pályakép » publikációk a szerzőtől »

A 2012. évvel lezárult a nemzetközi és EU-szintû klímapolitikai együttmûködés egy korszaka. E több mint két évtizedes idõszakban létrejöttek a nemzetközi együttmûködés szabályozási és intézményi keretei, elfogadták a „kezdeti” intézkedéseket. Az elért eredmények azonban messze nem elégségesek a globális éghajlatváltozás növekvõ kockázatának kezeléséhez.

Eközben a világban a népesség, az erõforrás-felhasználás, a környezet-szennyezés és az életkörülményekben megmutatkozó különbségek gyors növekedése mellett nagyszabású hatalmi, gazdasági átrendezõdés megy vége. Mindennek egyik következménye lehet, hogy a korábbi módon már nem lehet tetõ alá hozni többek között globális környezeti ügyekben – minden fél számára konkrét kötelezettségeket, illetve feladatokat meghatározó – multilaterális megállapodásokat, programokat. Különféleképpen ezt jelzik többek között azok a tárgyalások is, amelyekre már utaltunk a nemzetközi együttmûködés kilátásaival foglalkozó részben (a „Rió+20” konferencia elõkészületei és eredményei, a biológiai sokféleséggel foglalkozó egyezmény 2010. évi „el nem ért” globális célkitûzésének és cselekvési programjának újratárgyalása, a közelmúltban elfogadott higany-egyezmény számtalan „engedménye”).

A nemzetközi klímapolitikai egyeztetések növekvõ problémái tehát nem képeznek kivételt, ugyanakkor továbbra is az egyik legösszetettebb nemzetközi problémát jelentik mind a nagyon sokféle ágazati hajtóerõ és hatások miatt, mind a különféle országcsoportok eltérõ történelmi felelõssége, probléma-kezelési képessége (kapacitásai), érintettsége és érdekei, azaz fejlõdési/fejlesztési prioritásai miatt.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi együttmûködés tehát 2013-tól egy új korszakba lépett. Az eddigi erõfeszítések megalapozták a klímapolitikai együttmûködést, de alig mérsékelték a globális éghajlat­változás növekvõ kockázatát. A gyorsan változó világpolitikai és gazdasági viszonyok, valamint az EU saját belsõ gazdasági, együttmûködési helyzetének lényeges változása alapvetõen új körülményeket teremtettek a nemzetközi és az EU szintû klímapolitika továbbfejlesztése számára a 2020-ig tartó és az azutáni idõszakra.

E fejlemények komoly hatással vannak a további hazai klímapolitikai stratégia megfogalmazására – beleértve az ebben közvetlenül érintett ágazati stratégiákat – annak megfelelõen és azon túlmenõen is, hogy a nemzetközi megállapodások alapján, illetve ezekkel összhangban az EU keretében már közösen elfogadott rendelkezések által megszabott kötelezettségeket teljesíteni kell.

A közép- és hosszútávú célkitûzések, cselekvési irányok, eszközök meghatározásánál kulcsfontosságú az, hogy komolyan vegyük a véges környezeti erõforrások nem fenntartható használatával, a természeti környezetünket érõ erõsödõ hatásokkal, a káros környezeti kibocsátásokkal kapcsolatos problémákat, a mindezekkel is szorosan összefüggõ szociális kérdéseket, társadalmi-gazdasági folyamatokat. A klímapolitika folytatását tehát a legtágabb értelemben vett fenntarthatósági megközelítés alapján és keretében lehet és kell tárgyalni, valamint képviselni az EU és a nemzetközi szintû együttmûködésben is.

Letölthető publikációk:

Grotius-e-konyvtar-59

983 KB

PDF dokumentum

2013.06.15.