Az az általános modernizációs válság, amely a hatvanas évek végétől az iszlám világ nagy részére jellemző, s amely lényegében táptalajul szolgált a retradicionalizáció, illetve a reiszlamizáció számára, egyúttal egyfajta intellektuális krízis is. Az egyik fő – talán a legalapvetőbb – kérdése az iszlám világ (illetve a muszlimok) viszonya saját múltjukhoz, a múlt örökségéhez (vajon pontosan mit is fed az egyáltalán?). Ezen belül természetesen az iszlámhoz (mi is az; az élet mekkora területét fedi le; milyen létszférák tartoznak az iszlám hatókörébe: csak a „szűken értelmezett“ vallás, vagy mindegyik – beleértve a „szekuláris“ létszférákat is?) avagy ha úgy tetszik a tradicionalizmus viszonya a modernizációhoz. A retradicionalizáció, reiszlamizáció ugyanis immáron 21. századi környezetben, a globalizáció felgyorsult folyamatával jellemezhető nemzetközi rendszerben megy végbe, egy olyan nemzetközi rendszerben, amelynek az iszlám világ országai – ha tetszik, ha nem – a szerves, alárendelt, aszimmetrikus pozícióban lévő részei. Egyes szórványos, elvetélt kiszakadási törekvésektől eltekintve a „legfundamentalistább“, „legiszlamistább“ mozgalmak sem hagyhatják figyelmen kívül a realitásokat, a nemzetközi rendszer folyamatait. Megtehetik ezt persze retorikájukban, vagy hatalomra kerülve ideig-óráig, tartósan azonban semmiképpen sem. Az iszlám autenticitás és a modernizáció (modernitás) egymáshoz való viszonyának a problémájára eddig sem a vallási, sem a „szekuláris“ muszlim értelmiség nem találta meg a megfelelő választ. Időről-időre hatalmas viták zajlanak különböző, fenti témakörhöz kapcsolódó kérdésekről (szekularizáció, demokrácia, emberi jogok stb.) anélkül azonban, hogy érdemi konszenzusra sikerülne jutni. Mindeközben Nyugaton egy időtől elvonatkoztatott, az iszlámot önálló egységnek, értékek, normák és hitek zárt és koherens rendszerének tekintő esszencialista-kulturalista, „totális“ iszlám-felfogás látszik eluralni az elmúlt másfél évtizedet, amely az iszlám világ valamennyi folyamatát az iszlámból vezeti le. Mindez köszönhető az iszlamizmus érzékelhető erősödésének, a média által sugallt általánosító, radikális-extremista iszlám-képnek továbbá annak a sajnálatos, de valós ténynek, hogy az iszlám színteret egyértelműen a totalizáló iszlám-felfogást, egyfajta radikális-dogmatikus iszlám-értelmezést képviselő iszlamisták uralják/tematizálják, miközben az iszlámnak egészen más szerepet tulajdonító, azt egészen másként értelmező mérsékeltek/liberálisok hangja úgyszólván alig hallható. Megítélésünk szerint sem egységes iszlám, sem egységes iszlám-felfogás nem létezik. Az iszlám világban az iszlám (és az iszlám örökség) állandó reinterpretációja folyik, s versengő, gyakran egymással ellentétes értelmezések léteznek egymás mellett és küzdenek egymással – állandóan újragondolva és átalakítva az iszlám tradíciót, igényt tartva az iszlám autenticitás kizárólagos képviseletére. |
