A Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására az Ideiglenes Nemzeti Kormány Angelo Rota nunciust 1945. április 4-én kiutasította Magyarország területéről. Akkor az összes budapesti nagykövetnek távoznia kellett az országból, névleg azért, mert elismerték a Szálasi-kormányt. Valójában ismert, hogy a német megszállás, majd a nyilas hatalomátvétel után csak a semleges hatalmak nagykövetségei maradtak Magyarországon, és így a kormány valódi elismeréséről egyik esetében sem lehetett beszélni. Idővel minden szovjet befolyás alá került országból kiutasították a nunciusokat. A katolikus egyházban több szempontból is veszélyforrást láttak a kommunista államok. Egyrészt a katolikus egyház anacionális struktúrája napi szinten úgy működik, hogy az egyházi közigazgatás országhatárokon átívelő napi tevékenységet végez, így a Szentszék – a katolikus egyház kormányzata – az egész világgal kapcsolatban áll, egyszerűen az egyház napi közigazgatási funkciói intézése által. Zárt diktatúrák ezt mindig veszélyes kihívásként értékelik. Továbbá a Szentszék nem volt a szovjet blokk, illetve. annak politikai gépezete befolyása alatt, s így az egyházkormányzat biztonsági helyzete biztosított volt. Másrészt a Szentszék kiterjedt diplomáciai kapcsolatai által a világ gyakorlatilag összes kormányzatával kapcsolatban áll. Így a nyugati világ információt várt tőle a keleti blokkban uralkodó helyzetről, a Szovjetúnió és szocialista országok pedig a katolikus egyházat a Nyugat előretolt bástyájának tekintették. A szovjet blokk minden országában felállítottak az egyházak felügyeletével megbízott állami szerveket, melyek egyik legfontosabb feladata az volt, hogy ellehetetlenítsék a helyi katolikus egyházrészeknek a Szentszékkel való kommunikációját. Sorra megtiltották a „külföldi joghatóság” gyakorlását. Ez súlyosan sértette a katolikus egyház alapvető működését, hiszen az egyes országok területén működő egyházrészek nem – legalábbis hivatalosan nem – érintkezhettek a Szentszékkel, a katolikus egyház kormányzatával, így az egyház rendes, napi egyházi közigazgatási működése lehetetlenné vált. Magyarország 1990. február 9-én állította helyre a diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel, az első demokratikus választás előtt egy hónappal. Megfigyelhető, hogy Magyarországhoz hasonlóan a többi közép-európai ország is a demokratizálódás, a vallásszabadság melletti elköteleződésük szimbolikus aktusaiként kezelte a Szentszékkel való diplomáciai kapcsolatuk helyreállítását. Egy országban ugyanis még visszafordulhat a demokratizálódási folyamat, azonban nemzetközi szerződéseket alapesetben csak háború esetén szokás felmondani. Ráadásul egy nemzetközi szerződés preambuluma jó lehetőséget ad arra, hogy egy ország a nemzetközi közösség előtt tegyen elvi szintű elköteleződést a vallásszabadság mellett. A magyar–szentszéki diplomáciai kapcsolat helyreállítását kimondó megállapodás első pontja magát a diplomáciai kapcsolat helyreállítását mondja ki, a második a diplomáciai képviseletek rangját határozza meg. A harmadik pont két részből áll. Első fordulata egy ünnepélyes kijelentés, melyben a felek egy nehéz és vészterhes korszakot nyilvánítanak lezártnak. Második fordulata első pillantásra „unalmas jogiaskodásnak” tűnik, pedig igen jelentős. Mindkét félnek van egy-egy jogrendje, melyek a nemzetközi életben mint szuverén jogrendek érintkeznek/kommunikálnak más szuverén jogrendekkel, és így egymással is. A felek ebben a kijelentésben a partner számára meghatározzák, jellemzik jogrendjük legfontosabb, a másikhoz való viszonyulásukat alapvetően jellemző jogforrását. Ebből a partner – amivel éppen felveszik a kapcsolatot – megismerheti az ő jogát, jogrendjét (bár ezt már valószínűleg előre is tanulmányozták). A felek a közöttük később létrejövő nemzetközi szerződésekben az ebben a kijelentésben jellemzett szuverén jogrendjeik között fognak kollíziós jogot létesíteni. Ez a fordulat tehát a helyreállított kapcsolatok jogi alapformáját határozza meg. A többi rendelkezés a szokásos záró rendelkezések kategóriájába illeszkedik. Hatályon kívül helyeznek egy korábbi, 1964. szeptember 15-én kötött részleges megállapodást, és elhatározzák, hogy nem tesznek egyoldalú lépéseket, hanem a tárgyalásos formát részesítik előnyben. Ennek a közlésnek a forrása: Ravasz–Galik–Fedor (szerk.): Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye. Budapest, 2002. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 98–99. old. A dokumentumot újra közre adja Rónay Miklós. |
