publikációk a közreadótól »

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió tárgyalása és megegyezése a kubai rakétaválság megoldására lényegében Kuba bevonása nélkül történt, a kubai vezetők a szovjet rakéták kivonását célzó döntésről is utólag szereztek tudomást. Ez az eljárás megrontotta Havanna és Moszkva viszonyát, mivel Kuba nem bízott a szovjet–amerikai alku során tett washingtoni ígéretekben. A kubai kormány ezért 1962. november 25-én nyilatkozatban szólította fel Washingtont a Kuba ellen foganatosított gazdasági nyomásgyakorló intézkedések megszüntetésére, az amerikai „zsoldosinváziók” és „kalózjellegű támadások” szervezésének beszüntetésére, valamint a Guantánamói-öbölben lévő amerikai támaszpont felszámolására. Az alább közölt dokumentum forrása: Horváth Jenő – Stemler Gyula (szerk.): Dokumentumok a jelenkor stratégiai és taktikai kérdéseinek tanulmányozásához. Budapest. Tankönyvkiadó. 1973. 267–272. old., a dokumentumot újra közreadja Horváth Dávid.

Kuba forradalmi kormányának nyilatkozata

1962. november 25.

Az egyesített forradalmi szervezetek országos vezetősége és a minisztertanács, közös ülésre ülve össze az úgynevezett Karib-övezeti válsággal kapcsolatos kérdések megvizsgálása végett, elhatározta, hogy a kubai nép és az egész világ tudomására hozza pártunk és a kubai kormány álláspontját.

Legutóbbi nyilatkozatában Kennedy elnök bejelentette Kuba blokádjának feloldását kölcsönösségi alapon annak ellenében, hogy a Szovjetunió kivonja a közepes hatósugarú ballisztikus rakétákat és a Kubában állomásozó IL–28–as középnehéz bombázókat. Mindamellett, az Egyesült Államok elnökének kijelentései magukban hordozzák az országunk ellen irányuló provokációs és agresszív politika csíráit, amit le kell leplezni.

Beszédének egyik részében Kennedy elnök kijelentette: „Ami bennünket illet, hogyha az összes támadó fegyverzet-rendszert kivonják Kubából és a jövőben a féltekén kívül tartják, megfelelő ellenőrzés és biztosítékok mellett, és hogyha Kubát nem használják fel a kommunizmus agresszív szándékainak exportálására, béke fog honolni a Karib-tenger vidékén. Mint szeptemberben mondottam, mi nem fogunk agressziót kezdeményezni, de nem tűrjük, hogy bárki megtegye ezen a féltekén. Természetesen, nem mondunk le a politikai és gazdasági vagy egyéb erőfeszítésekről ezen a féltekén, hogy a Kubából eredő felforgatásnak gátat vessünk, sem arról a reményünkről és akaratunkról, hogy a kubai népet egy napon ismét valóban szabadnak láthassuk; azonban ezek a célkitűzések nagyon is eltérőek attól a szándéktól, hogy a sziget ellen katonai inváziót intézzünk”.

Az Egyesült Államok kormánya által elfoglalt erőhelyzet teljesen ellentétes a nemzetközi jog szabályaival. A Kuba ellen elkövetett erőszakos cselekmények mellett, amelyek a világot a háború szélére sodorták – amit csak azon megállapodások révén sikerült elkerülni, amelyek magukban foglalták az Egyesült Államok kötelezettségét, hogy lemond Kuba ellen irányuló agresszív és bűnös politikájáról – az Egyesült Államok nem hajlandó biztosítékot adni arra nézve, hogy nem szegi meg ismét az Egyesült Nemzetek alapokmányát és a nemzetközi jogot, elözönölvén a Kubai Köztársaságot azzal az ürüggyel, hogy országunk nem egyezett bele a nemzetközi ellenőrzésbe.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Kuba szuverén joga elfogadni vagy sem területének ellenőrzését, s ez a joga az Egyesült Nemzetek alapokmányán alapszik. Kuba egyetlen egyszer sem ajánlotta fel vagy fogadta el ezt az ellenőrzést.

Kennedy elnök állítása minden alapot nélkülöz, és nem más mint egyszerű ürügy, hogy a maga részéről a megállapodást ne teljesítse és továbbra is kitartson Kuba ellen irányuló agressziós politikája mellett. Minthogy ez nem lenne elegendő, hogyha bele is mennének az ellenőrzésbe, amely megadná az Egyesült Államok kormányának legmerészebb követeléseiben szereplő biztosítékokat, a Karib-tenger békéje továbbra is alá lenne rendelve annak, Vajon „felhasználják-e Kubát a kommunizmus agresszív szándékainak exportálására”.

Ez ismét azt jelentené, hogy Latin-Amerika népeinek az imperialista igától való megszabadulására irányuló erőfeszítése ürügyül szolgálhat az Egyesült Államok kormányának Kuba megvádolására, a béke megsemmisítésére és országunk megtámadására. Ennél gyengébb biztosítékok nehezen képzelhetők el.

Mindehhez hadd tegyük hozzá, hogy akad még valami, ami megint csak az Egyesült Államok kormányának háborús és hatalmi politikájára mutat. Legutóbbi nyilatkozatában Kennedy elnök hallgatólagosan ismét hitet tett azon - más alkalmakkor gyakran kifejtett – jog mellett, hogy Kuba területe fölé kémrepülőgépeket küld, amelyek töviről-hegyire lefényképezik. Ez is a nemzetközi jog durva megszegése.

A nemzetközi jogok tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele a világ népei egymás mellett élésének, függetlenül társadalmi vagy gazdasági rendszerüktől.

Az egyetlen hatékony garancia a nemzetközi jogszolgáltatás és a jogszabályok tiszteletben tartásának biztosítására valamennyi ország ragaszkodása a megállapított szabályokhoz. E pillanatban, amikor két társadalmi koncepció áll élesen szemben egymással, az Egyesült Államok jogot vindikál magának az érvényben lévő nemzetközi szabályok megszegésére és az új formulák tetszés szerinti megállapítására.

Úgy véljük, hogy akkor, amikor ennyire veszélyes helyzet áll elő, és amikor egy ország, egyoldalúan és saját elhatározásából dönti el, hogyan kell alkalmazni a jogot a világ többi országaihoz fűződő kapcsolataiban, nincs más megoldás, mint erélyesen ellenállni szándékainak.

Az Egyesült Államok kívánja eldönteni, hogy milyen fegyverzet–modellek lehetnek a birtokunkban. Az Egyesült Államok vezetői, akik hatalmas anyagi források feláldozására kényszerítenek bennünket hogy védekezhessünk az agresszióval szemben, amelynek célpontjai vagyunk a forradalom győzelmétől eltelt négy év óta, ezen túlmenően bírák szerepében is tetszelegnek, akik eldöntik, mely legyen az a felfegyverzési határ, amellyel szabadságunkat védjük.

Az Egyesült Államok kormánya – országunk ellen irányuló ismételt, nyílt agresszióval – kényszeríttette rá a kubai népre a fegyverkezés szükségességét. Maga Kennedy elnök adott parancsot egy zsoldos-hadseregnek, hogy szálljon partra Playa Gironnál. Az ő kormányzata alatt dobtak le ejtőernyővel vagy tettek partra sok ezer fegyvert, hogy ily módon bátorítsák és szervezzék az ellenforradalmár bandákat, amelyek a legsúlyosabb bűntetteket követték el a pedagógusok, parasztok és munkások ellen.

Az Egyesült Államok kormánya – mind az előző, mind a jelenlegi – nem érte be azzal, hogy gazdasági jellegű bűnös intézkedéseket hozzon Kuba ellen, amelyek lakosságunkat arra kényszeríttették, hogy kínos problémákkal nézzen szembe, hanem katonai jellegű agressziókkal arra késztettek bennünket, hogy integritásunk védelmére jelentős energiát és eszközöket áldozzunk. Mi lett volna országunkkal és forradalmunkkal, hogyha népünk nem áll ellen, kitartóan és hősiesen, e hatalmas és agresszív ország cselekedeteinek? Az Egyesült Államokat a Kuba ellen irányuló gazdasági fojtogatás és erőszak politikájának bűne terheli, amely kiprovokálta a Karib-tengeri válságot, összes következményeivel és veszélyeivel.

Ezen túl az Egyesült Államok megszegte a tengerek szabadságának elvét, blokádot létesítvén Kuba ellen, megszegte az Egyesült Nemzetek alapokmányát, bejelentvén az országunk ellen alkalmazott egyoldalú intézkedéseket, és jelenleg az Amerikai Államok Szervezete mögé bújik, hogy ily módon hivatalos jelleget adhasson légikalózkodásainak. Az Amerikai Államok Szervezetének nincs semmiféle jogköre területünkön, egyezményei ránk nézve nem érvényesek: önkényes dolog rájuk hivatkozni s nem más ez, mint az imperialista agresszor puszta álokoskodása.

Az Egyesült Államok ismét hitet tett beavatkozási szándéka mellett. Kijelentette, hogy semmi esetre sem mond le politikai és gazdasági „vagy más jellegű” agresszióról. Mit ért a Kuba ellen irányuló „más jellegű” intézkedések alatt? A belső felforgatást, a szabotázsakciókat, a terrorcselekményeket, a kalóztámadásokat, a CIA ügynökeinek beszivárgását, fegyverek partradobását és ejtőernyővel való földrejuttatását területünkön, zsoldos-inváziókat, végül mindazt, amit a Pentagon zsargonjában paramilitáris háborúnak neveznek.

Amennyiben így áll a helyzet, Kuba kénytelen lesz minden eszközzel védekezni. Fenntartja magának a jogot, hogy védelméhez mindenféle modellű fegyvereket szerez be és olyan intézkedéseket tesz, amelyeket szükségesnek tart biztonságának megerősítésére, a nyilvánvaló fenyegetéssel szemben. Ezért, miután Kennedy elnök nyilatkozatáról tudomást szereztünk, kijelenthetjük, hogy jóllehet a fegyveres konfliktust elkerültük, a békét nem sikerült biztosítani. Népünk szempontjából nem békéről van szó, hanem alighanem szakadatlan agresszióról. Számos gyermekét veszítette el az Egyesült Államok kormánya által provokált fegyveres támadások, szabotázsakciók, gyilkosságok, felforgató cselekmények, légi berepülések és kalózhajó-támadások áldozataként. Kennedy elnök nyilatkozata nem békét kínál, hanem jóval inkább az ilyen jellegű cselekmények folytatását.

Ezért megismételhetjük azt az öt pontot, amelyek elengedhetetlenek a válság végleges, igazi megoldásához:

1.     a gazdasági blokád és mindenféle kereskedelmi és gazdasági nyomás intézkedések megszűntetése, amelyeket az Egyesült Államok a világ minden részén országunk ellen alkalmaz.

2.     a felforgató cselekmények, fegyverek és robbanóanyagok levegőből vagy tengerről való ledobásának illetve partra tevésének, a zsoldosinváziók szervezésének, a kémek és szabotőrök becsempészésének és minden olyan akciónak megszűntetése, amelyeket az Egyesült Államok és némely cinkos államok területén szerveznek.

3.     A kalózjellegű támadások megszűntetése, amelyekre az Egyesült Államokbeli és Puerto Rico-i támaszpontokról került sor.

4.     Légi és tengeri térségünk Egyesült Államokbeli katonai repülőgépek és hadihajók által való mindenfajta megsértésének megszűntetése.

5.     A guantánamói haditengerészeti támaszpont megszűntetése és az Egyesült Államok által megszállt kubai terület visszaadása.

Ezek nem esztelen követelések, hiszen senkinek a jogait sem fenyegetik; jogos követelésekről van szó, amelyek olyannyira megfelelnek a kubai nép jogainak, hogy senkinek sem lehet ellenvetése velük szemben.

Az Egyesült Államok kormánya követeli, hogy az Egyesült Nemzetek ellenőrizze területünkön a stratégiai fegyverek kivonását. Kuba azt követeli, hogy az Egyesült Nemzetek az Egyesült Államok, Puerto Rico területén és másutt, ahol agressziót készítenek elő Kuba ellen, a zsoldos, kém, szabotőr és terrorista kiképző táboroknak, a felforgatást előkészítő központoknak, és azoknak a támaszpontoknak a leszerelését és megszűntetését ellenőrizze, ahonnan kalózhajók indulnak el a partjaink elleni támadásra.

Kuba ezen kívül, biztosítékképpen, hatékony ellenőrzési intézkedéseket követel, hogy ezek a cselekmények a jövőben ne ismétlődhessenek meg.

Hogyha az Egyesült Államok és cinkosai a Kuba elleni agresszióban nem egyeznek bele, hogy az ENSZ ezen ellenőrzést területük fölött elvégezze, Kuba semmi áron nem egyezik bele saját területének az ellenőrzésébe.

A kölcsönös engedmények és garanciák az egyetlen eszköze annak, hogy széleskörű, méltó és mindenki számára elfogadható megállapodásra jussunk.

Amennyiben sikerül megegyezésre jutni, Kubának nem lesz szüksége stratégiai fegyverekre a védelemhez; a fegyveres erőinek kiképzésével megbízott idegen műszaki és katonai személyzetet minimálisra csökkenthetnénk és ily módon kialakulnának a kellő feltételek kapcsolataink rendes fejlesztéséhez, a félteke országaival.

E válság igazságos és kielégítő megoldása kétségtelenül hozzájárulna más, függőben lévő kérdések megoldásához a világon; ez igen bíztató lépés lenne az igazi békeútján. És a világnak az szüksége van békére.

Az emberiség joggal vágyódik arra, hogy azokat a roppant összegeket, amelyeket manapság költséges pusztító fegyverek gyártásába invesztálnak, az ember számára hasznos javak előállítására és főleg a fejlődésben elmaradott népek javára fordítsák, amelyeket a gyarmatosító és imperialista országok feneketlen nyomoráldozatául dobtak oda.

A hadiipar és a fegyverkereskedelem senki másnak nem érdeke, csak a monopolistáknak, akik mohón vágynak arra, hogy a népek legjogosabb törekvéseit elfojtsuk és hasznot húzzanak, mint valami rablómadarak, a pusztulásból és halálból.

Mint marxisták és leninisták meggyőződésből és elvből védjük a békét. A fegyverek számunkra súlyos terhet jelentenek, amelyet az imperialisták kényszeríttettek ránk, elvonván ily módon az anyagi forrásokat és az energiát a Forradalom alkotó művétől.

Álláspontunk a következő: megvédeni a békét, amely az emberiség leghőbb vágya. Hisszük, hogy a háború elkerülhető, és hogy az imperialistáknak nem áll jogában kalózkodni, agresszorként viselkedni és népirtó cselekedeteket elkövetni valamely nép ellen.

Az imperialisták ne tekintsék gyengeségnek az elvi álláspontot agresszióikkal szemben. Rá kell döbbenteni őket arra, hogy ma már nem képesek törvényeiket a világra kényszeríteni és nem is tűri senki, hogy rákényszerítsék.

Kuba ismételten hangsúlyozza, hogy nincs jobb megoldás a békés útnál és a kormányok közötti megbeszéléseknél, és ugyanakkor ismételjük, hogy az imperialistákkal szemben sohasem fogunk gyengeséget tanúsítani. Erőhelyzetünkkel szilárd eltökéltségünket állítjuk szembe; megalázásunk szándékával önérzetünket; az agresszióval azt az eltökéltséget, hogy az utolsó katonáig harcolunk.

Nem bízunk az egyszerű meg–nem–támadási ígéretekben; tényeket kívánunk. Ezek a tények ott szerepelnek az öt pontban.

Nem adunk hitelt Kennedy elnök szavainak és leplezett fenyegetései nem ijesztenek meg bennünket.