(DINAN, DESMOND: Origins and Evolution of the European Union)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Desmond Dinan, Jean Monnet Professzor a George Mason School of Public Policy Intézetében. Szaktekintélyként tartják számon a transzatlanti kapcsolatok, illetve az Európai Unió témakörökben. Kilenc könyve jelent meg Európáról, neves folyóiratokban publikál, sok-sok konferencián tartott előadást. Tanított az Európai Kollégiumban Brugesben, Belgiumban. 2001-ben az Európai Bizottság Jean Monet díjjal tüntette ki.

Az Origins and Evolution of the European Union című  14 fejezetből álló tanulmánykötet 2006-ban jelent meg, Dinan szerkesztésében. A fejezetek négy nagyobb részt alkotnak, az európai integráció történetének nagyobb szakaszai szerint. Minden szakaszon belül külön fejezet foglalkozik az adott időszak legfontosabb kérdéseivel. Annak ellenére, hogy az egyes fejezeteket más-más szerző írta a fejezetek szerkezeti felépítése hasonló. Vagyis, a magyar „tankönyv-hagyományoktól“ eltérően,  a fejezetek meghatározott séma szerint tagolódnak (történelmi bevezetés, különféle alfejezetek, összefoglalása, konklúzió), az egységesség mellett ezáltal könnyebben érthetővé és követhetővé válik a mondanivaló. A fejezetek végén álló konklúzió összekapcsolja az alfejezeteket, illetve „átadja a szót” a következő tanulmánynak.

Az első fejezet, amelynek  Peter Stirk  a szerzője, az Európai Unió történelmi előzményeit mutatja be, a második világháborút megelőző korszakban. A szerző a nemzetközi rendszer két párhuzamos, ámde ellentétes folyamatán keresztül igyekszik képet adni a korról. Az integráció és dezintegráció egymásmellettiségét emeli ki a korszak átfogó jellemzőjeként. A gazdasági szektorban az integráció dominanciáját látja, miközben a politika-hatalmi szférában a dezintegrációét.

David Messenger a második fejezetben a második világháború teremtette új nemzetközi rendszert veszi nagyító alá. Kiemeli az Amerikai Egyesült Államok szerepét az integrációs folyamatokban, hangsúlyozva ezzel a külső tényezők fontosságát. Példaként a Marshall-segélyt elemzi. Elemzésében arra is rámutat, hogy a hidegháború és a nyugat európai integráció egymás hatását fokozó folyamatok voltak.  

John Gillingham a harmadik fejezetben azt mutatja be, hogy miként született meg az Európai Szén és Acélközösség. Kiemeli, hogy a Montánunió megalakulásának hátterében a Franciaország és Németország közötti ellentétek feloldásának igénye állt: a háború kizárására irányuló törekvés, azáltal, hogy a szén és acéltermelés egy nemzetközi intézmény felügyelete alá kerül. Emellett nem volt elhanyagolható a szempont sem (amelyet z integrációban résztvevő országok mellett az Egyesült Államok vezetése is osztott), hogy Európa nem találhat önmagára mindaddig, amíg Németország mind gazdasági, mind politikai tekintetben gyenge.

A negyedik fejezetben Wendy Asbeek az Európai Fizetési Unióhoz vezető út legfontosabb állomásait mutatja be. A fejezet a többitől eltérően jóval szárazabb, nehezebb olvasmány, bizonyára a témájából fakadóan.  Az EPU amellett, hogy megoldotta a konvertibilitás problematikáját, megalapozta az Európai Gazdasági Közösség megteremtését – mutat rá a szerző.  

Az ötödik fejezetben Craig Parsons azt vizsgálja, hogy miként alakították a politikai alkufolyamatok, az egyes országok politikai  intézményrendszere, a kormánykoalíciók az integráció folyamatát.  Főként az Európai Védelmi Közösség kudarcán keresztül végzi a szerző az elemzést. Végső soron arra a konklúzióra jut, hogy a francia javaslat azért bukott meg, mert mind a világpolitikában, mind a francia belpolitikában olyan fordulópontok következtek be, amelyek aláásták a szervezetet megalakításának ösztönzőit.

A hatodik fejezetben Stephen Martin az Európai Szén- és Acélközösség működést elemzi, amely véleménye szerint politikailag igen, gazdaságilag ellenben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gazdaságilag azért, mert nem volt képes megfékezni az árdiszkriminációt, és nem gerjesztett akkora versenyt, amekkorát vártak tőle. A Montánuniót azért tartja politikai tekintetben sikeresebbnek, mert megfelelő keretet biztosított arra, hogy a tagállamok a nemzeti szuverenitásuk feladása nélkül együtt tudjanak működni.

A hetedik fejezet az Európai Gazdasági Közösség születését elemzi. A szerző Jeffry Vanke különös figyelmet szentel De Gaulle személyiségének, és a francia nemzeti politikának, mely évtizedekkel előre meghatározta a Közös Agrárpolitika fejlődési útját, és ezzel a költségvetés helyzetét.

A nyolcadik fejezetben Richard Griffithaz 1970-es évek nagy kihívásai által teremtette új helyzetet vázolja. Kitér az első olaj-krízisre, a közös mezőgazdasági politika következményeire, amelyek ekkor váltak láthatóvá, és a gazdasági prosperitás akkor megjelent lassulására. Ilyen helyzetben került napirendre a bővítés, amely szintén új helyzetet teremt, új érdekekkel.

A kilencedik fejezetben Ann Christina Lauring Knudsen a közös agrárpolitika bemutatásában arra helyezi a hangsúlyt, hogy KAP olyan sajátos együttműködés, amelyet elsődlegesen nem gazdasági ösztönzők vezérelnek, hanem sokkal inkább politikai tényezők, és működése leginkább a jóléti állam kiterjesztéseként fogható fel. A közös agrárpolitika intézményei (árkiegészítés, direkt jövedelem-kiegészítés) vezettek később az 1980-as években a közös költségvetésben mutatkozó feszültségekhez, tovább kelet-európai bővítés perspektívájának feltűnése is sürgetővé tette a közös mezőgazdasági politika reformját.

A tizedik fejezetben Piers Ludlow az egységes piac kialakításához vezető utat ismerteti, amely magában foglalja az Európai Monetáris Rendszer gyors sikerét, illetve az Egységes Európai Okmány megszületését. Az 1980-as évek második felére jellemző élénkülő integrációs hajtóerő véleménye szerint, főleg Jacques Delors bizottsági elnökségével magyarázható.

A tizenegyedik fejezetben Dortothee Heisenberg az európai monetáris unió gyors születését, illetve az ennek hátterében álló német–francia politikai manőverezést mutatja be. A szerző azt állítja, hogy francia érdek volt, hogy megszűnjön a német márka egyre erőteljesebb szerepe, amely veszélyeztette a francia vezető szerepet az Európai Unión belül.

A tizenkettedik fejezetben Jeffrey Anderson a német újraegyesítés mentén felmerülő problémakört elemzi. Rámutat arra a sajátos következményre, hogy miközben Nyugat-Európában éppen ekkora mélyült el az integráció, a Szovjetunió felbomlása a kelet-európai régió dezintegrációját okozta.  

A tizenharmadik fejezetben Anna Michalski mutatja a be a különböző bővítéseket, illetve ezeknek politikai és intézményi eszközeit. Rámutat arra, hogy a 2004-es bővítés új helyzetet teremtett az Európai Unióban: a tagországok közötti különbségek sokkal mélyebbek lettek.

Az utolsó, a  tizennegyedik fejezetben kötet szerkesztője, Desmond Dinan végigtekint az egész integrációtörténeten, összekapcsolva ezzel a különböző fejezeteket. Szemléletmódja eltér az eddigi fejezetektől, hiszen azt vizsgálja, hogy az integrációs elméletek hogyan hatottak a különböző korszakok szakértőire és politikai szereplőire, ez pedig a gyakorlatban hogyan befolyásolta az európai intézményrendszert. A különböző korszakok uralkodó, illetve versengő szemléletmódjai ugyanis tetten érhetők az intézményi felépítés változásaiban.

A Dinan-könyv annyiban nyújt újat az olvasónak, hogy a megszokottnál sokkal szélesebb skálán mozog az egyes események magyarázatában. A könyv kapcsán el kell mondani, hogy a nyilvánvaló gondos előkészítés és szerkesztés ellenére vannak átfedések, ismétlődések a könyvben, nyilván abból eredően , hogy minden fejezet más szerző munkája. Ez azonban nem zavaró, hiszen minden szerző más szempontból elemez egy-egy szakaszt az integráció történetében. Egyes szerzők az integrációt leginkább gazdasági tényezőkön keresztül interpretálják, mások a politikai alkukat illetve a kiemelkedő politikai aktorokat tartják meghatározónak. A kötet szerzői a könyv céljából eredően az európai eseményekre koncentrálnak, de soha sem feledkeznek meg az Európán kívüli világ befolyásáról sem.

A könyv azok számára nyújt a legtöbbet, akik már rendelkeznek bizonyos alapismeretekkel az európai integráció történetéről, s szeretnék tudásukat elmélyíteni és magyarázatokat kapni olyan kérdésekre, amelyeket esetleg még fel sem tettek maguknak. Ha alapismeretekkel nem rendelkező olvasó veszi kezébe a könyvet, könnyen elkeveredhet az intézmények és a döntéshozatali folyamatok bonyolult útvesztőjében, mert ezek részletes és szisztematikus magyarázatára nem tér ki a könyv. Ez tekinthető egyfajta hiányosságnak, ugyanakkor szakmai igényességnek is, hiszen az európai integrációval foglakozó szakirodalom bővelkedik alapozó könyvekben. A könyv másik pozitív tulajdonsága, hogy mind aspektusaiban mind megközelítéseiben sokoldalú. A történelmet nem lineáris folyamatként ábrázolja, hanem események sokaságaként, amelyek különbözőképpen hatottak az egyes korszakokban. Vagyis a  könyv sajátos bepillantást nyújt az Európai Unió kulisszái mögé, megismerhetjük a főszereplőket, az alapító atyákat és az egyes korok kiemelkedő politikai személyiségeit, a díszletet, az újonnan megszületett intézményeket, melyek néhol valóban csak díszletként funkcionáltak, és a jelmezeket, melyek mögé bújva az egyes szereplők rövidebb-hosszabb időszakra eltakarhatták valódi arcukat.  Nehéz lenne ebben a történetben forgatókönyvről beszélni, vagy rendezői utasításokról: az improvizáció és sok baki inkább jellemezte ezt az elmúlt ötven évet, amely végső soron – véleményem szerint – nem is vezetett olyan rossz produkcióhoz.