|
1945-ös alapítása óta az Egyesült Nemzetek Szervezete számos, a globális problémákat globális szinten orvosló kezdeményezés kidolgozásában vállalt meghatározó szerepet. Ezek közül néhány kérdéskörben sikerült olyan egyezményeket tető alá hozni, amelyek a nemzetközi jog megkerülhetetlen részévé váltak. Ilyen például A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló Egyezmény (1979), A kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód megelőzéséről szóló Egyezmény (1984), illetve az ENSZ Nyilatkozat a gyermek jogairól (1989).
Dolgozatomban egy, az ENSZ égisze alatt köttetett, mégis kevésbé sikeres nemzetközi egyezmény sorsát vizsgálom meg, amely bár globális kihívásra ad(na) globális választ, az egyes ENSZ-tagállamok között a kérdés kapcsán feszülő alapvető ellentét miatt nem, illetve csak nagyon korlátozottan érte el célját. Ez az ENSZ „Migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezménye” (United Nations International Convention on the Protection of the Rights of All Migrant Workers and Members of their Families, a továbbiakban az angol nyelvű szakirodalomban használt rövidítés szerint: ICRMW) amely a fent említett azon ENSZ-egyezmények sorába illeszkedik, amelyek a különböző kiszolgáltatott csoportok emberi jogait védik. Az ICRMW-t az ENSZ közgyűlése a 45/158 sz. határozattal fogadta el 1990. december 18-án, amely nap 2000 óta a Migránsok Nemzetközi Napja.
Az ICRMW hatályba lépésére azonban csak jóval később, 2003. július 1-jén került sor, amikor az egyezményt ratifikáló országok száma elérte a 20-at. Jelenleg (2010. májusában) 42 ország ratifikálta, és további 15 írta alá az egyezményt – közöttük azonban egyetlen jelentős migrációs célország sem szerepel, így az Egyesült Államok, Japán, az Európai Unió tagállamai és a Perzsa-öböl menti államok sem részesei a szerződésnek.
Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy mi az oka ennek az általános közönynek, amely szinte egyedülálló az ENSZ emberi jogi egyezményei között. Az egyezmény előzményeinek, tartalmának és ratifikációs eljárásának ismertetése után megvizsgálom az egyezményben részt venni nem kívánó migrációs célországok (különös tekintettel az Európai Unió tagállamaira) indoklását, amely elsősorban az egyezmény redundáns, felesleges voltára épít, majd bemutatom, hogy ez az érvelés önellentmondásokkal terhelt, és még a magukat a legdemokratikusabbnak tartó fejlett országoknak is lenne tennivalójuk a migráns (különösen az irreguláris migráns) népességet megillető emberi jogok érvényesülése érdekében. Kétségtelen ugyanis, hogy a migráció egyike a XXI. század nagy globális kihívásainak, amely a demográfiai polarizáció, a globális jövedelmi egyenlőtlenségek és a kommunikációs forradalom nyomán minden korábbinál jelentősebb gazdasági, társadalmi és politikai hatásokkal bír (Simai 2008).
|
