publikációk a szerzőtől »

Korunk konfliktusait alapvetően az aszimmetrikus háború jellemzi. Ennek jellemzője, hogy nem két ország hadereje csap össze egymással hagyományos fegyverek bevetésével, hanem kisebb, de jól szervezett fegyveres csoportok harcolnak, modern és speciális eszközöket is bevető hadseregekkel szemben. A vietnami háború volt talán a modern kori Egyesült Államok történetének első olyan nagyobb konfliktusa, ahol az amerikai hadsereg nem egy másik jól megfogható és megnevezhető ország reguláris csapataival találta szembe magát, hanem egy igen illékony ellenféllel, amelyet hagyományos eszközökkel nem lehetett térdre kényszeríteni. A stratégák és a politikai döntéshozók ekkor szembesültek azzal, hogy a hidegháború nacionalista, de kommunista ideológiával fűszerezett népi felszabadító mozgalmait, nem lehet szimplán katonai eszközökkel kezelni.

Az Egyesült Államok több győztes háború tapasztalataival és egójával a tarsolyában érkezett Vietnamba, ahol szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy az addig jól bevált hagyományos stratégia az ún. felőrlő háború (war of attrition), ami a légifölényre, tűzerőre és persze a nagyszámú csapatokra épített, önmagában nem alkalmas arra, hogy egy jól kiépített és szervezett gerilla infrastruktúrát megsemmisítsen. Vietnam tanulságai a mai napig tetten érhetőek a szuperhatalom jelenlegi konfliktusaiban is. A tanulmány célja az, hogy bemutassa azokat a metódusokat, amelyeket az amerikai hadsereg alkalmazott a vietnami gerilla mozgalommal szemben, valamint rámutasson azokra a fejleményekre és hiányosságokra, amelyek következtében az Egyesült Államok többéves háborús erőfeszítése sem tudta meghozni a sikert.

Letölthető publikációk:

Modern_hadviseles_a_vietnami_haboruban

569 KB

PDF dokumentum

2011.09.09.