GROTIUS - Tudományos folyóirat

e-mail:
jelszó:

HUGO GROTIUS (Huig de Groot), a modern természetjogi felfogás és a modern politikai irodalom egyik megteremtője, aki a természet-jogon alapuló nemzetközi jog alapjait fektette le. »»

SZÓCIKK

Fouchet-terv

publikációk a szerzőtől »

ta. A tervezet hivatalos elnevezése Traité établissant une Union d'États, vagyis Az államok unióját létrehozó szerződés volt. Az 1950-es évek elején a Schuman-terv sikere nyomán tárgyalások kezdődtek az Európai Védelmi Közösség (EVK/EDC) és az Európai Politikai Közösség (EPK/EPC) megteremtéséről is. A két utóbbi, föderális irányultságú terv azonban túlságosan ambiciózusnak bizonyult és megbukott. A római szerződésekkel (1957) két új európai közösség született, majd újra előtérbe került a kül- és biztonságpolitikai együttműködés gondolata. 1959–1960-ban, amikor De Gaulle elnöknek a NATO szervezeti reformjára vonatkozó tervei Washington és London ellenállásába ütköztek, a francia államfő elkezdett egy politikailag egységes és autonóm európai közösség kialakításán gondolkozni. Egyfelől függetleníteni kívánta a Európát a NATO-tól és az Egyesült Államoktól, másfelől az akkor már működő három európai közösség megreformálását tervezte, intézményrendszerét a föderalizmustól a kormányköziség felé tervezte elmozdítani. Az erős nemzetállamok Európáját kívánta létrehozni, vagyis konföderációt. Elsődleges célja egy francia–német konföderáció életre hívása volt, elképzeléseit 1960 júliusában megvitatta Adenauer kancellárral. Adenauer visszafogottan reagált a felvetésre. A terv kimenetelével kapcsolatban a legnagyobb aggodalmat a hatok között meglévő, brit tagságot illető nézeteltérés okozta. Ennek ellenére hamarosan megkezdődtek a tárgyalások. A Hatok De Gaulle javaslatára az állam- és kormányfők az 1961. február 10–11-i párizsi találkozóján bizottságot hoztak létre az európai politikai unió terveinek kidolgozására. A bizottság márciusban Christian Fouchet-t választotta elnökének. Az első tervezete 1961. október 19-én látott napvilágot. Kormányközi együttműködést irányzott elő a kül- és védelempolitika, a kultúra és az emberi jogok védelme terén. Leghangsúlyosabb eleme a közös kül- és védelempolitika volt. A létrehozandó intézmények között szerepelt egy állam és kormányfőkből álló, évente háromszor ülésező tanács, amely De Gaulle kormányköziség koncepciójának megfelelően egyhangúsággal hozta volna döntéseit. (A francia államfő az EGK-ban is ellenezte a többségi döntéshozatalt.) A három szakminiszteri tanács (külügyminiszterek, védelmi miniszterek, oktatási miniszterek) a közbeeső időben tartotta volna üléseit. Létrehoztak volna még egy, a hatok parlamentjeinek képviselőiből álló konzultatív bizottságot és egy vezető külügyi tisztségviselőkből álló bizottságot. A rövidtávú tervek között nem szerepelt egy, a mai Európai Bizottsághoz hasonló, állandó szupranacionális végrehajtó szerv felállítása. A távlati tervek között felvetődött azonban egy állandóan működő ún. Európai Politikai Bizottság (Europen Political Commission) létrehozása. Ez már szupranacionális intézmény lett volna. A bizottság szerepe a tanács munkájának segítése lett volna. Ezzel a létrejövő politikai unió a későbbiekben különválhatott volna a már meglevő három európai közösségtől. A tervezetet ellenzők és Franciaország között az 1962. január 17-i külügyminiszteri értekezleten véglegesültek az álláspontok. A Benelux államok ellenezték az első tervezetet, tartva a francia politikai dominanciától, és féltve a közösségek már meglévő intézményeinek integritását. A kifogások három pont kapcsán fogalmazódtak meg. (1) Franciaország elutasítván az atlantista irányvonalat kifogásolta, hogy a tervezetben utalás történik a NATO-ra. A többi állam viszont nem szerette volna lazítani kapcsolatát az Egyesült Államokkal és a NATO-val. (2) Franciaország ellenezte a létrehozandó intézményrendszer későbbi automatikus korrekcióját. Az első tervezet még a létrejövő európai intézményrendszer egészének későbbi centralizációját irányozta elő. A másnapra előterjesztett második tervezet már csak az intézmények és a politikai unió közötti szorosabb együttműködésről tett említést. (3) A harmadik törésvonal Nagy-Britannia tagsága kapcsán bontakozott ki. London egyébként mutatott is némi érdeklődést a terv iránt. Belgium és Hollandia bármiféle politikai unió megteremtésének előfeltételeként szabta Nagy-Britannia felvételét az Európai Gazdasági Közösségbe. 1962. január 18-án a Fouchet vezette bizottság bemutatta a terv második változatát. A második változatban a politikai uniót már gazdasági hatáskörrel is felruházták volna, alárendelve az EGK-t és az Euratomot a létrejövő politikai közösségnek. Az új változatból francia kérésre kimaradt a NATO-ra való utalás. Az intézményrendszer kötelező felülvizsgálatáról szóló passzus sem került bele az új tervezetbe. Franciaország a felülvizsgálat elutasításával utalt arra, hogy a későbbiekben sem kívánja átalakítani a létrejövő intézményrendszert, azt véglegesnek tekinti. Vagyis, nem kíván a föderalitás és a szupranacionalitás irányába elmozdulni, ahogyan azt Hollandia és Belgium tervezte. De Gaulle ezzel a lépéssel vélhetően bebetonozta volna a kormányköziséget, hiszen amennyiben a szerződés nem került volna később automatikusan felülvizsgálatra, nehezebb lett volna előrelépni a szupranacionalizmus irányába. Időközben (1962. február 1.) elkészült a Fouchet-tervvel szemben álló változat is, és a Fouchet-bizottság elnökének munkáját Emilio Cattani olasz külügyminiszter vette át. Majd a Hatok képviselői az 1962. április 17-i külügyminiszteri értekezleten a bizottság munkájának végleges befejezése mellett döntöttek. Ezzel megszakadtak a politikai unióról folyó tárgyalások. A Fouchet-terv kudarca válságok sorozatát váltotta ki. Az állam- és kormányfők ezt követően hét évig nem tartottak találkozót. Vita bontakozott ki az európai integráció mibenléte körül. Az EGK gazdasági sikere és jelentősége mellett a politikai aspektus háttérbe szorult. Franciaország megvétózta az Egyesült Királyságnak a felvételét. Dilemmát okozott az Egyesült Államokhoz való viszony és az európai önállóság kérdése is. A nyugat-európai védelempolitika egyetlen valós intézményi kerete továbbra is a NATO maradt. A feszültségek csak az ún. luxemburgi kompromisszummal kezdtek újra enyhülni. (Varga Miklós)

GROTIUS KÖNYVTÁR

ERASMUS & Co.

Studies on Political Islam and Islamic Political Thought

Európa és a világ

Az európai történelem eszméje

Az iszlám Európában

Európa és Ázsia. Modernizáció és globalizáció

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten

Nemzetközi
kapcsolatok
története
1941-1991

Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban