publikációk a szerzőtől » publikációk a közreadótól »

Egész életemben bizonyos képet alkottam magamnak Franciaországról. Ezt a látomást sugallta az érzelem is, az értelem is. Érzelmeimben úgy él Franciaország - akárcsak a tündérmesék hercegnője és a fali freskók madonnája -, mint a természet rendje szerint kiemelkedő és rendkívüli sorsra hívatott. Ösztönösen azt vallom, hogy a Gondviselés lenyűgöző sikerekre és megrendítő csapások elviselésére teremtette. Ha mégis előfordul, hogy történéseire és cselekedeteire a középszerűség nyomja rá bélyegét, ez valami képtelen rendellenességnek tűnik, ami csak a franciák tökéletlenségének tulajdonítható, nem a haza géniuszának. Ám a reális értelem is arról győz meg, hogy Franciaország valójában csak akkor fejezi ki igazi énjét, amikor a legkiválóbbak között foglal helyet, és csak roppant vállalkozások alkalmasak a széthúzás azon erjesztőinek ellensúlyozására, amelyeket népe magában hordoz. Országunknak a maga énjében, az énjüket ugyancsak érvényesítő országok között, halálos veszedelem fenyegetése alatt kell magasra törnie és helytállnia. Röviden, az én szememben Franciaország nem lehet Franciaország a nagyság [grandeur] nélkül.