(GERGELY JENŐ: Being Hungarian Christian European)

publikációk a szerzőtől » publikációk a recenzenstől »

Nincs könnyű dolga annak, aki a transzcendencia evilági intézményei, az egyházak és a gyökeres változásokon átment külvilág kapcsolatának XIX–XX. századi történetét kívánja górcső alá venni. A kérdéskört a tudomány módszereivel vizsgálni szándékozó kutatót ugyanis a szekularizáció hívei hamar azzal vádolhatják meg, hogy túlzottan elnéző a vallási szerveződések múltjával kapcsolatban, míg az egyházak oldaláról azt vethetik a szemére, hogy mivel kívülről, esetleg hitbéli meggyőződés nélkül tekint választott témájára, az általa megfogalmazottak egyoldalúan „evilágiak”.

Különösen igaz ez a katolikus egyház új- és jelenkori történetére, hiszen az elmúlt két évszázad során számos esetben csaptak össze Róma és az ún. modernizmus erői. A napóleoni háborúkat követően a vén kontinens csaknem egészén végigsöprő ipari forradalom és a nyomában járó társadalmi változások ugyanis rengeteg olyan problémát vetettek fel, amelyekre a legnagyobb európai egyház illetve a külvilág szekularizált-ateista része markánsan eltérő megoldási javaslatokat fogalmazott meg.

A XX. század a magyarországi egyházak és a magyar társadalom tekintetében is igen fontos változásokat hozott. A munkásság megjelenésével, a késve, de nagy lendülettel megindult iparosodás révén hazánk szociális szerkezete is alapvetően megváltozott, eme radikális átalakulás hatásait pedig a magyarságot ezen évszázadban ért hatalmas megrázkódtatások (első világháború, Trianon, második világháború, a német, majd a szovjet megszállás) még tovább növelték. Az említett tényezők hatására elinduló politikai–társadalmi folyamatokban az egyházak olykor aktív szerepet is vállaltak, néha azonban csupán a mindenkori hatalom döntéseinek elszenvedői voltak.

A magyar és egyetemes egyháztörténet ismert kutatója, Gergely Jenő most bemutatandó kötetében arra vállalkozott, hogy kívülről, a tudomány optikáján át vizsgálja meg a magyar társadalom és az egyházak viszonyát, XIX–XX. századi bonyolult kapcsolatrendszerét. A témával több évtizede behatóan foglalkozó professzor most főleg ama elmúlt évtizedekben írott munkáit gyűjtötte össze, amelyek korábban külföldi tanulmánykötetekben illetve konferencia-kiadványokban láttak napvilágot. Az alapgondolat azért igen szerencsés, mert ezáltal az idegen anyanyelvű szakmai olvasóközönségnek is módja nyílik megismerkedni a modernkori magyar egyháztörténet fontosabb kérdéseivel és főbb alakjaival.

Az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola sorozatának keretén belül, a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent munka három nagyobb részre tagolódik. Az elsőben – amely egyben a leghosszabb is – a szigorúan vett XIX–XX. századi magyar egyháztörténet néhány kulcsfigurája, illetve meghatározó szelete kerül bemutatásra. A kötet első, olasz nyelvű tanulmánya a XIX. század magyar katolikus egyházának alapos szerkezeti ismertetése mellett történettudományunk egyik nagy alakjának, Fraknói Vilmos arbei címzetes püspöknek életútjáról is számos fontos adattal szolgál. Ezt követően egy igen érdekes és eléggé kényes téma kerül terítékre: Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök egyes munkái indexre kerülésének történetét ismerhetjük meg. A német nyelvű dolgozat szerzője az egyház tiltólistájára került művek tömör bemutatása után az eljárás folyamatát elemzi, sőt kitér a püspököt komolyan megrázó római döntés utóéletére is. A harmadik tanulmány is Prohászkával foglalkozik: a karizmatikus egyházi vezető új társadalmi kihívásokra adott válaszát, a saját maga által is kereszténydemokráciának nevezett gondolatkör legfontosabb elemeit ismerhetjük meg. Dolgozata végén a szerző azt is leszögezi, hogy a püspök, élete utolsó évtizedében, az 1918-as összeomlás, illetve az ezt követő események hatására újragondolta ugyan korábbi tételeit, azonban sosem tagadta meg ifjúkori önmagát.

Az ezután következő három dolgozat valamelyest más kérdéseket feszeget: állam és egyház néha kifejezetten ellenséges viszonyát igyekszik alaposabban körüljárni. A Szentszék és a magyar állam 1920 és 1990 közötti kapcsolatait taglaló olasz nyelvű tanulmány a kötet leghosszabb munkája, amely igen részletesen bemutatja, hogyan is viszonyult a Horthy-korszak, az 1945 és 1948 közötti éra, a Rákosi-rezsim, illetve a Kádár-rendszer a Vatikánhoz. Az elemzés során megismerjük Gömbös Gyula pápánál tett látogatásának mozgatórugóit éppúgy, mint a budapesti pápai nuncius 1945-ös kiutasításának okait vagy a Mindszenty-perre adott vatikáni reakciókat. Az állam és az egyház „kiegyezésének” és a kompromisszum hatásainak elemzését követően pedig rövid kitekintésre is sor kerül a Magyar Köztársaság és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolatok rendszerváltás utáni történetére. Az ezt követő dolgozat az 1945 utáni magyar egyházpolitika és a különböző felekezetek viszonyát taglalja. Az olvasó megismerkedhet a hatalomnak a katolikus, a református, az evangélikus, az ortodox és az unitárius egyházzal, valamint a különböző kisegyházakkal, illetve az izraelita hitközségekkel szembeni lépéseivel és azok hosszútávú hatásaival is. A munka az állam és az egyházak 1990 utáni viszonyának rövid, de igen lényegretörő bemutatásával zárul. Az első fejezet utolsó tanulmánya végül Esterházy Pál herceg Mindszenty-perben betöltött szerepével, a hercegprímás ellen koholt valutaüzérkedési vád részleteivel foglalkozik.

A következő nagyobb egység a magyarországi keresztényszocialista gondolkodás és mozgalom problémakörével foglalkozik. A sorban első német, illetve az azt követő francia nyelvű tanulmány a magyar keresztényszocializmus előzményeit és elvi alapvetéseit foglalja össze, s ezzel kapcsolatban kitér az első vatikáni zsinatra éppúgy, mint a Rerum novarum-enciklikára vagy Prohászka, illetve Giesswein Sándor e tárgyú műveire. A kérdés taglalása 1945-tel nem ér véget, hanem képet kapunk a keresztényszocialista gondolkodás második világháború utáni áramlatairól is. A harmadik munka a magyar keresztényszocialista mozgalom 1903 és 1914 közötti történetével foglalkozik, rámutatva e csoportosulás politikai kudarcának egyik legfőbb okára: a gyakran kibékíthetetlennek tetsző belső ellentétekre. Ezután a két világháború közötti keresztényszocializmus főbb határköveivel ismerkedhetünk meg, különös tekintettel a keresztényszocialista szakszervezetek kiterjedt tevékenységének történetére. A fejezet utolsó tanulmánya igen érdekes kérdést, a rengeteg támadás kereszttüzében épp formálódó magyar kereszténydemokrácia 1945 és 1948 közötti történetét taglalja. A szerző az 1943-ba visszanyúló kezdetek bemutatása után a Kereszténydemokrata Néppárt 1944. október 13-i megalapításának körülményeivel ismertet meg minket, illetve említésre kerül az is, hogy 1945-ben végül nem a Pálffy József, hanem a Barankovics István nevével fémjelzett csoport kapott e név alatt működési engedélyt. Természetesen az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások után elméletileg meghatározó parlamenti erővé vált Független Kisgazdapárton belüli kereszténydemokrata „platform” összetételének elemzése, illetve az irányzat mögött álló civil szervezetek bemutatása sem maradt ki a tanulmányból. Ezt követően a Szabadság Párt és a kereszténydemokrácia viszonya kerül górcső alá, illetve elemzésre kerül az 1947-es választásokon már részt vevő DNP sikere és az a küzdelem, amelyet a párt az egyre növekvő kommunista agresszióval szemben vívott. A szerző végül a kereszténydemokrata gondolat 1990 utáni sorsát mutatja be, különös tekintettel az azt képviselő, gyorsan változó személyi összetételű és elvi platformú parlamenti pártok működésére.

A kötet utolsó fejezetében egy német nyelvű tanulmány a dualizmus kori Magyarország vallásai és nemzetiségei közötti összefüggéseket mutatja be, több, pontos számadatokat tartalmazó táblázattal segítve az olvasó kiigazodását eme igen bonyolult kérdésben. A gyűjteményes munkát záró olasz nyelvű dolgozat pedig Magyarország 1918 és 1936 közötti történetének áttekintését adja. A szerző az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság bemutatása után az ellenforradalmi rendszer berendezkedését, a Bethlen-konszolidációt, illetve a gazdasági világválság hatására kibontakozott nehézségeket mutatja be, majd a politikai áttekintést a Gömbös-kormány tevékenységének elemzésével zárja. Ezt követően a korszak gazdasági–társadalmi–szociális viszonyait vizsgálja, mely során kiemelten foglalkozik a ma a civil szféra szereplőinek hívott szerveződések tevékenységével, a szakszervezetek szerepével, illetve az 1926-ban létrehozott felsőház működésével. A tanulmány végén pedig igen hasznos áttekintést kapunk arról a korszakkal kapcsolatos historiográfiai vitáról is, amely több mint hatvan éve folyik Magyarországon.

A kötet mind témaválasztása, mind pedig tagolása szempontjából szerencsés vállalkozás, reméljük, hogy a külföldi szakmai körökhöz eljutva hozzájárul az objektív kép kialakításához a XIX–XX. század Magyarországának egyházpolitikai kérdéseiről. A tanulmányok tartalmi szempontból egyöntetűnek tűnnek, a hosszabb lélegzetű munkáknál sem érezzük úgy, hogy a szerző „túlírta” volna az adott témát. A legutolsó dolgozat címe (Horthy Magyarországa 1918–1936 között) ugyan nem teljesen pontos – hiszen a később kormányzóvá választott ellentengernagyot az első világháború utolsó esztendejében semmiképp sem tekinthetjük az ország meghatározó személyiségének –, magukon a tanulmányokon azonban érződik, hogy átgondolt, sok esetben évtizedes kutatómunka gyümölcsei. Különösen ennek fényében bosszantóak viszont az esetenként egymás után található elírások, gépelési hibák, amelyeket talán el lehetett volna kerülni.

Gergely Jenő tanulmánykötete nem tartozik ugyan a könnyen emészthető ismeretterjesztő munkák közé, ez azonban nem nyelvezete, hanem a tárgyalt témák komplexitása és az elemzés alapossága miatt van. A munka még a hazai közönségen belül is komoly hasznára lehet azoknak, akik amellett, hogy érdeklődnek az új- és jelenkori magyar egyháztörténet iránt, nyelvtudásukat is szívesen bővítik idegen nyelvű szakmunkák olvasása által.

Gergely Jenő: Being Hungarian Christian European. L’Harmattan Kiadó – ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, Budapest, 2006. 322 old.