)

pályakép » publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Pasquale Fornaro nem először foglalkozik behatóan Közép-Kelet-Európa és Magyarország, valamint az olasz–magyar kapcsolatok problematikájának történetével. Kutatásainak fontos részét képezi a Duna-medence népeinek XIX–XX századi története. E témában közre adott munkái többek között: Crisi postbellica e rivoluzione. L’Ungheria dei Consigli e l’Europa danubiana nel primo dopoguerra.  (Milano, 1987.); Risorgimento italiano e questione ungherese. Marcello Cerruti e le intese italo-magiare, 1849–1867. (Soveria Manelli, 1995.); Dalle crisi dell’impero sovietico alla dissoluzione del socialismo reale. (Soveria Manelli, 2000.); Dalle crisi dell’impero sovietico alla dissoluzione del socialismo reale. (Soveria Mannelli, 2000.); La tentazione autoritaria. Istituzioni, politica e societŕnell’Europa centro-orientale tra le due guerre mondiali. (Soveria Manelli, 2004.); István Türr. Una biografia politica. (Soveria Manelli, 2005.) vagy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából – a milánói Edizioni Unicopli  kiadó gondozásában megjelent – Ungheria című olasz nyelvű Magyarország története.

A Messinai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Kelet-Európa Története Tanszékén tanító olasz professzor tagja a Magyar–Olasz Történész Vegyesbizottságnak, a kolozsvári Olasz–Román Történeti Intézetnek, a római Centro Interuniversitario di Studi sull’Europa-nak valamint a messinai Gaetano Salvemini Történeti Intézetnek. Tanulmányai jelennek meg számos olasz és külföldi történeti szakfolyóiratban, tagja az Incontri Mediterranei folyóirat tudományos szerkesztőbizottságának.

Fornaro professzor kezünkben levő könyve tizenhárom olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyek 1989 és 2006 között jelentős olasz, illetve európai folyóiratokban voltak olvashatók. A tanulmánykötet megszületésének oka pedig az, hogy így ezen írások könnyen, gyorsan elérhetőek lesznek nem csak a diákok-egyetemisták, hanem Közép-Kelet-Európa történetével foglalkozó szakemberek és egyszerű érdeklődők számára is. Európa ezen területe a maga komplexitásával, ellentmondásaival nagyobb figyelmet érdemel, érdemes történeti fejlődésének lehető legnagyobb szegmensét vizsgálat alá venni.

A kötetben összegyűjtött tanulmányok közül négy kizárólag a magyar történelemmel és az olasz–magyar kapcsolatokkal – Kossuth Lajos és a Risorgimento, a magyar társadalom és a parasztság helyzete a XIX–XX. század fordulóján, a két háború közötti Magyarország, fasizmus–Horthy-rendszer – a többi Közép-Európával, ezen belül a két háború közötti Csehországgal, a Duna-medence társadalmával – valamint a Balkánnal (Koszovó) és Oroszországgal foglalkozik.

A tanulmánygyűjtemény egyik legérdekesebb írása a fasizmus és a Horthy-rendszer, a két világháború közötti Európa egy-egy olyan berendezkedésének problematikájáról szól, amelyek helyes használata a mai napig bonyodalmat okoz, és nem csak az érdeklődők, hanem olykor a szakma képviselői számára is. Mindkét kifejezést gyakran és nagy-nagy könnyedséggel használják akár egymás szinonimaként, holott politikai, történeti, szociális szempontból egymástól messze álló, és összeegyeztethetetlen dolgokról van szó. Olaszországban is gyakran beszélnek még „Horthy fasiszta diktatúrájáról”, vagy „Horthy admirális fasiszta rezsimjéről”. Georgij Dimitrov a Komintern VII. kongresszusán a fasizmust a következőképpen definiálta: a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább diktatúrája. Pasquale Fornaro joggal tesz hozzá ezen terminológiai problémához egy másikat: a „hitleri fasizmus”, illetve „náci fasizmus” problematikáját.

Hasonlóan figyelemreméltó írása a most bemutatásra kerülő Fornaro-kötetnek a második világháborút követő kelet-európai diktátorokkal és diktatúrákkal foglalkozó tanulmánya.  1945–1948 után az európai ún. népi demokráciákban fokozatosan születtek meg azok a szovjet szatellit-rendszerek, amelyekben egymás után ragadták meg a hatalmat azok a vezetők, akik igyekeztek mindenben a Szovjetunió első emberét, Sztálint követni. Ezekben az országokban a kommunista fordulatot megelőző negyedszázadban – teszi hozzá Fornaro – a két háború közötti Csehszlovákiától eltekintve nem beszélhetünk parlamentáris demokráciáról. Ezekben, a lényegét tekintve erősen konzervatív és autoriter rendszerekben működött egyfajta demokrácia, hiszen voltak parlamenti választások, azonban ezek gyakran erősen kondicionálva voltak, működtek pártok, amelyeket engedélyeztek. Sztálin halálát követően, még inkább 1956 után, Európa ezen területén születik meg Enver Hodzsa Albániája, Tito Jugoszláviája, Kádár Magyarországa, Ceauşescu Romániája, Elbricht Németországa, Gomułka Lengyelországa.

A könyvben szereplő tanulmányokhoz felhasznált szakirodalom bőséges. Az olasz és magyar levéltári forrásokon kívül olvashatunk visszaemlékezéseket, az új és a régebbi vonatkozó szakirodalom olasz, német, angol, cseh, orosz és természetesen magyar nyelvű darabjait. Fornaro professzor szakmai szempontból magas színvonalon, ideológiai és politikai elfogultság nélkül megírt kötete feltétlenül elősegíti majd a megfelelő és pontos tájékozódást az olasz szakemberek, egyetemisták és érdeklődők számára abban, hogy minél jobban és részletekbe menően megismerhessék Közép-Kelet-Európa – benne Magyarország – a Balkán és Oroszország elmúlt két évszázadának történetét.

Pasquale Fornaro: L’„altra” Europa. Temi e problemi di storia dell’Europa orientale. 2008. Rubettino Universitŕ, 261 o.